Aznap, amikor Polanski Rosemary gyermeke című filmjét bemutatják (1962. június 12-én), E. kap egy nyolc színből álló pasztellkréta-készletet és egy kifestőkönyvet az Albert nevű tigris dzsungelbéli kalandjairól. Ez az első alkalom, hogy színeket használ. A szülei később majd erre az ajándékra vezetik vissza lányuk vonzalmát a művészetek és a kreativitás iránt. És ugyan ekkor még egyikük sem sejti, hogy milyen hatással lesz rá a pasztellkréta-készlet — hetekig le sem teszi a kezéből, ha csak nem kérik meg rá —, kifejezetten örülnek annak, hogy E. ilyen korán kedvét leli a rajzolásban.
Rosemary terhessége utolsó időszakában sátánista szomszédai nyilvánvaló hatására nekiesik egy nyers csirkemájnak, és mohón a szájába tömi. Amikor zavaros pillantása a kenyérpirítóra esik, melynek krómozott külső borításában meglátja a tükörképét — véres kezeit, krétafehér arcát és a szájából kilógó húscafatokat —, nem tudja tovább türtőztetni magát, és a mosogatóba hány.
Hiába lelkesedik E. továbbra is töretlenül a rajzolás iránt, nem tűnik különösebben tehetségesnek. Talán ezzel magyarázható, hogy mindennek csak az eleje érdekli, az első néhány vonás a fehér lapon. A kész rajzok egy pillanatra sem kötik le az érdeklődését. A szülei kezdetben elteszik emlékbe a sikerültebb próbálkozásokat, később azonban azt tanácsolják neki, hogy dolgozzon hosszabb ideig egy-egy rajzon. Aztán anélkül, hogy különösebb okuk lenne arra, hogy ajándékozzanak neki valamit, a kezébe nyomnak egy radírt. E. megörül annak, hogy teremtő hatalma egy egészen új módon is megnyilvánulhat, és attól kezdve gyakran javítja munkáit. A rajzai minőségén azonban mindez semmit sem változtat. E. szülei azzal vigasztalják magukat, hogy a kortárs képzőművészetben általában nehéz felfedezni bármi olyat, amit a tehetség hétköznapi értelemben vett megnyilvánulásának lehetne tekinteni. E. szülei mindenesetre egyetértenek abban, hogy bármit csináljon is a gyerek, az mindenek felett áll. E. a nyarat vidéken tölti a nagyanyjánál. Ott találkozik azzal a motívummal, amitől sokáig nem tud majd szabadulni: a madzagon száradó ruhákkal.
Néhány jelenettel a baromfibelsőség állatias elfogyasztása előtt Rosemary egyik rémálmában jön rá arra, amit később így fogalmaz meg: „Ez nem álom, ez tényleg megtörténik.” A pirítós falán tükröződő látvány hatására kezdi észlelni azokat a szokatlan dolgokat, melyek már jóval ezelőtt leplezetlenül mentek végbe körülötte. Ennek következtében az az enyhe kétkedés, ami már terhességének első hónapjaiban győzedelmeskedni kezdett a naivitása felett, hirtelen átfordul a bizonyosságba, hogy legszűkebb környezete is igen baljós üzelmeket folytat, és már ő sem tudja sokáig függetleníteni magát.
Amikor E. szülei felhagynak azzal, hogy eltegyék emlékbe lányuk rajzait, akkor tűnik fel nekik, hogy lányuk a különböző ruhadarabok kiválasztásával és összepárosításával rendkívül érzékletesen tudja ábrázolni a családi viszonyokat.
