Bőröndje van bronzból. Egy törött baba fekszik az alján, hiányzik a lába, levágták a karját. Elhurcolták, nézett az égre üveges szemmel, a kivégzőtisztben is megbízott. Miért ne? Hát ő a híres berlini gyerek. A Friedrichstraße volt az origó, sínek vitték. Bevizelt. Anya nincs sehol, gyereknek csak gyerek jut, egymás kezét fogják.
Kapott egy emlékművet. Ma a forgalmas metrópont mellett áll a berlini gyerekek szobra. Több ezren botlanak itt el naponta, mert folyton építkeznek körülötte, de kerékpárt is lehet a szoborhoz kötni. Vagy ráülni és hamburgert enni. Évekig észre sem vettem őket, mert mindig takarja valaki. Isznak, cigarettáznak, koldulnak és kutyát pisiltetnek a talapzatánál a metropunkok. Sűrű itt élet, amolyan gócpontban állnak a gyerekek, s ha hús-vér testük volna, eszembe jut, milyen gyorsan eltaposnák őket.
Mikor odaérek, éppen egy apa kiabál dühösen: hol a lányom? Add vissza! Enyém, nem veheted el tőlem, ribanc. Látnom kell! Dögölj meg! Keresem az anyát és csak később veszem észre, hogy apa telefonál. Lenyomja, eldobja a mobilját és tenyerébe fogja a fejét. Aztán megrázza magát, nagy levegőt vesz. Sörért indul. Kiissza és eldobja a dobozt. A Friedrichstraße tele van törött sörösüveggel. Kétségbeesett török apa, csak kiabál dühösen kínjában. Vonatjegyet veszek, mikor visszaérek, még mindig ott ül, most már részegen. Se anya, se gyerek, csak a kőszobor.
Este meglátogatom a keresztlányom. Rebeka német iskolába jár, ma kapta meg a bizonyítványát. Hat oldal, táblázatok, csillagok, egy oldal jellemzés — csupa jó szó. Kezdődhet a felhőtlen nyár. Strandra és játszótérre megyünk, nevet és szökken, egy pillanatra sem állna meg, az olyan iskolás volna, és nem elég szabados. Búcsúzóul kapok tőle két képet. Az egyiken én is rajta vagyok, bújócskázunk.
Németgyerek rajzol, napfelkeltét, pirosat, vékony lányt, hosszú hajjal, sötét éjszakát, néha fél álmában, ha sok Grimm-mesét olvasnak neki. De szeret félni, kéri még a mesét.
Berlin kívülről nézve gyerekváros, tele játszóterekkel, parkokkal, a kicsik kerítéssel elválasztva játszanak benne, a város forgatagából mintegy kiemelve élnek a gyerekgettókban. Itt jó gyereknek lenni, de azért nem egészen. Itt jó játszani, de azért nem annyira. Mindenki rohan, a babakocsikat futó kocsikra cserélik a német anyák, hogy minél gyorsabban célba érjenek. Sétálni senkit sem látok, még a parkban is sietnek a családok, vasárnaponként rohannak valahová. Fingom sincs, hova.
Figyelem a gyerekeket. Számtalan plakát van róluk, mert pár éve már igazi gyerekkampány van Németországban: figyelj a gyerekre! Ismerd el a gyereket! Dicsérd a gyereked! Ne üsd el a gyereket! Gyerekjog, gyerekbolt, gyerekbiofarm. Erről meg az jut eszembe, ha olyan jó itt gyereknek lenni, akkor miért kellene róla külön plakát? Ha jó gyereknek lenni, akkor miért nem születnek meg a gyerekek?