A 2014-es év kifejezetten gazdag francia irodalmi évfordulókban. Idén 200 éve hunyt el de Sade márki, és bár a Sade-reneszánsz nagyjából fél évszázada töretlen, jobban mondva a recepció nem szűnő kitartással igyekszik jóvá tenni lemaradását, már az év elején érezhető egyfajta élénkülés. Hogy csak a legérdekesebbet említsük, tavaly év végén adták ki újra Jean-Jacques Pauvert (1926; Sade egyik legelső 20. századi kiadója, szerkesztője volt az 50-es években) 80-as évekbeli, háromkötetes, grandiózus monográfiáját, a Sade vivant-t (Élő Sade, Le Tripode).
1914-ben született Romain Gary litván–francia író-pilóta, akit a magyar közönség főképp Émile Ajar álnevén ismer. Idén van Marguerite Duras születésének 100. évfordulója is, amely valószínűleg a legnagyobb nyilvánosságot kapta. Ehhez mérten minden komolyabb könyvesboltban a szerző tiszteletére berendezett asztalokkal, sarkokkal, polcokkal találkozunk, ahol a művek, a szakirodalom, különféle albumok sorakoznak, bármi, ami Duras írásaihoz kapcsolódhat. A Gallimard a Folio sorozatában (olcsó, paperback) jelentette meg Duras cikkeit, előszavait és leveleit (Outside. Le monde extérieure).
De 2014-re esik Henri-Alban Fournier, vagyis Alain-Fournier halálának századik évfordulója is. Alain-Fournier, aki a századelő egyik legnagyobb tehetsége volt, 27 évesen vesztette életét a fronton. Egyetlen műve, A titokzatos birtok nagy hatással volt az akkor induló nemzedékre. Szerb Antal többször elragadtatottan írt róla, a fiatal generáció nagyszabású metaforáját látva a főhős alakjában, aki hiába kutatja euforikus boldogságának hajdani helyszínét. Alain-Fournier halála egyben az első világháború kitörésének százéves évfordulóját is jelenti. Már többször volt szó a Kikötői Hírekben arról, hogy az elmúlt években meglepően sok első világháborúhoz kapcsolódó történelmi regény született a kortárs francia irodalomban. Elég megemlíteni Jean Echenoz 14 című regényét, Pierre Lemaitre Au revoir là-haut-ját, vagy a 2011-es Gouncourt-díjas L’Art français de la guerre-t Alexis Jenni tollából. A megemlékezést rendkívül komolyan veszik, számtalan, az első világháborúhoz kapcsolódó naplót, történelmi tárgyú könyvet, korabeli beszámolót és szépirodalmi művet jelentetnek meg, illetve adnak ki újra idén.
Az év elején bő válogatás jelent meg Philippe Jaccottet életművéből a Pléiade sorozatban. A sorozatot (pontos neve Bibliothèque de la Pléiade) 1931-ben indította útjára Jacques Schiffrin, majd hamarosan André Gide és a Gallimard vette szárnyai alá. A sorozatban a világirodalom élő és holt klasszikusai jelennek meg, és mind külalakra (védőtok, bőrkötés, bibliapapír), mind tartalmilag (a főszöveget kiváló jegyzetanyag egészíti ki), mind az ár tekintetében (egy kötet nagyjából 60-70 euró) impozáns kollekció az egyik legszebb és minden bizonnyal a legigényesebb terméke a francia könyviparnak. Ezidáig mindösszesen 15 alkotónak jelent meg életében Pléiade-kötete (utoljára Milan Kunderának 2011-ben). Jaccottet beválogatása tehát egyértelműen erős kanonizáló gesztusnak tekinthető, megelőzve ezzel (érzésem szerint teljes joggal) olyan élő költőnagyságokat, mint Yves Bonnefoy vagy Michel Deguy.
Végül tegyünk említést Peter Szendy (1966) tavaly év végén megjelent könyvéről, az A coups de points-ről a Minuit Kiadónál. A címben rejlő szójáték lefordítására most nem tennék kísérletet, de az alcím pontosítja a könyv problematikáját: La ponctuation comme expérience (A központozás mint tapasztalat). Peter Szendy magyar származású (apja 56-os magyar) filozófus, esztéta, muzikológus, tucatnyi könyvet publikált már a legkülönfélébb témákban, de lefordította franciára és előszóval látta el Bartók Béla leveleit és írásait is. Mostani könyve a központozás problémáját járja körül. A pont, a pontszerűség, mondhatnánk: a pont filozófiája érdekli, és ebbe nagyon sok minden belefér; mindaz, ami valamiképpen strukturál, elrendez, ritmust ad a kifejezésnek. Szendy javaslata a diszciplína elnevezésére: stigmatológia. A szövegek központozásának jelenségétől két irányba indul el, először is bennük az írás legsajátabb materialitásának megjelenését ismeri fel (amennyiben a központozási jelek a beszéd számára mindig némák maradnak), másfelől egyfajta metaforikus viszony létére következtet belőle, amelyet legegyszerűbben úgy nevezhetnénk, mint az élmény strukturálása, strukturálhatósága az emberi tapasztalatban. A szöveg anyagiságának problémájához Szendy hosszasan, több nekifutásban elemzi Lawrence Sterne regényét, a Tristram Shandyt. Sterne műve Szendy értelmezésében az írás által lefedhetetlen élet pontokból megépülő emlékműve. A kiterjedés nélküli pont nem csupán a végletekig felnagyítható (egy egész oldalt kitölthet), de továbboszthatóságának sincs határa. A pont oszthatósága illetve oszthatatlansága innentől Derrida hírhedt Lacan-kritikájának (Le facteur de la vérité) újraolvasására nyújt lehetőséget, ahol Derrida Lacan jelölőfogalmában a betű idealista és atomisztikus felfogását nehezményezi. Lacan példája azért annyira lényeges, mert nála az analízis úgy értelmeződik, mint a páciens beszédének központozása („ponctuation heureuse” mondja Lacan). Szendy itt még egy párhuzamot felállít: a központozás, pontosabban a mondatvégi írásjelek a legtöbb nyelv esetében csakis a mondat végén válnak világossá, az olvasás kezdetén fogalmunk sem lehet annak modalitásáról. Ugyanez működik mikroszinten minden nyelvi jel esetében is (gondoljunk csak Tandori Hérakleitosz-emlékoszlopára). Egy alapvetően késleltetett rendszerről van szó, amely feltételezi az újraolvasást és a felülközpontozást (surponctuation), vagyis hogy bármiféle központozás már csak egy szimbolikus, második olvasat révén lehetséges. Ez a késleltetettség a lacani retroaktivitással, illetve Freud nachträglich-fogalmával is kapcsolódási pontokat kínál. A könyv ezek után Derrida-, Hegel-, Kafka-, Deleuze-, Nietzsche-olvasatokon keresztül veszi végig a központozás retorikán túli, már-már antropológiai sajátosságait. Mindezek összefoglalására itt nincs mód, de Szendy könyve meggyőző filozófiai, zenetörténeti, szépirodalmi, filmtörténeti és természettudományos műveltséganyagával maximálisan érdemes az olvasói figyelemre.
képek forrása: wikipedia.org, lesinrocks.com