1974 októberében, amikor a független amerikai filmgyártás egyik meghatározó alkotása, John Cassavetes kilencedik filmje, az Egy hatás alatt álló nő a mozikba kerül, E. tornatanára egy átgondolatlan kijelentésének hatására úgy dönt, gyűlölt keresztnevét a sokkal jobban hangzó Sissyre cseréli. E., vagyis Sissy ugyanazzal a hajthatatlan kitartással száll szembe szülei kezdeti ellenkezésével, mint ami már a rajzokkal való foglalatossága kapcsán megmutatkozott, hiába ellenzi az ötletet a szülein kívül jó pár rokon (például Minnie, Laura-Louise és Dr. Shand). E. attól kezdve egyszerűen nem hallgat az eredeti nevére. A szülei így kissé sértetten bár, de kénytelenek megadni magukat. Később azzal vigasztalódnak, hogy a keresztnév lecserélésének minden bizonnyal ahhoz lehet köze, hogy lányuk egy egészen új életszakaszba, a serdülőkorba lépett, és még mindig sokkal jobban járnak így, mint ha valami egészen mást talált volna ki, mondjuk valamilyen állatot akarna tartani.
A hatás alatt álló nő neve Mabel, akit Cassavetes felesége, Gena Rowlands alakít, és már az első megszólalásakor („Mi ez a kiabálás, hagyjátok abba”) szokatlanul idegesnek tűnik. Mániás, kényszeres tünetektől terhelt viselkedése kezdetben egyszerűen csak kiszámíthatatlan, végül azonban kifejezetten erőszakos formát ölt. Az elmegyógyintézetben töltött hat hónap ellenére, ami alatt férjének végre lehetősége nyílik arra, hogy a saját lelki problémáival foglalkozzon egy kicsit, állapota egyre romlik. Egészen addig, amíg az orvosi segítség már nem tekinthető végleges megoldásnak. Talán ezért próbálja később megölni magát. A férje ugyan meg tudja menteni, de ekkorra már egyértelművé válik, hogy őrülete mennyire előrehaladott állapotban van.
Sissy rajzainak színvonala az évek során alig változik. Ennek ellenére sikerül kifejlesztenie egy bizonyos szintű rajzkészséget, azonban ez nem elég ahhoz, hogy tehetsége hiányát leplezni tudja. Sissy lelkesedése mégis töretlen maradt. Nem érdekli, hogy a művei tetszenek-e valakinek. Nem kéri ki senki véleményét, azokat a rokonait pedig, akik úgy érzik, mindenképp megjegyzéseket kell fűzniük a munkáihoz (mint például Martha vagy dr. Zepp), figyelemre sem méltatja.
Mivel Rowlands a filmben egy olyan nőt alakít, aki pszichés betegségét egyre nehezebben tudja eltitkolni, felmerül a kérdés, hogy a színésznő tanulmányozta-e hasonló problémákkal küzdő emberek mozgását, hanghordozását és mimikáját, hogy hitelesebben meg tudja formálni a szerepét. Bizonyos tevékenységek végzése közben, felfokozott érzelmi állapotok átmeneti időszakaiban ugyanis általában lehet beszélni ezekkel a emberekkel a betegségükről. Ha azonban a szellemileg sérült emberek nem tudják magukról, hogy néha a normálistól eltérő módon viselkednek, akkor csak megfigyelni, illetve az egyes mozdulatkészletek meghatározása segítségével körülírni lehet az általuk tanúsított magatartásformákat, hasonlóan ahhoz a módszerhez, ahogy az állatok viselkedését tanulmányozzuk.
Úgy 11 éves korától Sissy elkezd érdeklődni mások művei iránt. Sok időt tölt egy a festészet történetéről szóló képeskönyv tanulmányozásával, még a nyári szünidő hónapjaiban találta a nagyanyja poros könyvespolcán. A szülei örömmel nyugtázzák lányuk érdeklődésének bővülését, és úgy gondolják, mindez annak köszönhető, hogy korábban azt tanácsolták neki, hosszabb ideig dolgozzon egy-egy művén. A következő években Sissy egyre kevesebbet rajzol, ugyanakkor egyre több időt tölt a különböző korszakok műalkotásainak felfedezésével. Szülei ezt előrelépésnek tekintik, ezért arra ösztönzik, hogy kezdjen el múzeumokba és kiállításokra járni. Szereznek neki egy „ifjúsági bérletet”, amivel kedvezményes áron tudja látogatni a város múzeumait. Ennek következtében Sissy figyelme egyre inkább a kulturális intézetek felé irányul. Menedékként tekint az épületekre, ahol a műalkotások végre méltó helyükre kerülnek.
