Mit mondasz, nem hallom

Itt állok előtted! Látod, ugye? Itt vagyok, állok előtted, vagyok, létezem én is, én is egy ember vagyok, férfi, itt állok előtted, teelőtted, a te szobádban, a te történetedben, tehát létezem. Akkor válaszolj! Én hol vagyok a te történetedben?

Jelenet nővel, férfival, számítógéppel.

(részlet)

Helyszín:

Átlagosan berendezett nappali, félreeső helyen pici konyha, a tér közepén kanapé, tévé, egyik oldalon asztal számítógéppel, másik oldalon festőállvány vagy tábla. „Reális”, reggeli fények.

Némajáték:

Jelen van:

(Felébred. Bekapcsolja a számítógépet. Kávét főz. Megissza. Elmosogat. Bekapcsolja a tévét. Kikapcsolja a tévét. Kimegy, betesz egy mosást a mosógépbe. Visszajön, leül. Feláll, kikapcsolja a számítógépet. Bekapcsolja a tévét. Leül. Feláll, ablakot nyit. Leül. Lefekszik. Kikapcsolja a tévét, visszafekszik az ágyba. Bealszik. Felébred. Felébreszti magát, nincs kedve elaludni. Szendvicset készít. Kávét főz. Kiönti, megkeveri, elkortyolja. Bekapcsolja a tévét. Bekapcsolja a számítógépet. Fáj a torka. Megereszti a vízcsapot, nincs kedve teát főzni, inkább neocitrán.)

1.

Jelen van:

Férfi

A helyszín ugyanaz. Minden sötét, csak a színpad két oldala van megvilágítva, az asztal és a „festőállvány”.

A Nő az asztalnál ül, számítógép előtt. A Férfi a másik oldalon, tábla mellett áll, kezében filctoll. A tér többi része teljesen sötét, ha a szereplők elmozdulnak a helyükről, nem látszanak. Fontos érzékeltetni, hogy ha elmozdulnak a helyükről, akkor eltűnnek, nincsenek jelen! Miközben a Nő a monitort bámulva beszél, a Férfi folyamatosan rajzol a táblára, vagy ír egy-egy szót, de ha ír, azt rögtön le is törli. Egy térben vannak, de külön-külön, egymás mondatára reflektálnak, de nem mindig egymáshoz beszélnek, van úgy, hogy csak egymás mellett.)

Nő:
(ír) Felsorolom, mi minden történt velem ma. Semmi. Kis helyet kihagyok, két-három sorköz, megvárom a következő napot. Még mindig semmi. (Feláll, odamegy a tűzhelyhez, kávét tesz fel, visszaül, ír) Akkor megint sorköz. Dátum, sorköz. Olyan nincs, hogy semmi, valamit oda kell írni, a naplóírás segít szembenézni az igazsággal…

Férfi:
(rajzol) Minél bonyolultabbak a szavak, annál jelentéktelenebbnek érzem magam. Szavakat majd később.

Nő:
Igazság kihúzva. Beszéljünk inkább a…

Férfi:
Kérsz kávét?

Nő:
…kávéról… Na, köszi, basszus, megzavartál… Miért szólsz bele? Miről is akartam beszélni? Basszus, tök hülye vagyok, elfelejtettem… elszállnak a szavak… egyszerűen kifolynak a kezeim közül…

Férfi:
…lefolyt.

(Helyet cserélnek, a Férfi a tűzhelyhez megy, közben beleolvas a Nő szövegébe, a Nő odalép a táblához, bámulja a rajzot.)

Nő:
Képregénycsaj copffal, riadt arc, buborék a félig tátott szájból, de… rohadt sok keze van… Hat? Miért van ennek hat keze?

Férfi:
„Kezeim”… Te mondtad! Kapkod. A kezeivel.

Nő:
Ennyivel? Ennyire?

Férfi:
Művészet. Így érzékelteti a művész, hogy kapkodás van. Riadt arc, buborék a szájból, bele lesz írva egy mondat… (A Férfi közben kitöltötte a kávét, visszamegy a táblához, rajzolni akar, kerülgetik egymást, nem találják a helyüket, ketten nem férnek el egy táblánál. Végül a Nő „feladja” és visszaül a számítógéphez, a továbbiakban csak a monitort figyeli, nem néz fel. A Férfi folytatja a magyarázatot és rajzol.) Mondjuk, rémülten bámulja a markát, illetve ez esetben sokat, hatot. A buborékba meg bele lesz írva egy jó mondat. Nézd! Így… Látod?

Nő:
(nem néz fel) Copfos, riadt nő félig tátott szájjal, ujjai közül szavak hullanak alá, valaki odadobta.

Férfi:
Lehet. Mondjuk labdáznak. El kell kapnia egy mondatot.

Nő:
Kapkodna utánuk, a szavak után a sok kezével, rendezné a sorokat, de nem mozdul.

Férfi:
Ennyi! Ezt a pillanatot akartam megörökíteni! Tádám! Jó lett?

Nő:
Meg van örökítve a pillanat, nincs se előre, se hátra.

Férfi:
Írj oda egy mondatot.

Nő:
Hova?

Férfi:
A buborékba. Nézz már rá, légy szíves!

Nő:
De nagyon rá vagy kattanva a mondatokra! Írj oda te. A te nőd. Te mozgatod.

Férfi:
Te meg beszélteted. Ne fordulj el, legalább nézd már meg!

Nő:
Nem beszél.

Férfi:
De beszél. Ott a buborék! Csak bele kell írnod egy mondatot.

