Rozsdafény

Harmadszor is volt szerencsém részt venni a táborban, A TÁBORBAN, a Vasgyárban, a Szöveggyárban, amely idén Kreatív Írás Témahét néven futott, ám senki sem nevezte így. Szóval újabb egy hét a „rozsdaboglyában”, ahol célszerű romok rajzoltak sorsokat vasbeton falakra, ahol a rozsda még mindig szépen csillan, s ahol amilyen romantikusan, olyan tragikusan találtak egymásra többedmagunk szülei évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Ide jöttünk mi, egyfelől adózva a múlt egyszerű, szürke hőseinek, valamint ezzel egyidejűleg a kortárs irodalom vélhetően kovácsoltvas kapuját döngetni.

Na, ezen is túl vagyunk.

Harmadszor is volt szerencsém részt venni a táborban, A TÁBORBAN, a Vasgyárban, a Szöveggyárban, amely idén Kreatív Írás Témahét néven futott, ám senki sem nevezte így. Szóval újabb egy hét a „rozsdaboglyában”, ahol célszerű romok rajzoltak sorsokat vasbeton falakra, ahol a rozsda még mindig szépen csillan, s ahol amilyen romantikusan, olyan tragikusan találtak egymásra többedmagunk szülei évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Ide jöttünk mi, egyfelől adózva a múlt egyszerű, szürke hőseinek, valamint ezzel egyidejűleg a kortárs irodalom vélhetően kovácsoltvas kapuját döngetni.

Harminc elme, harminc eszme, harminc hit, harminc szellem öt napon át, akik mind a csodát keresték a kietlen tájban, a megállt időben, a kommunizmus és a szocializmus ezer tonnányi hagyatékában. Jöttek mindenhonnan, délről, nyugatról, keletről, északabbról.

A Tiszai Pályaudvaron találkoztunk, régi és új cimborák, hogy nyakunkba vegyük a várost és a gyárat. Kezdeti ijedtség, távolságtartás, óvatos közeledés mindenhez és mindenkihez, kerestük, építettük a kohéziót a magunk gyámoltalan és egyszerű módján, majd a villamoson már kedves beszélgetések és oldott nevetések törték meg az utazást. Megérkezve a gyárba csodálkozó pillantások közepette kerestünk szállást, de a teltház miatt nem volt egyszerű. Mondta a Kedves Néni, hogy ebéd utánra minden rendben lesz. Igaza volt.

13.07.30.hubai_1Ebédre Factory-levest és Factory-főzeléket kaptunk (A Factory a gyárban működő extrémsport-paradicsom neve), de mielőtt nekiláttunk volna, szóltak, hogy az nem a miénk. Persze fél óra múlva már mi is fogyasztottunk, de itt jöttünk rá, hogy lesznek velünk mások is, például a rolleres gyerekek, illetve még legalább egy, vagy inkább két csoport, akikről sajnos számomra nem derült ki, hogy pontosan mi célból is vannak velünk összezárva. Fennekadás nem volt persze, épp ellenkezőleg, jó volt másokat is látni rajtunk kívül.

 

13.07.30.hubai_2Délután kettő felé elkezdődött a show, táborvezetőink, Zemlényi Attila és kabai lóránt iránymutatása mellett elkészítettük a kéziratfalat, amely szerintem egyedülálló dolog az ilyen táborokban. Célja és oka pofonegyszerű, kifüggesztjük a szövegeket egy hatalmas falra, és a tábor teljes ideje alatt, ha kedvünk tartja, odamehetünk hozzájuk és véleményezhetjük, kritizálhatjuk azokat. Személy szerint volt, hogy hajnali fél ötkor mentem oda, hogy leírjam egy észrevételemet valamelyik versnél. Meglehetősen interaktív, állandóan mozgásban lévő dolog ez, amely tökéletesen képes tartani az irányt.

Nem sokkal ezután első előadónk érkezett meg Antal Balázs személyében, akiről három dolgot tudtunk meg első körben: a Műút portál szerkesztője, a Nyíregyházi Főiskola tanára, és hogy elveszítette a borotváját. Ő az irodalmi folyóiratok, vagy az egész irodalom webes, digitális megjelenéséről tartott kissé hosszú, ám végtére is érdekesnek mondható előadást. Ezt követően megérkezett az első vacsora úgy uzsonnatájban, majd egy kedves idős férfi segítségével vasgyári sétára indulhattunk, amely során az új srácok is szemügyre vehették, mitől Vasgyár a Vasgyár.

13.07.30.hubai_3

Az első nap végén meg kellett látogatunk egy újabb kultikus helyet, az Öntöd-e? elnevezésű becsületvesztőt, ahol nem a híres, legendás Ancsa várt bennünket, hanem a kevésbé szimpatikus munkatársa, akinek még a nevét sem tudtuk meg. Este a bázison kommunizmus-party, előre felkészültem nyakkendővel és egy rózsaszín kalappal. Volt gitár, x-faktor, némi alkoholos rásegítés, mesterkettes, kispál, harmincipszilon, tankcsapda, minden, ami kell. A többiről úriember nem nyilatkozik.

