Íz a szádban

I.
Mikor ébredsz, kislány,
magad mellett látod a feszülő testet.
Mozdulatlan, mint vonal az úszómedence
alján. Ha ki tudnál mászni
a lebegésből, látnád, ahogy egyenes
alakját hullámok tekergetik.
De nem megy. Már negyven napja

koplal, egy falat is sok, nem megy le a torkán.
Csak a fahéjas testápolót nyalogatja
rólad édenkertszelídséggel.
Ma este még vacsorázol,
egy kevés birsalmasajtot rukkolával.

II.
Ágyba bújtam és ő hozzám,
— ahogy egy vastag pamutsál
a nyakcsigolyán — ott az ölelése
minden csontomon. Feszülő izmai
eltüntették bennem a bordák közti
távolságot. Megszűnt minden
visszhangzó rés és járat. Az űr kitöltetett.

Medencenyomás
a hirtelen gyorsuló merülésben;
kipréseli belőlem a levegőt. A hang bent
— egy ideig kitart, feszül, vibrál — mint a pattogós
csokoládé a számban. Vagy
a kedvenc narancsos pezsgőtablettám:
robbanó erek tűzijátéka.

Megalvadt bennem az első megtisztulás:
kiszorította a még el nem követett bűnök
helyét. A férfi, a fasz, a szerelem helyét.
A kettő gyümölcsét. A magzat terét.

Egyre mélyebbről élvezem,
ahogy kitöltöm a puha, izmos
testet, ezt a hosszú és mély torkot.
Ahogy nyelőcsőként tágul,
hozzám simuló szervei
átadják helyüket az idegen anyagnak.
Feszülő bőrét próbálgatom,
ahogy túlnő saját határain.
Nagyokat nyel, üreseket. Közben helyezkedek,
keresem a pózt. Megfeszül a teste.
Rámszorít. Nem mozdulok.

III.
És mikor ébredsz, kislány,
az az íz a szádban.
Az a folt az ágyon.
Csak dereng, hogy valaki
hajnalban a kerten át kilopta magát,
átkúszva két részeg lábai közt.