Az angyalokat kőbe vésik, ugye?

Már megint a déli oldal. Minden évben meghívást kap a vízparti nyaralóba. Megérdemli, a kollégái szerint ő egy angyal. Széttárt szárnyú védőangyal, fehér bőrrel, hosszú fehér klepetusban. Angyal? Soha semmi angyali nem volt benne, egyedül a bőre fehér. A klepetusokat utálja. Széttört szárnyú angyal. Naphosszat a vizet bámulja, ül a parton, bal válla, bal combja sül le, nem forog a napon, nem érdekli a nyaraláson megszerezhető, egyenletes barnaság. Nézi a fürdőzőket, a vitorlás háromszögeket, felhőket, felhők tükrét. Napot, naplementét. A pecásokat nem. De az úszó algát, nádat, tarlótörmeléket órákig. Pihen. Nem gondolkodik, nem telefonál, számítógépet nem hozott.

Már megint a déli oldal. Minden évben meghívást kap a vízparti nyaralóba. Megérdemli, a kollégái szerint ő egy angyal. Széttárt szárnyú védőangyal, fehér bőrrel, hosszú fehér klepetusban. Angyal? Soha semmi angyali nem volt benne, egyedül a bőre fehér. A klepetusokat utálja. Széttört szárnyú angyal. Naphosszat a vizet bámulja, ül a parton, bal válla, bal combja sül le, nem forog a napon, nem érdekli a nyaraláson megszerezhető, egyenletes barnaság. Nézi a fürdőzőket, a vitorlás háromszögeket, felhőket, felhők tükrét. Napot, naplementét. A pecásokat nem. De az úszó algát, nádat, tarlótörmeléket órákig. Pihen. Nem gondolkodik, nem telefonál, számítógépet nem hozott.

A szomszéd kertben reggel óta dolgoznak a kertészek. A tujától nem lát át, de hallja a metszőolló, sövényvágó csattogását, zsákok zizegnek, gereblye surrog. Sose lesznek készen, indázó angolkert. Bemegy a házba, délutáni alvás nélkül nem nyaralás a nyaralás. Hamar elalszik, álmában katamaránon siklik, egyedül, hozzáértő kézzel kormányoz, fordul, halzol. Ébredés után a kávé mellett azon tűnődik, hogy életében nem ült katamaránon. Ki kellene menni a kikötőbe, míg itt van, hátha valaki kiviszi egy körre.

Kiül a teraszra, a víz sötétedik, simul. Most kéne vitorlázni. Ja, nem, szélcsendben nem megy a hajó. Utolsó vitorlázásán a vihar miatti óriás hullámok lekergették a géptérbe, a motor olajszagától rosszul lett, a kapitány kérte, hogy vegye fel a mentőmellényt, igen, de gyorsan, jobb oldalon síp, balon jelzőfény. És adja már oda neki a vízhatlan telefontokot. Na, mozogjon már. Mozog, de már tengeri beteg, beleokádik a vízbe. Vissza a géptérbe, ott legalább nem látja a horizontot, métereket zuhan, emelkedik. Pereg az élete, anyjával nem beszélt egy hete, és összeveszett a főnökével, nem békültek ki, a kutyája vár rá a kutyahotelben, és egyáltalán, hisztizve üvölteni kezdi a viharral szemben: élni akarok!

A vihar varázsütésre áll el, szelíd szél viszi a kikötőbe, leborul, és megcsókolja a parti betont. Valami őrangyal vigyázhat rá.

Visszaül a partra. Jobbra a kikötőt látja, balra pedig, jé, eddig a szomszéd tujáit látta. Most meg belátni a kertbe. Elöregedett tuják, szanaszét futó vadszőlő helyett franciás rend, kavicságyak, mértani ágyások, nyírt bukszusok. A sarokban vadonat üvegház. Növény nincs benne, csak egy sziluett, de a szembefény miatt nem látja. Csak egy pillanatig kérdéses, aztán a következőben átlép a kertbe, húzza a súrlófény, itt mások a színek, elfúlnak a strand hangjai.

Az üvegházban fehér szobor, szárnyakkal a hátán, leboruló, földet csókoló kőangyal. Sírra való. Simítja a szárnyait, a nyak ívét. Érdes a kő. Lassan kúsznak vissza a hangok. Valaki kiáltozik a kikötő felőli oldalról, „lemerült, nem láttam, hol vagy, kislányom.”

Térdig gázol a vízbe, aztán, mint a gátfutók, már szalad, műanyag csónak mellett nyúl le a víz alá. A kislány nincs magánál, felkapja, rohan vele a part felé. Puha, vizes a bőre. Kisebb csoportosulás, de orvos nincs köztük, egy sem tudja, mi a teendő. Ő sem. Sikítoznak, ő meg már tudja. Hátrálni kezd, be a vízbe, otthagyja őket. Ül a parton, fogja a fejét, balra a kőangyal. Jobbra a puha kisangyal. Köztük ott ül ő, ma kísértik az angyalok.

Vagy kísérik.

Másnap megtudja a kertésztől, hogy úgy van, a kőangyal majd a tulaj sírjára kerül, ha meghal, addig védeni kell esőtől, széltől, hótól. Megtudja, hogy a kislány menthetetlen beteg volt, utolsó nyaralására hozták. Talán egy hosszú szenvedéstől menekült meg. Megint a partra készül, ma szikrázó napsütés, moccanatlan, szélcsendes türkiz víz várja, csak bámul bele, összehúzza magát kicsire, átöleli a vállait, megfájdulnak a lapockái. Várja a következő nyarat.