Nézd, kérlek, régóta ismersz, jól tudod, hogy adnék én szívesen, de hát nem szívesen adok. Mindhárom idős, beteg édesanyám munkanélküli lett a napokban, de ezt nem panaszképpen mondom, mert tudod, hogy sosem panaszkodom, és másoknak sem könnyű, mert a fellendülés, az sosem könnyű, lezuhanni sokkal könnyebb például, de hát pont neked magyarázzam, na szóval most várok egy nagyobb tejszállítmányt Szicíliából, tudod, amit a rendőrárváknak hozat az alapítványunk. Biztos emlékszel, a tévében is benne volt, ja persze, nincs tévéd, na szóval, a teljes projektet én vettem kézbe, először igazi rendőrárvák kellettek, azokat is csináltunk, utána jött a médiaterv és a marketing, meg a spotok, amiket rohadtul nem volt könnyű megcsinálni, mert azok a kis dögök az istennek sem akartak sírni, úgy kellett összemaszatolni az arcukat Hollandiából hozott műhumusszal — igazi gyémántokkal fizettem érte, nem volt olcsó, de megérte, na, mert persze nem tizenkét tonnát hozattunk repülőgéppel, ahogy a számlákon szerepelt, elég volt két kiló is, azt a Karcsi elhozta szatyorban, szóval a filmek gyönyörűen sikerültek és dőlt is a lé, főleg a nőpolgárok aktivistái mozdultak rá, pedig nem is reméltem, és gyűjtöttek, mert kedvelik a rendet, a rendőrséget, meg mindent, ami evvel kapcsolatos, és ez valami gyönyörű, ez a képességünk, a rend, és még gyönyörűbb, amikor megvalósulni látja az ember, és a nőpolgárok még emlékszenek arra, hogy árvából lesz jó katona, és ennyit csak megtehetnek a biztonságuk és a nemzet biztonsága érdekében, na.
És akkor behívattam az összes dílert, mert a jó cél érdekében semmi sem drága, meg úgyse én fizetem, és megmondtam, hogy most két csapatra oszlunk, az egyik velem gyűjt, és aki nem gyűjt velem, az szétszór, hogy lássák az emberek, hogy hogyan adunk mi, és a szétszórást egy kollégámra bíztam, aki nagyon ért ehhez, egész életében ezzel foglalkozott, először csak két kézzel szórta, amije volt, aztán még felvett embereket, nagyon ütőképes kis csapata van, bármikor, bármit képesek szétszórni, na, őket bíztam meg az akció másik felének lebonyolításával, de végül annyi lett a munka, hogy csak be kellett szálljak személyesen is, és nagyon nem volt könnyű, noha nehéz.
És elsősorban lelkileg, mert én szarok a pénzre, ezt jól tudod, mert én az érzelmekre akarok hatni, amíg még vannak, és ez a legfontosabb, és ahol meg már nincsenek, oda meg viszek, legtöbbször én magam, ezt a világért sem bíznám másra, és most ne haragudj, de rohannom kell, mert a Belügyminisztérium udvarán már ott állnak felsorakoztatva a kis árvák, kettős vonalban, kartávolságra, kinyújtott nyelvvel és kitátott szájjal, és a stábok már felküldték a helikoptert, és most jött az sms, hogy a szállítmány késik, pedig ennek percre stimmelnie kell, mert a pontosság is a gyengém, jól tudod, és már százszor elképzeltem, hogy megjönnek szicíliai barátaink a kék színű tejeskannákkal, te még emlékszel ezekre a kannákra, de ezeknek most EU-csillagocskák vannak az oldalán, és amikor a dílereim egyenként odalépnek a kis árvákhoz, hogy egy korty tejet töltsenek kiszáradt ajkaik közé — a kiszárításban biztos lehetsz, magam felügyeltem —, akkor a kis csillagocskák megcsendülnek és egy kedves karácsonyi dalt játszanak, amihez a nőpolgárok kórusa szolgáltatja a nemzeti érzést, mert anélkül szart sem ér, de most már tényleg mennem kell.