Van, amikor csak úgy telik-múlik, van, amikor megáll vagy rohan, van, amikor eltűnik, legritkábban ballag, máskor úgy méri és mutogatja magát, kínzó, kíméletlen pontossággal, a szemedbe világít, szembesít, vallat, semmit nem tehetsz ellene.
Vasárnap Dédit látogattuk meg, őszölelő szeptember 15-én, Dédi a kilencvenediket tapossa.
Előzmény: szombaton volt a nejem szülinapja, Dédi hívta, köszöntötte, kicsit rezgő, bizonytalan hangon, én meg közben elszégyelltem magam, hogy rég voltunk felé, egy ideje Zsigát sem látta, bakker. Gyorsan döntöttünk, visszahívtam, hogy akkor vasárnap leugrunk, jó, amitől egy kicsit megijedt, hogy lesz ő vendégváró állapotban, és mit kínál, hisz kilencven körül is komilfónak kell lenni, de aztán ráállt, hát igen, a nyolchónapos, egyetlenegy fiúonoka látványa megér neki is némi kellemetlenséget.
Ködben indultunk Szerencs felé, köd volt, de nem gondoltunk rá, így szép lassan felszakadozott, és nem volt semmi elmúlás a tájban, hisz minden zöld még, őrzi a nyár illúzióját, bár már a fiatal bikák bőgnek fenn a Bükkben, s már látszik a lehelet este és reggel.
Mendegéltünk a harminchetesen, Zsiga elaludt a gyerekülésben, Hannával azt játszottuk, hogy ki látja meg az ölyveket először.
Ragadozó madarak. Részei a zempléni ősznek, az út menti fák alsó, száraz gallyain ülnek vagy a felszálló légáramlatokon vitorláznak kitartóan. Nem lennék szívesen pocok ezeken a szántásokon, mezőkön, Hanna nyert öt-kettőre, idegenben.
Dédit befutotta a borostyán.
A valaha gondozott kiskert, a szerszámos, a garázs, a betonkerítés, az óvóhely, mára mind-mind a borostyáné. Monokróm, szép sötétzöld, a tárgyak borostyánnal burkolva, sejteni lehet, mi micsoda, de egyébként szerszámos alakú borostyán, kerítés alakú borostyán, óvóhely alakú borostyán, Dédi alakú borostyán.
Az idő tej- és vasfoga.
Szépek voltak így együtt a századok, Dédi és Zsiga, a teljes huszadik, remélem a teljes huszonegyedik is, sőt legyen benne a huszonkettedik eleje is mindenképp.
Generációk sora, emberöltők, néztek kíváncsian, egymásra mosolyogva, hosszú farkasszemet.
Látlak téged! Mondta Dédi, tisztára, mint az Avatarban, Zsiga barna babaszemében is ott csillogott az összetartozás és megértés önkéntelen visszfénye.
Mert mi teremtünk szép, okos lányt
és bátor, értelmes fiút,
ki őriz belőlünk egy foszlányt,
mint nap fényéből a Tejút —
és ha csak pislog már a Nap,
sarjaink bízóan csacsogva
jó gépen tovább szállanak
a művelhető csillagokba.
