Mikor már nem

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mert másfelé fordultak a szelek,
és mikor ő megérkezett, mi együtt hajtottuk el,
téged egy teljes évig gyötört a szenvedés,
és akkor, mikor végleg elment,
mikor már nem volt benned semmi sem belőle,
s már egy parányi része sem volt a te részed többé,
én akkor hagytalak el.