Mivel a fej kevésbé érdekes, nézzük nyaktól lefelé:
a vállak finomak, puhák, a kar vékony, bőr hamvas lefelé,
a bimbók pontos tükrössége, ahogy a novemberi dérben előbújnak,
drágakövek, miken nem látszik a véső nyoma,
az időé, a forma homokóra, a csípőnél szűkül,
a láb között tágul a látótér.
Én, Jamie Cromwell a testet nézem,
a szöveggé komponált hámot, a halott sejteket,
finom pihéket a szélben,
a pórusokba bújok, húsos szövetbe bújtatom a bőrt.
Lassú simogatás, elektromos jelek szúrnak a gerincbe,
egyesek és nullák, pozitív és negatív töltések,
felvillan, sugárzik az értelem, mint aktív anyagban rádium.