A varázsló kertje

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.
Kicsontozom rendre a fákat,
legyen mit enned. A vizet
elzárom, a falban hűs csövek
pulzálása testedbe ne zavarjon.
Edénybe gyűjtöm a csapból
a maradék levet, napra teszem,
rozsda-sötét tál süljön vakfehér
kőlapon. Bent amúgy a homály
kellemes, járhatsz szabadon,
a tükröknek megtiltom, hogy
kövessenek. A plafon visszaver
különben a bogarakon kívül
mindent. Emiatt, kérlek, ne kíméld
a hangod, fölösleges. Itt a huzat
is tisztán beszél, érthetően, tehát
ha kinyitom az ablakot, csukd be
a szemed. Még mielőtt beleszáll,
látod, ez egy ilyen lepkeház, folyton
porolnom kell a szárnyukat is hozzá,
aludjon szépen, hosszan mind. Páva-
toll és csipketerítő a kredenc tetején.
Úgy fogadlak majd, mint aki soká
várt. Kerülj beljebb. Érezd magad.
Mire jössz, kiürítem a szavakat.

Megjelent a Műút 201045-ös számában