Pastorale

ha a szívet felhangosítaná valami, befogott füllel menekülne a város, ketten fognak eltévedni a széttépett, újraragasztott térképen, a fényes ragasztócsíkok és a perforációtól alig elváló utak között, ketten fognak beleveszni a fonódásba, de a ruha pántja még a helyén, alatta a járatlan út és az ujjbegyek, sőt az egész tenyér belekövül a pillanatba, ahogy a váll is, ez a gömbölyű gomb, késleltet, kívánja a hosszú záridőt,

Csontok elágazása a zsírpárna alatt,
megdermed a tenyér a pihés vállon,
megdermed vetkőztetés közben,
megdermed és felismeri a saját félelmét,
ijedt madár az eget karmoló ágakon,
a ragadozó fókuszában és a karmok közében,
ha a szívet felhangosítaná valami,
befogott füllel menekülne a város,
ketten fognak eltévedni a széttépett,
újraragasztott térképen, a fényes ragasztócsíkok
és a perforációtól alig elváló utak között,
ketten fognak beleveszni a fonódásba,
de a ruha pántja még a helyén, alatta a járatlan út
és az ujjbegyek, sőt az egész tenyér belekövül a pillanatba,
ahogy a váll is, ez a gömbölyű gomb, késleltet, kívánja a hosszú záridőt,
nem sürgeti az elmozdulást addig semmi,
amíg a két szív markában a két test megszorul,
amíg még nem egymáshoz csapkodott kovakövek,
aztán a szikra lobbanásakor már senki sem látja,
hogyan robban szét a madárraj, mi ez a hirtelen támadt
üresség a tenyér lombján belül, mi ez az üveges nyugalom.

Megjelent a Műút 2017063-as számában