Ringató

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.

Vers 2013036-os lapszámunkból.

Réberrel se stimmelt valami, ha óriásokat rajzolt, biztos neki is az volt a baja, mint nekem.
A könyveit is emiatt utáltam, még akkor is, amikor már az összes óriást lefestettem
hol piros, hol sárga zsírkrétával,
mert tudtam, a szabálytalan gyerekvonalak mit rejtenek.
Anyám meg apám azt mondja, az előszoba lambériája alatt vannak rajzaink,
a nővérem szép fái meg az én idétlen óriásaim.
Ott, a lambériázott falak előtt aludtam át negyven fokos lázzal a napokat,
emlékszem az ülőgarnitúrára, ahová a macistakarómmal lefektettek,
irtó hülye színe volt, sötétlila,
mintái zöldek és fehérek, összevissza vonalak.

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.
Új óriások, nem hiányoztatok, de azért jó, hogy jöttetek,
A büntetés már hiányzott, kérlek, fegyelmezzetek.
Megijedtek maguktól, azt mondták, óriások nincsenek,
Hazudtok-hazudok harc volt, s én túlnőttem mindegyiken.

Ő mellettem fekszik most is, álmában fogja a kezem,
minden este fél, hogy egyik reggel majd újra lázas leszek.
Talán óriás lesz ő is — bolondmattot ad —
a boldog futó a szigetről mondja,
ne félj, hisz álmodban még nem az.
Felébred, megnézi a homlokom, tűzforró, lázas vagyok,
Kékszakáll is, bassza meg, ha hamarabb szól, ajtót korábban nyitok.
Felül, látta az óriásokat, szerinte is félelmetesek,
Tudod, a gyógyszert be kell venned, még vizet is hoz, hideget.
S bár elalszom a karjában,
egy óriásnak újra kése van.
Szép sálak, reggel jó, hogy vagytok, védjétek a nyakamat,
A macistakarót széttéptem bár, az óriások velem alszanak.

Megjelent a Műút 2013036-os számában.