mellkasodon a tengert

éjjelente szaggatott kép vagyok melletted
ahogy a sziluetted pontjait összekötve nézem
hullámzó mellkasodon a tengert
és amikor nem figyelsz lebukom a bordáid mögé
egy sóhajjal bezár a rekeszizmod
— látod mintha marasztalna minden testrészed —
akár két vizes meztelen talpat a talaj
végül csak megszárad beléd a jelenlétem is
de hidd el napok múlva érezni fogod
hogy úszom csapkodva a bőröd alján
lebegve lüktetve a gyomrodban mint egykor
a visszhang az arcunk és a vállad között
nem tudsz már kihányni magadból
akkor sem ha mindketten akarnánk hogy elmúljak