Meder

Hajón fogantam, meséli, húsz vagon árú berakodása után, azért, azóta ringok.

Hajón fogantam, meséli,
húsz vagon árú berakodása után,
azért, azóta ringok.

Víz vagyok, lassú folyású, vadszőlővel
befutott, szakadó Bodrog-part,
feketególya-fészek sárgás tojása.

Gömbvillám vagyok, szétszaladok a
Duna-delta felett, magyart-románt-lipovánt
gatyába rázok.

Mohácsi tamburás vagyok, csillogó szemű
matróz néz, hallgat, álmodik.
Gyűjti a pénzt a panelra, szépen.

Radar vagyok, látom Dunaújvárosnál a
vízfeneket, ormótlan, 200 méteres elefánt-tolatmánnyal,
völgymenetbe simogatom a harcsát vasérccel.

Kérész vagyok, nem látszik tőlem túlpart,
millió csapkodó fehér világ,
kész a nászra, kész a halálra.

Úszó faggyúgyertya vagyok, kis koszorúkban,
Orsova alatt, csillagtalan éjen,
fényem vízbe fúltaknak világít.

Rozsdás-zöld horgony vagyok,
tíz körmömmel kapaszkodom apámban,
esthajnal, koromfekete égbe.