Második nap bekövetkezett az első filmvetítés, amely a Jackie Brown volt. Nagyon jó lenne most leírni, milyen meghatározó szerepet töltött be a tábori ottlétemben ez az alkotás, majd ezen a felületen hosszasan értékelni azt, de szégyenteljes férfiatlansággal kell bevallanom, hogy körülbelül három percet láttam belőle mindössze. Megállapítható tehát, hogy nem javult sokat egy év alatt a filmekkel való viszonyom.

Az ebéd ezúttal már ismerősebbnek tűnt, spagetti legalábbis volt benne. Jenei László a rövidprózáról és a novellákról mesélt nekünk másfél órában, igazán érdekfeszítően és hatásosan, megismertük a húzás kifejezést, amely később többször előkerült még a hátralévő időben. Négy óra felé volt szerencsénk ellátogatni egy óvóhelyre a gyár területén belül, Iván talált is egy munkásruhát, amely később jelentős eseménnyé avanzsált, majd eljött az egyik legjobban várt előadónk, a köreinkben méltán népszerű Ficsku Pál, a maga lassú, bolondos és alkoholgőzös modorában. Őszinte meglepetésemre szolgált, hogy emlékezett rám, sőt a találkozásunkról videofelvétel is készült.

13.07.30.hubai_4Összecsődített bennünket a tárgyalóban, majd miután Zemlényi szendvicsével széttrancsírozott az asztalon egy hatalmas legyet vagy darazsat, de mindenképp valami nagy zümmögő állatot, vidáman elemezte közreműködésünkkel a nőt mint disznót, valamint a kézírásos, sms-es és email-es fogalmazási és írási különbségeket egy adott helyzetben. Ez szintén interaktív volt, mert írásait velünk olvastatta fel, párbeszédszerűen, illetve ahogy ő fogalmazott, rádiós bábjátékként. Az sms-előadásban én voltam az egyik disznó, ha jól emlékszem, Tádé, és a feleségem volt Réka, aki Mazsolaként szerepelt. Három év alatt 33 kisdisznót adtunk a világnak, most mégis le akartak minket ölni, így szükségünk lett volna még az utolsó aktusra a földön. Szórakoztató és érdekes volt.

Este újra Öntöd-e?, ezúttal már Ancsával, és a híres Én még soha nem… kezdetű játékkal, melynek során garantáltan nem maradtunk szomjasak, és egy vad biliárdparti után lassan visszakeveredtünk a gyárba, ahol nagy beszélgetések és nevetések csaltak be minket az éjszaka sűrűjébe.

Eljött a harmadnap is, önmagunkhoz képest igencsak dicséretes feltámadással a reggeli órákban, nagyon várt reggeli után jött a film, amely ezúttal a Blöff volt. Ezt ismét nem láttam, de volt egy kis feladatom az egyik résztvevő hölggyel: beszereztük a szükséges kellékeket az egy hete tervezett, táborvezetőknek szánt búcsúajándékok ügyében.

Délutánra megérkezett a Hevesi Judit, Gaborják Ádám, Sopotnik Zoltán fémjelezte előadóbrigád, melynek az elöl jegyzett hölgy inkább passzív résztvevője volt, de mindenképp nagy örömmel köszöntöttük ismét köreinkben. Előbb Gaborják JAK-elnök mesélt a testről mint elemről a mai modern kultúrában, példaként bemutatta Lady Gaga klipjeit, vagy Nemes Z. Márió verseit néhány mulatságos reklámfilm mellett.

Sopotnik Zoltán is hozta a szokásos, tőle elvárt nívót, és olyan feladattal érkezett, amely, azt hiszem, nagyon emlékezetes produkciókat hozott. Egy általunk választott mű — legyen az film, irodalom, videoklip — egyik számunkra emlékezetes jelenetéből kellett dialógust meg-, vagy átírni viccesen, röviden, úgy, hogy szerepeljen benne legalább egy vasgyári legenda is. A végeredmény szerint sokunk emlékezetében élénken élt Ficsku vagy az Öntöd-e? bájos Ancsája, ők voltak azok, akik több alkalommal is feltűntek írásainkban.

Az este azért volt különösen érdekes, mert ekkor derült ki, hogy kit hová vettek fel az érintett érettségizettek közül, na és mert előző nap megfogadtuk, hogy Ancsától csakis neki szánt verset szavalva rendelünk, és ennek az ígéretnek eleget is tettünk. A lényeg az volt, hogy kettő vagy négy sorban írjunk neki valami szépet, hogy lássa, valóban írótáborba jövünk immár harmadik éve. Az én soraim így hangoztak:

Nem azért szeretünk tégedet, Te Ancsa,
mert szebb vagy, mint egy kibelezett harcsa.
Azért szeretünk, mert nálad van a sör:
Hajrá Ancsa! Hajrá Diósgyőr!