Rowland túlhevített, izzó játéka volt az oka annak, hogy Cassavetes az eredetileg színpadra szánt darabból végül filmet rendezett. Mert ha feleségének egymás után több estén át kellett volna ilyen szélsőséges állapotba kerülnie, az elmebaj rendkívül élethű imitálása a színésznő pszichés állapotának tényleges károsodását is eredményezhette volna.
„Ilyen a show-business”, mondja az alig két óra alatt fantasztikusan elhízó Robert de Niro, aki a volt bokszvilágbajnok Jack LaMottát alakítja Martin Scorsese Dühöngő bika című filmjében, de ez a kijelentés akár Sissy szájából is elhangozhatna, amikor 1980-ban életében először részt vesz egy művészeti kiállítás tárlatvezetésén. Egy meglehetősen fantáziátlan összeállítást tekint meg a párizsi iskola egyes képviselőinek (Chagall, Modigliani, van Dongen, Soutine) munkáiból, a művészettörténész azonban, aki néhány más látogatóval együtt végigvezeti a kiállításon, ennek ellenére mély benyomást gyakorol rá. A képekhez fűzött magyarázatok a festészet olyan új perspektíváit nyitják meg előtte, melyek egészen addig ismeretlenek voltak számára. A fiatalember láthatóan tisztában van azzal, hogyan kell egy képet szemlélni, olyan átéléssel, ahogy egy átlagos, felületes szemlélő egyszerűen képtelen lenne. Bár mondatait minden bizonnyal előre betanulta, pontosan tudja, hogyan kell azokat úgy elmondani, hogy úgy hangozzanak, mintha a helyszínen jutnának eszébe. A tárlatvezetés végén Sissy már pontosan tudja, mivel szeretne foglalkozni, ha felnő. Megszólítja a művészettörténészt, aki attól tart, valami idegesítő műkedvelővel van dolga. Hagyja, hogy Sissy eldadogjon néhány méltató szót, majd kissé nyersen lerázza. De Sissy előtt hamar világossá válik, hogy a tárlatvezetés a kiállítás-szervezés egyik legegyszerűbb feladata, és ez némi elégtétellel tölti el. Attól a pillanattól kezdve tudja, arra született, hogy a múzeumi dolgozók ranglétrájának legtetejére jusson.
„Ilyen a show-business”, nyugtázza Hollywood, amikor Oscar-díjban részesíti Robert de Nirót Jack Lamotte megformálásért. Persze nem lehet eltekintetni attól a ténytől sem, hogy de Niro a sportoló sikereit bemutató jelenetek kedvéért kemény edzéseknek vetette alá magát, majd pedig felszedett egy komoly súlyfelesleget, hogy az utóbb elhízott bajnokot megjelenését tekintve is kellő hitelességgel formálhassa meg. De Niro elhivatottságának fizikai bizonyítékait a film kapcsán mindenesetre legalább annyiszor emlegetik, mint a rendező vagy az operatőr munkáját. A gyors fogyás és hízás remekül alátámasztja, hogy a színészeknek sokak által lenézett szakmájuk gyakorlása közben gyakran milyen nehéz feltételeknek kell megfelelniük.
Az utolsó iskolaévben Sissy saját művészeti tevékenységével teljes egészében felhagy. Megsemmisíti az összes munkáját, ami még megmaradt, de mindezt nem éli meg tragédiaként, hiszen nem arról van szó, hogy szégyellné őket, egész egyszerűen arra a felismerésre jutott, hogy az embernek döntenie kell a művészet elméleti vagy gyakorlati megközelítése között, és minél hamarabb határozni tud, annál jobb.
Jim Jarmusch Florida, a paradicsom című filmjének 43. percében feltűnik egy bizonyos Billy, és felveti, hogy moziba kellene menni. Két filmet nézne meg szívesen, az Űrvarázslók és a Nap nélküli nap címűeket. Billy egy benzinkúton dolgozik, és úgy gondolja, benne van a pakliban, hogy hamarosan fizetésemelést kap.
