Sakkvakság címmel, Néhány magyar sakk-vonatkozású vers alcímmel tartottam előadást a 2017-es Szöveggyár harmadik napján, egy erre az alkalomra általam összeállított elektronikus dokumentum (PowerPoint fájl) vetítésével egybekötve.
Az első, Szabadság, szerelem című részben előbb a hangzástényezők Petőfi epigrammájának hatásában játszott szerepével foglalkoztam, majd első két sorának átiratai közül ismertettem kettőt. Nagy Atilla Kristóféban („Szabadság, szerelem; / leverik, kiverem.” — ugyanő: Hadikommunikáció, Eötvös Könyvek, helymegjelölés nélkül, 1986, 77) a második sor figura etymologicájának tükörhangzásszerűségét emeltem ki, Bella István (A) legszebb sakkversének értelmezésekor pedig érintettem determináció és szabadság viszonyának filozófiai problémáját.
A második blokkot Tandori Dezső három klasszikus sakkverse alkotta. A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz fölvillantja a kereszténység kétezer éves történetét, a festői című Táj két figurával az emberpár (tágabb értelemben: két lény) kapcsolatát modellezi, A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn hátterében pedig mozgás, tér, koordináta-rendszer, mérés, relativitás, végtelenség, jel és jelentés fogalmai sejlenek föl, s a kifejezhetőség kérdésessége (nem) artikulálódik. (Valamely értelmezés kiindulópontja lehet, hogy a sakktábla a játékteret tulajdonképpen nem hatvannégy, hanem hatvanöt részre osztja, amennyiben a leütött báb nem semmisül meg, hanem egy olyan helyre kerül, amely nincs a táblán, a sakkfigurák „túlvilágára” — s ez összevethető a mester más, „a 65. mezőről” szóló munkáival.)
Előadásom harmadik része az Életfa címet viselte, utalva a bábuk (egyik) szokásos anyagára s a játszmára mint életmodellre. Tárgyaltam Kosztolányi Dezső ciklusából, A szegény kisgyermek panaszaiból „A sakk.” kezdetű darabot, fölvetve egy olyan teleológiai elgondolást, amely az emberi faj létének értelmét (ha tetszik, az evolúció mindenkori célját) abban jelöli meg, hogy általa a sakkjáték játszódhassék. Mándoki György rend című versének részletében (Új Holnap, 2002. tavasz, 90–91) a fa mint növény és anyag, emberi és sakkfigura, test és csont, élő és holt fogalompárok jelentéseinek dinamikus egymásra hatását vizsgáltam. András László Sakkfeladványában („Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.” — ugyanő: Világos indul, Műút-könyvek, Miskolc, 2016, 28) etikai és attól eltérő értelmezési lehetőségeket vázolva mutattam fel a nem szépirodalmi szövegre való rájátszás, illetve a kétértelműség szép példáját.
A Kitekintés című zárórészben fölidéztem az Anyegin negyedik fejezetének 26-os strófáját és a verses regény alapján készült, Martha Fiennes rendezte 1999-es film sakkjelenetét, más sakk-vonatkozású irodalmi művek, sakk-könyvek és forrásaim rövid jegyzékeit vetítettem ki, végül azt a feladatot adtam a tábor résztvevőinek, hogy írjanak a sakkjátékkal kapcsolatos szöveget.
Nyilas Atilla
*
Balogh Anett:
Egyszer kellett veszítenie
Őt anyával soha nem,
de másokkal rendszeresen láttam.
Kezdetben a konyhában,
néhányszor az ajtót magukra zárva.
Végül vett egy hordozható készletet,
először munkatársakhoz járt vele,
partnereket, aztán ellenfeleket talált.
Játszmáikat nem értettem,
de veszteségeit ismernem kellett.
Anya kérte, hogy néha vele is,
de azt mondta, nem akarja legyőzni.
Ez különben is férfidolog — és leütötte
valakinek a királynőjét.
Ma már nem játszik.
Egyszer kellett veszítenie.
*
Horváth Eszter:
Mindig is foglalkoztatott a Roxfortban élő, szabad akarattal nem rendelkező létformák öntudatra ébredése. A falon lógó portréké, a korlátozott szellemeké. És a varázslósakk. Mindenhol megfigyelhető a hierarchia rétegződése. Eszembe jut a jelenet, mikor az életnagyságú sakkfigurákkal Ron huszárja mattot adott a királynak. Kár, hogy nem egy gyalog volt. Ha tudnék néhány lépéssémát, meg tudnám mondani, hogyan lehetett volna ott egy másik bábu. Hiába közelítenek az élet nagyságához, ezek a sakkfigurák sem ébrednek öntudatra. A tábla egy biztonságot adó, jól körülhatárolható rendszer. Minden veszélyes dolgot egy ilyen rendszerbe zárunk.
