Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
Sötétedés után leszáll a köd,
a bicikli zörgése vadat riaszt fel,
aki a lámpa fényébe be- majd belőle kiugrik.
Tompa álmokban szokás így eltévedni,
és csuromvizesen érkezni a paplanok közé.
Meglehet, legközelebb tömör testbe ütközöm,
és a többiek álmomban tipornak el.
Az egyetlen menedék a beszéd, még akkor is,
ha nem áll kézre mindig. Kidumálom magam mások előtt,
vagy a tükörben. Szarba lépek,
vagy egy elrugaszkodott estén megsértek valakit,
azután ceruzát fogok, és néhány szóval elintézek mindent.
Tizenhét méter van az erdőben,
ami biciklivel nehezen teljesíthető.
Az emelkedő egyben kanyar is,
a földutat pedig kövek borítják.
Ha leszállok, szégyellem magam,
de ha sikerül, érkezzek bármekkora lendülettel,
a domb tetejére érve elkeseredem és kifulladok.
Akiket sértegettem, végül minden jót kívánnak és elbúcsúznak.
Megjelent a Műút 2013042-es számában