1984-ben, amikor a Florida, a paradicsom című film a mozikba kerül, Sissy már néhány féléve megkezdte művészettörténeti tanulmányait. Évfolyamának legelhivatottabb hallgatói közé tartozik, és néhány, többek között a vámszedő Rousseau festményeinek természetábrázolását bemutató házi feladatával és kiselőadásával már sikerült is felkeltenie tanárai és néhány diáktársa figyelmét. A jövőbeni tervei vonatkozó kérdésekre (például amelyeket Lotte néni tett fel neki) azonban nem tud válaszolni. Annyit állít csak biztosan, hogy egy múzeum kurátorcsapatába szeretne bekerülni.
Billy másodszor popcornevés közben tűnik fel a filmben, a hangokból ítélve egy kung-fu film megtekintése közben.
Huszadik születésnapjára Sissyt befizetik egy hétvégi firenzei utazásra, hogy meg tudja nézni Uffizi képeit. A szülei és a nagymamája dobják össze az ehhez szükséges összeget. Emellett Sissy azt is elhatározza, hogy elvégez egy autóvezetői tanfolyamot. Az autósiskolában kezdetben komoly nehézségeket okoz neki az egyes feladatok teljesítése. A vezetői vizsgán nekikoccan egy parkoló járműnek, és a meghúzza az iskola kocsijának oldalát. Sissy oktatója kínosan érezi magát a dolog miatt, és hogy megnyugtassa az ügyetlen tanulót, biztosítja arról, hogy az iskola kifizeti a kárt.
Billy még egyszer jelentkezik telefonon, aztán többet nem szerepel a filmben. A főszereplő, (Éva) még megpróbálja megértetni vele, hogy az estét unokatestvérével (Willie) és annak barátjával (Eddie) szeretné tölteni. Éva végül kissé barátságtalanul zárja le a beszélgetést. Úgy tűnik, Billy rászolgált erre a hangnemre, na de azért mégis…
Az autósiskola kocsijával okozott baleset végül nem marad ennyiben. Amint Sissy leteszi a vezetői vizsgát, az iskola követelni kezdi a kár utólagos megtérítését. Elmondásuk szerint az oktató nem jogosult eldönteni, hogy ki miért felel. Ráadásul a Sissy és az intézmény között érvényben lévő szerződés, ezen felül pedig alkalmazandó jogszabályok szerint, satöbbi satöbbi, Sissy pedig egyre biztosabb abban, hogy az autósiskola vezetősége rég felmondott a korábbi oktatójának.
1985-ben Sissy részt vesz egy fiatal docens óráin, aki egyetemen végzett tevékenysége mellett a múzeumban dolgozik. Az előadást a múzeum egyik kiállítótermében tartják, mert a tanárnak szent meggyőződése, hogy egy műalkotásokról akkor lehet a legjobban beszélni, ha szemtől szemben állunk vele. Ugyanebben az évben, 1985-ben kerül a mozikba A detektív című film Godardtól. A nyitójelenetben egy kamerafelvétel képkockáit látjuk, amin egy fiatal nő szerepel egy szálloda bejáratában. A háttérből hangok kommentálják a mozgását, megjegyzéseket tesznek a mozdulataira. A megfigyelés céljából felszerelt kamera felvételei egymás után többször is felbukkannak. Akárcsak az Agfa vállalat neonreklámja, amin cégnév két oldalán felváltva, különböző színekben gyullad ki a videó-,majd az audiokazetta felirat.
Amikor Sissy felkeresi a tanárt a fogadóóráján, és megkérdezi tőle, hogy hogyan szerezhetne állást a múzeumban, a művészettörténész felajánlja neki, hogy esetleg vezethetne tárlatokat. Állítása szerint egy Sissyhez hasonló fiatal tehetség jelenléte jót tenne kiállítótér ismeretterjesztési részlegének. Sissy vonakodva bár, de beleegyezik, mert szüksége van a pénzre.