Nő:
Mit mondjon?

Férfi:
Honnan tudjam? Te tudod. Neked kell tudnod. Valami jót. Ha ránéznél, tudnád.

Nő:
Jót nem tudok.

Férfi:

Akkor rosszat.

Nő:
Rosszat? Na, azt végképp nem. Ha nem tud jót mondani, kussoljon.

Férfi:
Nem beszél?

Nő:
Nem. És? Van ilyen… Nem kell állandóan fecsegni. Ez egy ilyen kussolós csaj. Ez most nem dumál. Csöndben van. Maradjon csendben és üljön a seggén.

Férfi:
De ez nem olyan lett. Nézd! Ott a buborék.

Nő:
Írj bele egy mondatot.

Férfi:
Én?

Nő:
Igen, te. A te nőd.

Férfi:
De te beszélteted.

Nő:
Ez most nem beszél. Gondol. Írd bele a buborékba, hogy mit gondol.

Férfi:
Én?

Nő:
Te. A te nőd, neked kell tudnod, mit gondol.

Férfi:
Mit tudom én!… Na, légyszi, beszéljen!

Nő:
Nem beszél…

Férfi:
Jó… Akkor itt most lesz egy üres buborék.

 

2.

Helyszín ugyanaz, „reális”, esti fényekkel.

A Nő a kanapén ül, inkább gubbaszt, összekucorodva. Férfi a kikapcsolt számítógép előtt ül, a Nőnek háttal, bámulja a monitort.

Férfi:
Akkor most mi lesz?

Nő:
Nem tudom… Tényleg nem… Szerinted hogy legyen?

Férfi:
Nem tudom… Kifogytam az ötletekből. Legyen úgy, ahogy te akarod.

Nő:
Fordulj felém!

Férfi:
(még mindig háttal, ránéz az órájára) Mennem kell, elkések.

Nő:
Ne fordulj el, fordulj felém, légy szíves!

Férfi:
(feláll) Hol a slusszkulcs?

Nő:
Most ez lesz?

Férfi:
(idegesen keresgél) Mi?

Nő:
Hogy nem nézel rám?

Férfi:
Mennem kell mindjárt.

Nő:
Megvárjalak?

Férfi:

Megvársz?

Nő:
Mikor jössz?

Férfi:
Nem tudom… Későn… Megvársz?

Nő:
Szeretnéd? Megvárjalak?

Férfi:
Nem tudom… Ahogy érzed. Ha bírsz, várj meg, ha nem, nem. Megértem.

Nő:
De azért megvárjalak? Akarod?

Férfi:
(újra az órájára néz, ingerült) Tényleg elkések, muszáj készülődnöm. (a papírjait rendezgeti, pakol a táskájába, tesz-vesz) Hol a slusszkulcs?

Nő:
Az asztalon.

Férfi:

(az asztalhoz lép, megtalálja a kulcsot, de tovább keresgél) És a forgalmi?

Nő:
A könyvespolcon.

Férfi:
(keresgél a polcokon, egyre ingerültebb.) Száz polcunk van. Melyiken?

Nő:
(rámutat a polcra) Ott.

Férfi:
Hol ott?

Nő:
Ott. Ha rám néznél, látnád, hová mutatok.

Férfi:
(nem néz rá, a polcokat bámulja) Nem látom! Hol a francban van a forgalmi?

Nő:
Az ajtó felőli második polcon, középen.

Férfi:
Megvan.

Nő:
Kávézunk még gyorsan, mielőtt elmégy?

Férfi:
(megint az órájára néz) Igen. Kérek, csak sietek… ha gyorsan kész lesz, kérek.

Nő:
(elkészíti, odaadja a férfinak, leülnek, kávéznak, egy ideig csend van.) Nem hiszem, hogy meg tudlak várni.

Férfi:
Igen.

Nő:
Mi igen?

Férfi:
Ja, nem… Semmi, csak… igen, megértem. Későn érek haza. Ha nem tudsz, ne várj meg.

Nő:
Akkor mi legyen?

Férfi:
Nem tudom.

Nő:
Ennyi?

Férfi:
Mi ennyi?

Nő:
Semmi.

Férfi:
(megcsörren a telefon, feláll, felveszi) Halló, szia, kész vagyok, igen, megyek. Máris indulok. (Felveszi a kabátját, odamegy a nőhöz, ránéz) Ha nem akarsz, ne várj meg.

Nő:
Jó… Ha nem akarod, akkor nem…

Férfi:

Nem akarom? Én nem akarom? (közel lép a nőhöz, a szemébe néz) Én hol vagyok meg neked?

Nő:
Mi?

Férfi:
Úgy értem, én hol vagyok szerinted ebben a történetben? Ha rám gondolsz, erre az emberre itt, ni! Nézd! Neked mi jut eszedbe rólam?

Nő:
Hogyhogy mi?

Férfi:
Itt állok előtted! Látod, ugye? Itt vagyok, állok előtted, vagyok, létezem én is, én is egy ember vagyok, férfi, itt állok előtted, teelőtted, a te szobádban, a te történetedben, tehát létezem. Akkor válaszolj! Én hol vagyok a te történetedben?

Nő:
Mindenhol. Rólad szól.

Férfi:
Na, ne, ezt ne! (veszi a kabátját) Legyen úgy, ahogy te akarod, én nem tudlak követni, ez a te utad, a te sztorid, ebben én nem veszek részt… Tényleg későn jövök haza, de hazajövök. Ha nem akarsz, ne várj meg.