Emberünk, ez a drága, nagydarab nő, annyira megrökönyödött a verseken, hogy kért egy negyedórás szünetet, amikor nem rendelhettünk tőle, majd visszatérve az egész társaság előtt, pultjából kilépve elszavalt nekünk egy akkor és ott, saját kézzel írt verset a mi tiszteletünkre, a mi kedvünkért, a mi szeretetünk miatt. Nagyon emberi és érzelmes pillanatok voltak, kicsit meg is hatódtunk talán mindannyian, de ő is, amikor azt ecsetelte, hogy nagyon sok emberrel találkozott már ebben a kocsmában, de ilyen vendégköre még soha nem volt. Na erre mondhatjuk joggal, hogy igazi Vasgyári történet. Elvégre hol fordulhat még elő az, hogy a pultos verset ír a vendégeinek?

13.07.30.hubai_5Ezzel a nagyszerű érzelmi töltettel botorkáltunk vissza a Gyárba, még a tizenegyes zárást megelőzően, hogy aztán újabb nagy beszélgetések és egymásra találások közepette töltsük az éjszakát, négy óra előtt kevesen kerültünk ágyba, Iván például éjszakai műszakot vállalt frissen szerzett munkásruhájában, majd ezt megspékelte egy emberi méltóság elveszítésére teljes mértékben alkalmas vetkőzős tánccal is. De őszintén szólva ez valahol mindannyiunknak hiányzott már. Persze ez sem baj.

Ilyen előzményekkel futottunk neki az utolsó érdemi reggelnek, vagy ha jobban tetszik, az utolsó érdemi nap reggelének, amelyen a filmvetítés is már csak olyan ímmel-ámmal zajlott, elkezdődött, majd be is fejeződött idejekorán. A délelőtt leginkább a rehabilitációval telt, illetve én ellátogattam egy nemzeti dohányboltba, kielégítve néhány igényt, illetve vettem egy Észak-Magyarország napilapot, hogy megnézzem, mit írtak rólunk. Mondhatom, minden jót.

Délután jött Lakatos István, a Lencsilány és a Dobozváros atyja, akit legutóbb még az első, 2011-es táborban üdvözölhettünk. Az ő előadásán is inkább nekünk volt feladatunk, előbb szöveg nélküli képregényeket kellett életre keltenünk saját kútfőből, a szövegbuborékokat kitöltve, majd ezeket prezentálni a vetítővászonnál egy méretes ág segítségével, aztán pedig több kockákra vágott képregényből kellett összepakolnunk a saját sztorinkat, jobbára egymástól független alkotások darabjait egymáshoz illesztve. A kreativitásunk tehát ekkor is foglalkoztatva volt, de ezen a napon még nem utoljára, hiszen hét óra felé megérkeztek a miskolci slammerek Barcsai László vezetésével, akik egy élvezetes, dinamikus műsorral kezdtek, négyen adták elő saját írásaikat, majd belevontak minket is egy rögtönzött versenybe, nyolc megadott szó felhasználásával a bátor jelentkezők írhattak egy saját slam poetryt. A fergetegesre sikerült munkák után következett egy féktelen zenés mulatozás, coco jumbo, makarena, és a 90-es évek egyéb nagy slágereire pogóztak, táncoltak, ölelkeztek az ezekre hajlandóak. Az egyik leányzó haragos édesanyjával telefonon beszéltem táborvezetőnek kiadva magam fél tizenkettőkor, hogy megnyugodjon, a lányának nem esik baja. Nem is esett. Sem neki, sem másnak.

Péntek reggel nagyjából mindenki korán ébredt, az arcokon némi keserűség, a szemekben pedig tört csillogás jelentette a tudatot, hogy eljött az utolsó nap, hogy óráink vannak csak, mielőtt egy évre elveszítjük egymást. Elérhetőségek cseréje és csocsómeccsek zajlottak, ígéretek, ölelések és kedves szavak búcsúztatták az együtt töltött időt, na meg az ajándék a vezetőinknek, egy minden résztvevő által dedikált póló, amivel megköszöntük az elmúlt öt nap minden élményét, tanulságát.

13.07.30.hubai_6

Az egyetértés megköttetett, szándék van, jövőre ugyanitt, ugyanekkor találkozunk, mert a rozsda itt még mindig csillan, és mert célszerűek a romok.

_________________

A Kreatív írás témahét
a K.O.M.P – Kreatív oktatási-művészeti projekt
pályázati támogatásával valósult meg
(TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0365)