Godard filmjeiben a képek a szavaknak feszülnek, ahelyett, hogy egyszerűen csak segítenék értelmezni a szöveget, vagy illusztrálnák a párbeszédeket. Ez a megoldás néha azt a benyomást kelti, hogy a rendező valami olyasmit akart létrehozni, ami kizárólag ezáltal a váratlan ellentét által tud időlegesen megfogalmazódni. Egy olyan dologról van szó tehát, amit másként nem, vagy legalábbis elégséges módon semmiképp sem lehetne kifejezni, csak ennek a konfrontációnak a segítségével. A történet folyamán később egy női szereplő kifejti, hogy szerinte az x-kategóriásnak nevezett pornófilmekben az x olyan, mint az ismeretlen az egyenletekben.
Sissynek azért van szüksége pénzre, mert a balesetet és az abból eredő fizetési kötelezettséget eltitkolta a szülei előtt. Ezért a nagymamájától kér kölcsön, akinek viszont fogalma sincs, mire is kell a pénz.
Sissy többet akar tudni a jövőbeni lehetőségeiről, ezért érdeklődik a múzeumban a munkába állás feltételeiről. Az intézmény csak határozott idejű szerződést tud felajánlani neki. A foglalkoztatás idejének letelte után a munkáltató és a munkavállaló is szabadon dönthet afelől, hogy hogyan tovább. Sissy meg van győződve arról, hogy ennek a fajta függetlenségnek megvannak a maga előnyei.
1987-ben Kathryn Bigelow elkészíti mérsékelten sikeres Alkonytájt című filmjét. A történet középpontjában egy hiperbrutális amerikai vámpírbanda áll, mely végigfosztogatja Amerika közép-nyugati felének államait.
Ugyanebben az évben Sissy nagymamája másodszor is szívrohamot kap, aminek következtében tartós ápolásra szorul. Sissy szülei elhatározzák, hogy felfogadnak egy ápolót, de a lány mindenki meglepetésére bejelenti, hogy maga szeretne gondoskodni a nagymamájáról. Néhányan kétségbe vonják elhatározása komolyságát, de Sissy emlékezteti őket arra, hogy milyen sokat köszönhet neki. Most azt reméli, visszaadhat ebből valamit. A szülei és néhány évfolyamtársa szerint Sissynek nem pont most kellene megszakítania a tanulmányait, amikor már ilyen kevés van hátra, ő azonban arra hivatkozik, hogy a diplomamunkáját, amit már nagyon pontosan megtervezett, el lehet halasztani, és ami az elhelyezkedését illeti, arról még úgysem hozott végleges döntést. Sissy úgy vélekedik, hogy jobb, ha az első hónapokban egy ismerős személy gondoskodik a nagyanyjáról, a szülei később is felfogadhatnak majd egy hivatásos ápolót, akinek majd maga mutatja meg, hogy mit hogyan csináljon. Legbelül Sissy meg van győződve arról, hogy ezzel a kötetlen foglalkoztatás előnyeit még azelőtt kihasználta, mielőtt egyáltalán munkába állt volna.
Kathryn Bigelow filmjének végén a vámpírok többsége elpusztul a lángokban. Felgyújtják őket a kora reggeli órákban az autópályára vetülő nap könyörtelen sugarai.
A nagymama háza néhány kilométer távolságra található a legközelebbi településtől. Sissy feladatai közé tartozik a háztartás vezetése, a beteg ellátása és egészségi állapotának rendszeres felügyelete. Az orvos felhívja Sissy figyelmét egy sztetoszkóppal észlelhető zörejre, ami légzéskor hallható, és csökkenő intenzitása a felépülés előrehaladására utal. Az első hetekben az asszony nem reagál semmire. Sissy a gyógyszerészen és asszisztensén kívül nem tud beszélni senkivel. Rendszeresen felkeresi a gyógyszertárat, hogy kiváltsa a nagymamája számára felírt orvosságot. Néha teát, vagy kenőcsöt (árnikát vagy galagonyát) is vásárol, sőt az is előfordul, hogy csak azért megy be, hogy megkérdezzen valamit. Néha maga sem biztos abban, hogy tényleg az adott információra volt szüksége, vagy csak a beszélgetést kedvéért tért be az üzletbe.
1988 az az év, amikor a mozikba kerül Diane Fossey természettudományos kutatásainak izgalmas megfilmesítése Gorillák a ködben címmel. Az amerikai kutató hosszú időt töltött a kihalással fenyegetett hegyi gorillák egy klánjának közvetlen közelében, a kelet-afrikai Virunga-hegységben. A könyv formájában akkorra már világszerte ismertté vált történetet a hollywoodi filmipar azért juttatta el a moziközönséghez, hogy — ahogy mondani szokás — ezáltal még több ember figyelmét fel tudják hívni az egyes állatfajok védelmének sürgető kérdéseire.
Sissy akkor találkozik Martinnal, amikor a fiú betér a gyógyszertárba, hogy kérjen valamit a hüvelykujjára, amire rácsapta egy lószállító kocsi ajtaját. Martin a környékről származik, és az állatorvos asszisztenseként dolgozik. Sissy először ösztönösen megriad attól, hogy egy beteg emberrel ismerkedjen. De amikor megtudja, hogy a fiúnak csak kisebb sérülése van, szóba elegyedik vele. Alapjában véve örül annak; hogy végre olyasvalakivel beszélhet, aki nem érintett a nagymamája felépülésében. Martin is a településen kívül él, habár egy másik környéken. Második találkozásukon — Sissy a gyógyszertárból érkezett, B12 (kobalamin) és B6 vitamint vett, mialatt Martin az állatorvosnak segített beoltani egy kutyacsaládot — Sissy elmeséli, miért költözött a városból vidékre. Először azt állítja, fel akart készülni kicsit a munkakezdésre. Ez a kijelentés azonban üresen cseng számára, ezért hamarosan késztetést érez arra, hogy felszámolja azt a közhelyes utóízt, ami a mondat után maradt. Talán azért dönt úgy, hogy elmondja az igazat, mert szimpatikusnak találja Martint. Ezért kíséri el a hosszú sétákra, és azért jár vele autózni a landroverrel, melyet a fiú az állatorvostól kap kölcsön ezekre az estékre. A fiatalember csodálja Sissy elhatározását, hogy a nagymamája mellett marad annak ellenére, hogy ez hátráltatja szakmai előmenetelét. Másrészt azonban nem fér a fejébe, hogy Sissy hogyan hagyhatja ilyen könnyen veszni az egyetemi végzettség megszerzésének lehetőségét. Neki sohasem lett volna esélye ilyesmire. Sissy azzal próbálja megnyugtatni, hogy így legalább marad ideje arra, hogy átgondolja, a művészettörténész szakma valóban a legjobb választás-e. Végül is az ember mindenhol azt olvassa, hogy a művészeti szektorban minden rosszul megy, és hogy a múzeumok állandóan költségvetési megszorításától szenvednek. Martin sohasem olvassa el a napilapok kultúrrovatát.
Diane Fossey már nem tudta véleményezni az életéről készült filmet, mert három évvel korábban, 1985-ben szétvert koponyával találtak rá a ruandai Karisoke Kutatócentrum egyik épületében. Fossey halála mögött a helyi turizmussal foglalkozó szervezetek képviselőit sejtik, akiknek mindig is szúrta a szemét a kutató munkája.
