A költözéskor előkerültek a gyerekkori rajzaid. Háromévesen még legalább ezerféle mosolyt tudtál rajzolni (a pimasztól a truccoson át a bánatosig), pálcikaembereid a mozdulatok végtelen formáira voltak képesek.
Mondhatni, anatómiai tudásom nem szabott határt zseniális rajzkészségemnek.
Jogos, de folytatom, mit láttam. Hogy az óvódával, iskolával kezdve megtanították neked a sémát, s attól kezdve érzelemmentes, tágranyílt, öklömnyi szemek a százegy dalmát kiskutyán.
Nagyon bejöttek Kriszta rajzai, olyanokat akartam én is. Akkor még nem tudtam, hogy másolja őket. De nézd meg inkább ezt. Kint voltunk Tomiéknál egy hétig, mint valami nyárshippik, patak folydogált a kert végében, sünök motoszkáltak a kertben, a ház minden jóval felszerelve, szauna included, szólt végig a legfinomabb pszichedelikum, na akkor rajzoltam ezt uszkve öt órán át.
Mondjál róla valamit, Lili, magamtól nem tudom hova tenni ezeket az egymásba nyúló vonalakat, torzított mértani figurákat, emberi testrészeket.
Amikor ezt a rombuszfélét rajzoltam, nagyon boldog voltam. Nézd, mennyire sugárzik! Ott, azoknál a sűrű kis vonalaknál éppen valami szorongás lett úrrá rajtam, aztán sikerült valahogy elindulni, na, ez az óriási tűsarkú cipő ezt mutatja, hogy a hülye is értse.
Oké, értem.
Tudtam, anya, hogy jófej vagy. Szóval volt az az állapot, hogy mennék, de nincsen út. És akkor rájöttem, ha újragondolom, továbbmehetek.
Ahhoz, hogy mégis találjak utat, újra kell gondolnom?
Nem kell, csak lehet. Ha él a periférikus észlelésed, meglátsz valami addig ignorált összefüggést, és akkor van tovább. Tudod, mint Jarmuschnál az Only Lovers Left Alive-ban.
Na de ők középkori módszerekhez folyamodtak végül.
Hát, ez is igaz, de én nem erre gondoltam, inkább arra, hogy van ott még két ember, aki szereti egymást, ami pont a kilépő a zombi-létből.
Abból, hogy kiszámítható gépek legyünk, három hétig tartó fizetett szabadsággal.
Abból, hogy az óvodától a munkahelyig az erőszakszervezetek arra vettek rá, hogy az óaranytól az okkeren át a mangóig mindent sárgának mondjunk.
Abból, hogy ha egy állást meg akarsz tartani, utánoznod kell a főnököd stílusát.
Szóval ebben zéró fantázia.
De ha zérónak érzed magad, és nincs melletted senki, aki azt mondaná, te ennél elmondhatatlanul többet érsz, és gondold át újra, és tedd úgy, ahogyan te gondolod, akkor marad a három hét fesztivál.
Nincs azzal nagy baj, anya, azon kívül, hogy nem fizetett, hanem fizetős.