Menczel Gabriella: KH — spanyol (2015. január 19.)


A latin-amerikai irodalom mostohagyermekének is nevezhetnénk Costa Rica irodalmát, hisz nagyon ritkán esik szó róla, holott a többi nemzethez hasonlóan ott is végbementek a földrészen ismert esztétikai folyamatok. Mi lehet ennek az oka? Ezt a kérdést teszik fel Costa Rica-i kutatók is, hiszen az ország északi szomszédja, Nicaragua számos nemzetközileg is elismert írót (Sergio Ramírez vagy Gioconda Belli), de Cervantes-díjas költőt is magáénak tudhat (Ernesto Cardenal). Egyesek azzal érvelnek, hogy Costa Rica mindig a béke és a nyugalom szigete volt, a gerillaharcok sújtotta földrész középső részén, ahol nem igazán éleződtek ki a társadalmi konfliktusok, ezért nem születhetett valóban erőteljes irodalmi alkotás. Mások a kiadókat okolják, akik nem igazán küzdenek azért, hogy átléphessék az országhatárt és jelen legyenek a nemzetközi porondon is. Hadd álljon itt két példa, akiket külhoni tartózkodásuk jelentősen imspirált.

Albino Chacón

Albino Chacón

Albino Chacón, a Costa Rica-i Egyetem bölcsészkarának jelenlegi dékánja, az 1976–1978 és a 2009–2010 közötti időszakot Kínában töltötte. A Kulturális Forradalom utórezgéseit közvetlenül érzékeli, illetve megtapasztalja Kína valódi világhatalommá alakulását. Ezekből az élményekből születik az Impresiones chinas (Kínai benyomások, 2012) című könyve, amely tizenhat esszéből áll, ami hol inkább útleírás, hol krónika, máskor pedig filozofikus esszé, de a cél mindenképp a tőlük oly távoli ázsiai kultúra megértése, megértetése.

 

Rafael Ángel Herra

Rafael Ángel Herra

Rafael Ángel Herra az egyike azon keveseknek, akiknek műveiről születnek értelmezések akár Európában is. Herra író, költő, esszéista gondolkodó is. Filozófia szakon végzett, Husserlről írta a doktori disszertációját, nagykövet volt Németországban és az UNESCO-nál.  A legújabb, nemrég megjelent regénye, El ingenio maligno (A gonosz találmány, 2014) egy készülő trilógia második darabja. Az első huszonnégy évvel korábban, 1990-ben jelent meg El genio de la botella (A palack szelleme) címmel. A két szöveg hasonló szerkezetű, lazán egymáshoz kapcsolódó történetfüzér, amelyben az alaphelyzet azonos: a palackba zárt szellem megalkotja a beszélgetőtársát, egy kutyát, hogy legyen, aki meghallgatja őt.  Míg az első regény sokkal inkább a szóbeli mesélés hagyományára épül, a második a már létező eredettörténetek újra írását kísérli meg, kezdve a bibliai Teremtés Könyvétől a klasszikus görög mítoszokon (Narcissus vagy Œdipus) vagy a Don Quijotén át egészen a kafkai univerzumig. A szerző szerint az irodalomban az egyik legizgalmasabb és legmélyrehatóbb eljárás a már ismert szövegek újraírása, elmesélése. Intertextusok sorozata vezeti az olvasót újra és újra ugyanahhoz a végtelen történethez, amely nem másról, mint magáról az alkotás folyamatáról és csodájáról szól.

José C.  Vales, kezében a díjjal

José C. Vales, kezében a díjjal

Spanyolországban az idei Nadal-díjat, amelyet hagyományosan Vízkeresztkor adnak át Barcelonában, sokak meglepetésére az íróként még nem igazán ismert, zamorai születésű José C. Vales nyerte a második, Cabaret Biarritz című regényével. Az első nem sokkal korábban, 2013-ban jelent meg El pensionado de Neuwelke címmel. Előtte elsősorban szerkesztőként és fordítóként dolgozott, leginkább klasszikus szövegekkel: Defoe-val, Dickensszel, Austennel, Shelleyvel. A februárban megjelenő Cabaret Biarritz egy bűnügyi nyomozás történetét mondja el, ahol az újságíró másfél évtized távlatából interjúk segítségével igyekszik feltárni az igazságot egy 1925-ban történt különös halálesettel kapcsolatban. Az áldozat fiatal lány, akinek holttestét a vihar után a kikötőben találták meg úgy, hogy lába beleakadt egy vaskarikába. Mindez persze csak ürügy, a lényeg a beszélgetésekben rejlik: az interjúkon keresztül megismerjük a két világháború közötti spanyol nagypolgári lét merev képmutatását, amely a tengerparti nyaralóhelyen sem veszít erejéből. A társadalom majd minden rétege képviselteti magát (orosz hercegnők és szolgálóik, koldusok és prostituáltak). Vales saját bevallása szerint nem szívesen helyezi történeteit mai díszletek közé, ám mégis a ma kaotikus ellentmondásairól szól, ahol fennkölt és alantas, csodás és ijesztő együtt van jelen. A fő kérdés, hogy vajon miért önsorsrontó az ember, miért nem képes természetesen és jól szeretni, miért szükségszerű a tragédia, ha a szerelem megjelenik.  „Tiszta romantika” — ahogy Vales maga fogalmazott a díj átvételekor.

Mi lehet merészebb vállalkozás annál, mint az irodalom gyöngyszemeit a nagyközönség elé vinni, mégpedig tudós irodalmár tükrén keresztül? José Luis Gómez, aki tavaly óta a Spanyol Királyi Nyelvtudományi Akadémia tagja, erre tesz kísérletet. A nyelv komédiásai címen hirdetett rendezvénysorozat kezdeti sikerén felbuzdulva a napokban a Poema del Mío Cid, XIII. századi hősi ének felolvasását és értelmezését viszi a madridi Teatro de La Abadía színpadára. Az akadémikus professzor szerint elsősorban a szóbeliség kap fontos szerepet, amely által ezek az irodalmi remekművek közelebb kerülhetnek a mai közönséghez. Ki gondolta volna, hogy ez sikerülhet?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük