Állítólag semmi meglepő nincs abban, ahogyan párt választunk magunknak, tök kiszámítható, a nők olyat keresnek, amilyen az apjuk, a férfiak meg olyat, amilyen az anyjuk, általában meg is találja zsák a foltját. Ez durva dolog, sokan odalettek már emiatt. Ott van például az a görög mese egy vak figuráról. Illetve az elején nem vak, csak nem látja a fától az erdőt, jól érzi magát a bőrében, legalábbis azt hiszi, azt akarja hinni. Jó férj, remek apa, menő fickó, meg minden, de valahogy mégsem stimmelnek a dolgok. A történet végén mindenre fény derül, magától jön rá, mármint a főhős, hogy véletlenül megölte a saját apját és feleségül vette a saját anyját. Nem tudta, hogy az apjával meg az anyjával műveli ezeket, de az már mindegy, nagy gáz van, jön az ájuldozás, összeomlás, meg ilyenek, persze a sztorit régen találták ki, akkor mindenki virágnyelven beszélt, és nagyon szerettek jajgatni. Tényleg sok egy kicsit, mégis jó történet, mindenkinek ajánlom, a vége a legfurább. A fickó kiszúrja a saját szemét, büntetésből, mert amíg látott, vak volt. Szép gesztus, szomorú is, férfias is, pont, amennyire kell. Fut egy rohadt nagy kört, kiderít mindent magáról meg a sunyi, képmutató családjáról, leépülés, felépülés, jellemileg, mindenhogyan, és a végén ugyanott köt ki, ahonnan indult. Vak, bár legalább tudja, mit nem lát.
Tallér Edina: A húsevő, Kalligram, 2010, 99.