Sissy és nagymamája még mindig alig tud kommunikálni. A szívbeteg asszony a nap nagy részét átalussza, a fennmaradó időben pedig a tévé előtt szundikál. Sissy ügyel arra, hogy a gyógyszereit mindig időben és a megfelelő sorrendben vegye be. Ha eljön az étkezések ideje, maga eteti meg, evés után pedig megtisztítja a műfogsorát. Minden reggel meghallgatja a zörejt, ami még mindig nem vesztett intenzitásából. A nagymamája mindenesetre nem panaszkodik miatta. A fennmaradó időben Sissy azon gondolkodik, mit fog csinálni, ha visszamegy a városba. A diplomamunka befejezése biztosan nem okoz majd nehézségeket. De aztán mi lesz? Jelentkezzen egyáltalán a múzeumba? Sissy az újságokból tudja, hogy nehéz időkben az állam elsősorban az oktatáson és a kultúrán igyekszik spórolni. A választók ezt fogadják el a legkönnyebben. Martin jelenlétében Sissynek sem nagymamája egészségügyi állapotán, sem pedig az elhelyezkedésével kapcsolatos jövőbeni döntésén nem kell gondolnia. Martin visszafogottan bár, de folyamatosan érvel az egyetemi végzettség értéke mellett, ezért a lány egyre biztosabb abban, hogy a fiú talán jobban örült volna, ha soha el sem hagyja a várost. Sissy alapjában véve értékeli Martin felelősségtudatát, de érzi, hogy lassan kezd az idegeire menni. A lány Martintól nem tanácsokat vár, egyszerűen csak szeretni akarja.
Amikor Gus Van Sant A gyógyszertári cowboy című filmje 1989-ben a mozikba kerül, Sissy a statisztikák alapján levonja a következtetést, hogy csak nagyon kevés művészettörténet szakot végzett hallgatónak lesz megfelelő munkája. Egy ezzel a témával foglalkozó cikk azzal a lakonikus megjegyzéssel zárult, hogy a művészettörténész képzésen tulajdonképp azt tanítják meg, hogy hogyan lehet egy hobbit profi szinten űzni. Mialatt Matt Dillon Bob Hughes szerepében megfékezhetetlen bandájával együtt a drogériák gyógyszerrészlegeit fosztogatja, Sissy még mindig a nagymamáját ápolja, és a gyógyszertár, a nagymamája háza és a Martinnal folytatott találkák helyszínei között ingázik. Munkája addigra már teljesen elvesztette kivételes szolgálat vagy személyes áldozat jellegét. Néha még az is eszébe jut, hogy a Martinnal való kapcsolata már rég nem nevezhető szerelemnek. Közben a művészettörténészként való elhelyezkedés lehetősége is egyre kevésbé foglalkoztatja. Legutóbb azt a hírt kapta, hogy néhány kiállítást támogatók hiánya miatt le kellett mondani. Ez azonban jelenlegi elszigeteltségében, amit csak Martinnal és a nagymamájával oszt meg, már alig rendíti meg. A nagyanyja állapota közben valamennyire stabilizálódik. Sissy szülei rendszeresen érdeklődnek felőle, és mindig hangsúlyozzák, hogy bármikor fel tudnak fogadni egy ápolót, akire rábízhatja a feladatait. Ő azonban úgy látja, még nem jött el az ideje. A ház mögötti kiskertben különböző gyógynövényeket, többek között citromfüvet, levendulát és rozmaringot termeszt, jót tesznek a szívbetegeknek.
A gyógyszertári cowboy bevallja, hogy belátta, felesleges hadakozni a rendszerrel, ekkor pedig — gyakorlatilag cserébe — életében először megvilágosodik, rájön, mi fog történni vele. Pedig ebben a kibaszott kurva életben soha nem tudhatod, mi következik — foglalja össze, miközben ugyanabban a mentőben szállítják, mint amiben a film elején láthattunk.
Sissy rájön, hogy vidéken tulajdonképp az égvilágon semmi sem hiányzik neki, mégpedig azért, mert már az elejétől fogva tudta, miért jött ide. Egyedül a múzeumok jutnak eszébe néha, de biztos abban, hogy azokat hamarosan úgyis bezárják. Egyszer aztán Sissynek a szokásos reggeli feladatai közben feltűnik, hogy nem hallja nagyanyja mellkasában a zörgő hangot. Hirtelen nem is tudja megmondani, hogy aznap tűnt el, vagy már az előző pár nap sem hallotta. Megelégedésfélét érez. Először Martint hívta, aki csuklani kezdett a hír hallatán, majd telefonál a szüleinek, akiket azonban nem tud elérni. A lány elképzeli, hogyan fognak reagálni erre a hírre, amire talán már nem is számítottak (minden bizonnyal könnyekkel). Ennek következtében valószínűleg emlékeztetni fogják Sissyt, hogy most már visszatérhet a városba.
