A kolozsvári váltás

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted...

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.

Ha hangomat is elszívtam egy reggel,
s úgy jöttem el, hogy látott a halál,
az időből kiátkozott a rendszer,
bár elaludtam annyiszor hasán,
lerétegződött bennem és nem múlt el
és megkerestem minden szó jogán,
és minden test és minden már egy tenger,
már megtanultam: minden végtelen,
a változás is mind jön itt nekem.

Ha huszonhárom elmúltál egy reggel,
majd felnézel, fölötted a Vezúv
és elgondolod, hogy majd te is egyszer
huszonhárom leszel s még tart az út,
a tükrök termében melléje fekszel,
vetkőzteted, míg rátok láva hull,
és úgy nézel szemébe minden reggel,
míg ottmarad, szoborrá alkonyul:
ölébe sót és pipacsot teszel.

Ha huszonnégy is elmúltam, egy reggel
dohányt veszek és nem siratom őt,
már nem babrálok annyi semmiséggel,
a mérget sem veszem csak úgy elő,
és nézem majd a kolozsvári látványt,
egy budapesti, vásárhelyi nőt,
ha végigmegyek a Napoca utcán,
megnyílik és virágzik majd a föld.

Megjelent a Műút 2013040-es számában