Én
Tehát nem. Most nem segít, hogy szorítod a mellemet — gondolta. ,,Már az első pillanatban ki akart szaladni, és ha egészséges ösztönére hallgat, akkor istenhozzád nélkül elrohan.” Nem rohant el. Hiába vágta az ágy széle a talpa húsába magát. Az erek már vastagon dudorodtak ki a lábfején. Nem tudott felállni. Ahogy akkor sem tudott felállni, amikor erősen fogták a combját, a zongora pedig úgy terült el előtte, mint a rendezői díványon a színésznők. Most csak figyelte, ahogy a nő arcán a kráterekben megül a tegnapi sminkje. Ahogy két ember sosem fordul egymás felé. Engem zavar, hogy ők tudnak aludni — gondolta. Lassan leszállt az ágy széléről, és kiment az utcára. Mezítláb állt az aszfalton, közel ahhoz a ponthoz, ahol néhány nappal ezelőtt egy macskát elütöttek. Majd egy busz is áthajtott az állaton, és az állkapcsát fél méterrel arrébb söpörte. Már eltakarították. Biztos rombolta az utca esztétikáját. Nem baj, lefotóztam — mondta.
Te
,,Már az első pillanatban ki akart szaladni.” Nem tettem meg. Ültem és hallgattam minden szavát. Minden sérelmet, rejtett utalást, sértegetést, és nem értettem, miért tép szét minden szavával minket. Emlékszem az estére. Darabosan. Néhány kép felugrik elmosódva, mintha párás üvegen keresztül figyelném, ahogy más csípőjéhez szorítom az enyémet. Hallom, megállt a beszéde. Figyelem, ahogy felveszi a telefonját, közben ugyanazzal a finom mozdulattal, melyet mindig figyelemmel kísér, megtekerek egy cigit. Tudom, hogy igaza van. Ha lány lennél, egy büdös ribanc lennél — mondja. Te vagy életem kibaszott szerelme. Tudom, közhely. Senki után nem rohantam, nem kerestem. De ha most nem hazudok neked, te felállsz és elmész.
MI