friss műút

-ról, -ről

Vida Kamilla

Vida Kamilla

1997. február 9-én született, Az ELTE BTK hallgatója. A Deákpoézis 2015 első helyezettje, Málik Roland-díjas.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Nőtérfél

Vida Kamilla: Magyar álmok, magyar ébredések 6.

2017. december 14.

Október 21., a szakkollégium féléves konferenciáján elmaradt az Értelmes önzés alcímű előadás, már a mi kerületünkben sem árulnak alkoholt a boltban este tíz után, „szintet lépett Madrid és Barcelona konfliktusa”, lezuhant egy ló a budai várból, Kukorelly Endre nyerte az idei Litera-díjat.
Vízforralás, brokkolileves-por öntése egy TEK-es bögrébe, Zsófi, a szobatársam szomorúan harap a gyrosába, miközben Vice-videókat néz. Lehet, hogy lefekvés előtt még írok néhány e-mailt.
Mégsem. Alvásra szánt idő: 8 óra.

       *

A bátyám megint nem figyelt rám, olvasott. Anya füvet nyírt, apa a szobájában dolgozott. A testőrök a fűnyírást figyelték, de sosem segítettek benne. Elég gazdagok voltunk, ezt onnan tudtam, hogy a többiek közül sokan mondták az osztályban, hogy ők is azt az iskolatáskát akarták kérni, amit én hordok, de a szüleik nem engedték nekik, mert drága. Azt is tudtam, hogy miért vagyunk gazdagok; apa híres ember, vezeti az országot, ez pedig nagy feladat. A többiek néha vicceltek ezzel, de általában barátságosak voltak velem, nem piszkáltak. Egyszer hallottam, hogy anya erről kérdezi a tanítónénit, aki széles mosollyal, tenyerét összecsapva annyit mondott, hogy amíg a kormányzás ennyire jól megy, hála isten nem is merülnek fel ilyen problémák.
Ennek ellenére azt gondoltam, hogy az ország sorsa nem halad jó irányba, például az iskolában nem volt úszómedencénk, és volt egy játszótér, ahol régen több barátommal is sokat hintáztunk, de két éve leszakadt a hinta és azóta se javította meg senki. A régi óvodámban volt egy kőemelvény, amin sok évvel ezelőtt egy Mária-szobor állt üveggel védve, de egyszer az ovistársaim bedobták kővel az üveget, Máriát leszedték a kőről, elszállították (holott semmi baja nem volt), azóta se rendezték az ügyet, ott a kő és Mária üres helye. A tanárok szigorúak, sok a házi feladat, a gyerekeknek hamar kell lefeküdni és a dolgok pénzbe kerülnek.
Néha egyébként bűntudatom volt, mert apát nagyon okos embernek gondoltam, akinek ilyen feladatokkal is meg kellene tudnia birkózni. Egyszer-egyszer gondoltam arra, hogy jobban kéne viselkednem, és volt olyan is, hogy visszautasítottam a játékot, mert féltem, hogy másnap abból bajok lehetnek, ha túl sokat foglalkozik velem és nem az országgal.

       *

Nagyon sokáig nem ehettünk sajtot a bátyámmal, pedig nagyon szerettük. Szerintem nem is volt soha olyan, hogy valamilyen sajt ne ízlett volna. Még Sajtlexikonunk is volt, ahol minden sajtról volt egy szép kép, rövid jellemzők, pl. zsírosság tekintetében és egy hozzá kapcsolódó történet.
Apa egyszer hozott nekünk egy kiló trappistát, de másnapra meg kellett volna ennünk, mert lejárt a szavatossága. A negyedét tudtuk csak megenni a bátyámmal, a többit ki kellett dobni. Apa mérges volt, sosem volt olyan mérges talán, és azt mondta, hogy ezek szerint, mi a bátyámmal nem is szeretjük a sajtot. A bátyám órákon át győzködte Apát, hogy nagyon szeretjük a sajtot, csak képtelenek voltunk egyszerre ennyit megenni belőle. Apa nem hitt nekünk, beviharzott a szobájába, csapkodta a billentyűzetet órákon át és azt mormogta, hogy „ezek szerint, mi nem szeretjük a sajtot”.
Két évvel később megenyhült. Anya camambert-rel díszítette a húsvéti menüt, bátor húzás volt tőle. Mikor jóízűen, látványosan nyeltük a falatokat, csak annyit szólt, hogy „nofene, mégiscsak szeretitek a sajtot”. Hitt nekünk és megbocsájtott. Talán túl későn, a bátyám sosem felejtette már el ezt, azt hiszem.
Vacsora közben apa elmesélt egy anekdotát arról, hogy mit mondott neki a pályája elején az egyik példaképe. Azért mondom, hogy egyik, mert apának nagyon sok példaképe volt, mindig más szerepelt ezekben a történetekben. A példakép azt mondta tehát még sok évvel ezelőtt, hogy ha mi meg is feledkezünk néha az országról, azt jegyezzük meg, hogy az ország egy pillanatra sem felejt el bennünket.
Szerintem ennek a történetnek nem volt semmi értelme, de anya felnevetett, mintha apa egy szép emléket idézett volna fel, és megpuszilta az arcát, apa megtörölte sajtos száját, aztán áldást mondott az ételért. Mi jóllaktunk, hála Isten’, annak is adj, kinek nincsen, ámen.
A bátyám nem imádkozott ekkor már, elvonult, én meg még kicsi voltam ahhoz, hogy felismerjem, a bátyám lázad, és hogy ez a lázadás a mi imádkozásunkhoz egy nagyon is hasonló dolog.

       *

Ébredés a karbantartó öblös hangjára, aki az 513-as szobába való berontás után feddőn az ágyam mellé állva kérdezte, hogy szerintem rendben van-e, hogy a szárítót a ruhákkal a szoba előtt, a folyosón tárolom. Alvással töltött idő: 6 óra 32 perc.

 

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!