friss műút

-ról, -ről

Nagy Márta Júlia

Nagy Márta Júlia

1982-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Az ELTE BTK-n tanult magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakon. Verseit többek között a Jelenkor, Holmi, a Műút, a Tiszatáj és az Élet és Irodalom közölték. Kötete: Ophélia a kádban (JAK–Prae.hu, 2014).

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Vers

Nagy Márta Júlia: Újpalotai elégia

2013. szeptember 06.

Te, aki letéped a csillagokat, szomorú ember,
Lángnyelvekkel övezett a fejed,
Borzas krizantém, szára egy tetemben,
Kiontotta vérét, az ősz összes színét.

Te, aki letéped és felfalod a csillagokat,
És tovább foltozod az eget — helyüket —
Éjszakával, a legtéliesebbel,
Akár az utcák, amelyeken át
Szöktünk és róttuk át a januárt, februárt,
Hogy a diadal tavaszra pocsolyába hulljon.

Ezek a sáros patakocskák folynak most
Az aszfalt erezetében, amibe botlottunk,
Nem bántuk, volt mibe kapaszkodni.
Ezekben az erekben csorog az eső,
Ihatatlan víz szürke erekben,
Kavicsosak, mint a meszesedő érfal,
Nehézkesen dobban meg a beton
A lábam alatt, a szürke rengetegben,
Meglep, hogy még itt is vannak fák,
Hiába május, elszürkült a világ,
És állok, csak állok rendületlen.
Ólomkatonák sem hittek ennyire töretlen.

Se teáskannák, se ocsmány kiskacsák…
Ne csókkal kívánj nekem jó éjszakát,
És ne altass, ne altass semmilyen mesével.
Kergess inkább el a kenyérvágó késsel,
Aztán tépd le és fald fel a csillagokat,
Világítsák át a torkodat, a gyomrod,
Perzseljenek fel telet és éjszakát,
Isten áldjon téged, csillagtalan világ.

Megjelent a Műút 2013040-es számában

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!