Kölnben pont egy kocsma fölött laktam. Még sosem laktam kocsma fölött azelőtt. A helyre csak olaszok jártak: melegítőnadrágos, nyegle fiúk és szivarozó, kopasz ürgék. Egyszer délelőtt belestem oda, de csak a játékgépek csöndje ült a pultnál, meg Tony Soprano. Az olaszok minden este a szerencséjükkel játszottak, alkalmanként pedig focimeccset néztek a tévében, üvöltöztek. Füstös éjjeli fiúklub. Orrfacsaró. Egyszer ordító táncdalra riadtam éjfélkor: digók keringőztek az utcán. Életre kelt nippek a zenélő dobozból, kopogó lábú kísértetek.
A kocsmától nem messze siklott a zöld kígyó, a Rajna. Partjait fejpántos futók lepték el, mechanikus szívekkel. Csíkokban húzták maguk után a nyolcvanas évekbeli popot. Apuk és fiúk együtt gurultak a labda után, a folyómenti földekre szellemkutyákat engedtek ki, tövig rágták a füvet. De láttam vasvillás gépbikákat is, boglyákat szedtek fel a szúrós gépek. A sirályok pöfeteggombaként nőttek a napon. A Nap előtt gázálarc: három nyugtatóval bárki elviseli. Itt mindenki tudta, hogy Kölnt űrhajósok alapították. Emlékeztetőül hagyták ott a Dómot. Azóta is holdkövet bányásznak a Ruhr-vidéken.
Reggelente tiszta busz vitt át az arab negyeden. Itt csadorban tolták a babakocsit, általában párban jártak. Az arab negyed lassan felfalta a várost, kíméletlenül csócsálta. Aztán jött a vonatozás, ki vidékre. Arrafelé kínos pontossággal meneteltek a vörös férgek. Néha alagutakon vittek keresztül, hosszú gömbvillámok követtek nesztelen. Az ablaktükörben harag lapult, alattomos. Mint egy nyelv, amit nem beszél senki. Az enyém.
Sofie-val néha együtt vonatoztunk ki vidékre. Vele laktam a kocsma felett. Míg lent tomboltak a déliek, ő operákat hallgatott és a madarait etette. Egy apát és egy fiút tartott a ketrecben. Elmesélte, hogy csak a hím madarak énekelnek, a nőstények némák, nem Joplinkodnak. Összebarátkoztam a szárnyasokkal a második hónap végére, mikor már németül álmodtam. Mikor végre kimerészkedtek a házból, hoztak nekem kulcsokat, gombokat, ezüstkanalat. Hordták elém a kincseket. A madár az ász – ahogy Peter Griffin szokta volt mondani. Néha azért hiányoztak a berlini színes medvék, brummogó őreim.
Vidéken pedig ott várt a kastély, a színházi archívum. Egy régi arisztokrata család ajándékozta az egyetemnek, hogy ott lakassák a színházi dokumentumokat, könyveket, maketteket, festményeket, bábukat. Kölni kollégám, Nora szerint az utolsó örökös már jellegtelen, de a papájában még látni valami régi csillogást. A kastélyt az elmúlt negyven év alatt megdöntötte a színházi dokumentumok súlya. Szó szerint: egyik része jobban belesüllyedt a földbe. Közben a mosdóban faragott fabábok figyelték a gyanútlan látogatót. A kastély gondnokának pedig volt kutyája, vagy a kutyának egy gondnoka. Valamelyikük Rolf.
Sofie-val később ellátogattunk Bonnba is. A lefokozott városba, aminek még az ezredforduló előtt letépték vállapját. Persze a szavazásról van szó, ahol az újraegyesülő Németország parlamentje eldöntötte, hol látná szívesen a Bundestagot. Berlin nyert. Másnap a bonni újság lehozta, ki hova szavazott. Elárulták az ötven évig hűen szolgáló várost.
Bonn mellett a hatvanas-hetvenes évek során felépítettek egy bunkert a nyugat-német csúcsvezetők számára. Arra a kedvezőtlen fordulatra, ha a szovjetek rájuk dobnák az atomot. Csak a politikai vezetés számára lett volna elég hely (családtagok kizárva), azoknak is csak egy hónapra elég levegővel. Négyágyas szobákban laktak volna, tábori feeling a föld alatt. Az elnöknek persze külön szoba járt, sőt, az esetleges tévészereplés miatt még fodrász is. A belépésnél zuhannyal mosták volna le a szennyező anyagokat. Konzerveket halmoztak fel odabent. Az atom sosem érkezett meg, de a bunker felépült, évtizedekig hiába várva lakóit. Most múzeumként üzemel, így fedi fel a nyugat-német történelmi képzeletet, a katasztrófát váró elméket.
A bunkerban bizarr történelmi relikviaként még látható a NATO egykori kódnév-listája. A szégyensor. A finnek Fehérföldként, a bolgárok Citromhéjként, a lengyelek pedig nemes egyszerűséggel Szemetesként éltek a nyugat titkos tudatában. Magyarország volt a Mercedes Benz. Ott álltam Sofie mellett, kisebb egy fejjel. Együtt olvastuk a táblát. A női madarak nem Joplinkodnak. Én meg a benzik földjéről jöttem.
