Egyéves a Műút portál!

Olyan szépeket tudnék nektek erről írni, zokognátok. (Nem tudnék.) Vagy akár vadakat is. (Most túlzok.) Hogy elment közben két napra az áram. Hóvihar volt. (Ezt most azért írom, hogy sajnáljatok, és belássátok eposzi méretű küzdelmünk egész heroikus horizontját. Vagy mijét. Belezavarodtam.) Meg minden. (De ez még semmi.)

Napra pontosan egy éve, hogy az új Műút portál elindult. Ebből az alkalomból ma, az amúgyis kollegiális naplóval súlyos napon, szerkesztőségünk munkatársai szemelgetnek 365 nap terméséből. Összevissza, kinek-kinek tetszése szerint, kicsi kommentárok kíséretében. S mivelhogy ábécé-rendben haladunk, én kezdek.

Olyan szépeket tudnék nektek erről írni, zokognátok. (Nem tudnék.) Vagy akár vadakat is. (Most túlzok.) Hogy elment közben két napra az áram. Hóvihar volt. (Ezt most azért írom, hogy sajnáljatok, és belássátok eposzi méretű küzdelmünk egész heroikus horizontját. Vagy mijét. Belezavarodtam.) Meg minden. (De ez még semmi.)

Mikor ezt írom, 706 a bejegyzések száma a portálon. Nem emlékszem mindre. Az elsőkre igen, amelyek napokig itt forogtak, ahol a tervek születtek, hogy hogy is nézzen ki az egész. Azok voltak a példaanyagok.

Nem a legelsőket választottam ki (már csak azért sem, mert valójában nem emlékszem pontosan rájuk mégsem), de az elsők közül néhányat.

Mert hát hogyis lehetne kifelejteni, hogy nemcsak a portál, de első tárcájának írója, kedves szerzője is szülinapos lesz két nap múlva?

Mert hát hogyis lehetne eltekinteni tőle, hogy megemlítsük: aki épp tegnap indított új rovatot, a legelejétől itt van?

És persze mi meg olyan szemét trágár banda vagyunk, hogy már az első napokban melleket mutogattunk. (Na jó, nem).

Isten éltessen bennünket, amíg az aszfalt (f)el nem olvad! (lásd a képen)

Egy éves a Műút portál!