*
Körösztös Gergő:
e4–e5
Nem értem kétszínű világom szabályait.
Egy büdös kéz az e4-re tol.
Most valamiféle fenyegető közép vagyok.
Csak addig, míg tükörképem elém nem áll.
Egy kontextust veszít, egy továbbmegy, mondja szomorúan.
Nem hiszek neki.
*
Leber Veronika:
fehér falak mentén fehér tapintások
maszatolnak a támadások átlátszó
mégis kiszámíthatatlan érintések
ismeretlen lakótárs az online felületek
folyosóin ütköztünk egymásba
és ma már pizsamámban alszik
a fekete plafon alatt
azóta belé ütközöm éjszakánként
kizárta az üvegtestű játékosokat
ismeri hajkefém erejét és elteszi
a hajszálaimat
átjárókat keresünk egymás belakható teréhez
megérteni miért haladunk a másik felé
fordított irányban
a jobb sarokban kilépett és nála maradt a hálózsákom
azóta nem zártam be az ablakot
a robot lépésein nehezebb átérni a hálószobához
*
Maier Péter:
Győztes
Hagyjam magam ma is?
Hamar kapsz rajta, a válaszom
feljogosít arra, hogy levedd az első
parasztomat. A semmiből.
De akkor ne hisztizz, ha megverlek.
A világos lép először.
Tegyük fel, hogy az erkölcsi minőségünk színekben lehet jellemezni,
nem kérdés, hogy miért te vagy mindig ezzel.
Koreográfiákban gondolkodunk.
Tegnap is ugyanígy vertelek meg.
Miért nem figyelsz oda.
Aztán a királynőm következik, direkt nagyon lassan csinálod,
ujjaid érte nyúlnak, piros tenyered barázdái kirajzolódnak,
eltulajdonítod a bábut, amelynek a szerepét mindig felértékeljük.
Többet nem játszom veled. Nem viseled jól. Hisztizel, ha megverlek.
Pedig tudjuk jól, hogy a logikai viszony fordítva érvényes.
*
Miklya Csanád:
Apakép
Hiába választod a
fehéret, mindig
ő nyitja meg a partit.
*
Pencs Attila:
Mindeközben a király menekül
nyolcszor nyolc annyi
hogy csak két sarokban van
teljesen sötét
a2 hörcsöggerinctörés
a3 innentőlegyedül
a4 besötétedik
a5 mégegyszerennyit
a6 mamalábamputálás
a7 errőlegyszótse
a8 kishúgleukémia
innen látlak a h1-en
te persze szinte
bármit léphetsz de nekem
hol van a helyem
*
Rékai Anett:
Feminista játék öregapáinknak
Jó sakkozni, mert
a királynő a vezér,
nem a király.
*
Szilágyi Sára:
Bölcsek köve
Apa azt mondta, hogy hagyja magát és így legyőzhetem,
de végül sosem sikerült.
Úgy ültem vele szemben, mint Ron Weasley, igazi huszárként,
csak én nem éltem volna túl,
ha felmegyek a harmadik emeleti tiltott folyosóra.
Persze a mi készletünk mugli gyártmány volt,
én pedig szabályok helyett csak a bábuk repedéseit jegyeztem meg,
a repedéseket, amik időközben egyre meghatározóbbak lettek.
Végül mégis felkerült a tábla a szekrény tetejére,
Apa félévente gondosan megtakarítja,
vigyázva, hogy ne érjen hozzá a faborításhoz.
Azóta már varázslósakkot sem tanulok.
*
Weeber Luca Borbála:
Világos
A Harry Potterre és Michael
Jacksonra gondolsz, győzni
akarsz, én a gyalogjaimat
mentem, az egymással sosem
találkozó futókat és a kényszerbeteg
huszárt. Ők csak a doboz belsejére,
egy színes hátországra vágynak,
mégis meg kell tenniük az első
lépést — ezek a világos kiváltságai:
az izotróp fénytörés és a
fegyverletétel.
Megjelentek a Műút 2017061-es számában