Amikor később a nap folyamán találkozik Martinnal, akinek elmúlt rég a csuklása, egymás karjaiba borulnak, mert minden jel arra utal, hogy csodálatos dolog történt. De aztán Sissy kénytelen megfékezni Martin lelkesedését, és kijelenti, hogy már semmi sem szól az ellen, hogy visszatérjen a városba és befejezze a diplomamunkáját. Vagy mégis? Martin nem válaszol, mert túl nehéznek találja a kérdést. Ehelyett visszakívánja a korábbi csuklását, hogy valamivel indokolni tudja hallgatását.
Sissy biztos abban, hogy Martinnal való kapcsolatának jövője azon múlik, hogy vidéken marad-e. Itt kezdődött minden, és egyedül itt folytatódhat. Ő pedig nem akarja elveszíteni Martint. Ezen felül fogalma sincs, mihez kezdene a városban. Martin sem akarja elveszíteni Sissyt, de nem tudja elképzelni, hogy feladja azállását az állatorvosnál, és itthagyja azt a helyet, ahol él. Amikor aztán néhány nappal később összefut vele a gyógyszertárban, amikor egy Toltrauzil nevű gyógyszert igényel egy élősködőktől fertőzött sün kezeléséhez, meglepve veszi észre, hogy Sissy a szokásos gyógyszereket kéri, mintha a nagyanyja állapota semmit sem változott volna. Úgy tűnik, a lány sem a gyógyszerésznek, sem pedig az asszisztensének nem számolt be a javulásról. A gyógyszertár előtt Martin elpanaszolja Sissynek, hogy semmilyen megoldás nem jut az eszébe, a lány azonban azt feleli, nem kell ilyen szomorú arcot vágnia. Sissy szerint az ember sokszor akkor talál megoldást a dolgokra, ha más megvilágításba helyezi őket. Mielőtt útnak indulna, vidám pillantást vet Martinra. A következő látogatása alkalmával Martin semmilyen változást nem észlel a nagymama állapotában. Amikor elkéri Sissyitől a sztetoszkópot, hogy meggyőződjön arról, hogy elmúlt a zörej, a lány csak mosolyog, nem bízik többé a módszerben. Egy hasonló panaszoktól szenvedő ember állapota, mint ahogy arra Sissy időközben rájött, napról napra változik. Minden bizonnyal túl korán örültek. Mindenesetre még nem lehetnek nyugodtak. Mialatt Sissy beszél, Martin néhány pillantást vet a nagyanyjára, és az a benyomása, hogy rosszabb állapotban van, mint valaha. Nem biztos azonban teljesen abban, hogy látta már annyiszor, hogy ezt biztonsággal meg tudja ítélni.
A konyhába érve Martin észreveszi, hogy Sissy egy hatalmas kupac használati utasítást halmozott fel a konyhaasztalon. Ezen meglepődik, hiszen mióta csak ismeri, a lány fejből tudja az általa alkalmazott gyógyszerek összetevőit és mellékhatásait. Amikor aztán rákérdez a dologra, a lány azt válaszolja, hogy bizonyos időközönként fel kell frissítenie a tudását. Amikor egy másik alkalommal ismét szóba kerül köztük a dolog, Sissy kissé ingerülten azt feleli Martinnak, hogy nem szabad elfelejtenie, hogy valami, ami csak hosszú évek alatt eredményez javulást, egy egyszerű hiba következtében az ellenkező hatást is képes elérni.
Wong-Kar Wai számára 1990-ben bemutatott Vadító szép napok című filmje hozza meg a nemzetközi hírnevet. A film tematikai sokszínűségének és a benne alkalmazott összetett narratív struktúráknak köszönhetően elsőként utal arra a fordulatra, melyet hamarosan a hongkongi filmgyártás új korszakának nevezhetünk.
Izsó Zita fordítása
A szerző a Bécs–Budapest Tranzit című sorozat következő vendége lesz
2014. augusztus 26-án a József Attila Kör irodalmi táborában, Balatonszemesen
— a fordítás ez alkalomból készült.