friss műút

Szöveggyár 2017

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Próza

Szerkesztői visszautasító levél

2017. október 01.

A 2017-es Szöveggyárban Horváth Lajos Bevezetés a (szép)irodalom(történet)be(ba) című szövegkollázsának (H. L.: Olasz csizma, Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 1993, 7–26) felolvasása után azt a feladatot adtam a táborozóknak, hogy írjanak saját verseiket visszautasító szerkesztői levelet maguknak — egy rövidebb, „megúszós”jellegűt, valamint egy hosszabb, elemző típusút is.

kabai lóránt

       *

Kedves Anett,
megkaptuk a közlésre szánt, A csúcson című versét, azonban megjelentetni nem tudjuk. Ennek ellenére bátorítanám, hogy írjon tovább és olvasson — minél többet.
Üdvözlettel,
XY

Kedves Balogh Anett,
sajnálattal értesítem, hogy a szerkesztőségünknek küldött, A csúcson című versét nem tudjuk közölni. A szöveg túlzott, tartalom nélküli fogalmisága nagy mértékben rontja a befogadói élményt. A versben megjelenített tér legalább olyan kevéssé körülhatárolható, mint maga az írói szándék. Véleményem szerint a vers nem emelkedik ki a kortárs verszajból.
Javaslom, a későbbiekben önmagában tisztázza le, mit szeretne közölni, mielőtt formát találna.
Üdvözlettel,
XY

       *

Tisztelt Horváth Eszter,
elnézést kérek a kései válaszért. Beérkezett verseit örömmel olvastam, azonban a kéziratok bősége miatt idén sajnos nem tudom megjelentetni a lapban.
Többedik olvasás után is azt gondolom, hogy a szöveg fogalmi és tárgyi világa nem szervesül eléggé: a modoros jelzőkkel nagy luxust enged meg magának a koherenciát illetően. Ennek ellénére kérem, dolgozzon rajtuk, néhány hónap múlva pedig küldje el az online felületet szerkesztő munkatársunknak.
Hallott már a sárvári diákíró-pályázatról? Úgy gondolom, hasznos befektetés lenne először oda küldeni a műveit. Szívesen olvasnám majd az érettebb, húszéves Eszter verseit!
Üdvözlettel,
Minden elutasítólevelem Szerzője valaha

       *

Kedves Körösztös Gergő!
Verseit megkaptuk, többszörös olvasás után döntött úgy a szerkesztőbizottság, hogy lapunk túlterheltsége miatt most nem tudjuk közölni. De ne csüggedjen, alapvetően munkája folytatására biztatom.

Kedves Gergő!
Megkaptam, sőt el is olvastam Nehézfehér című versét, és bár próbálkozását szimpatikusnak találtam, költeménye összességében nem győzött meg, hibáit (mint például túlírt, erőltetett képeit, maníros szóhasználatát) nem ellensúlyozza poétikai teljesítmény, és bár ez fiatal korának számlájára is írható, az ezzel való takarózást mégsem ajánlom. Jobban tenné, ha olyan témákat keresne, melyek megfelelnek életkorának, miszticizmushoz való vonzódását pedig (bármilyen bocsánatos bűn) szerencsés lenne mihamarabb levetkőznie.
További jó munkát és kitartást kívánva,
XY

       *

Kedves Leber Veronika,
örömmel fogadtuk levelét. Írásaiban a kiforratlanság ellenére megtalálható a formálódás jele. A tapasztalás által sorai tartalmasabbá válhatnak. Szerkesztőségünk a beküldött szövegek publikálása elől még kitér. Kérjük, ne felejtse el címünket.
Bízva a jövőbeli közlésben,
XY

Kedves Vera,
kíváncsian olvastam a verseid, mert a fiatalok látásmódja mindig másképp tükröződik soraikban. A concretus című írásodhoz nem fűznék megjegyzéseket, azonban a gyengületben már a cím magában hordozza a vers minőségét. Ez a neologizmus rámutat arra, hogy tudat alatt te magad is ráéreztél erre az írásakor. Nem szerencsés elküldened egy verset szerkesztőknek, ha helyettük végzed el az értékelését. Ez a rejtett jelző nem elég meggyőző a dokumentum megnyitásához sem.
Komolyra fordítva: írásaidban a képek nem kapcsolódnak egymáshoz, a motívumok szétkapják a mondanivalót. Ne keverd az egyes és többes számot. Szánj több időt a szabályos versformák megismerésére, hogy a tördelésben ne látsszon a bizonytalanságod. Beküldött verseid sajnos nem kerülnek folyóiratunk következő számába. Megjegyzéseim ellenére továbbra is küldj szövegeket címemre.
Bizalommal,
YX

       *

Kedves Maier Péter,
A telepen rügyezni című versét örömmel fogadtuk, ugyanakkor egyenetlen minősége okán nem áll módunkban közölni.
Reméljük, legközelebb is megtisztel bizalmával.
Üdvözlettel
az XY szerkesztősége

Kedves Péter,
Front című versed megkaptuk, köszönjük.
Az, ahogy megteremti az atmoszférát, nagy erénye a szövegnek. Ugyanakkor poétikailag nem tud beteljesedni. Csapzottak a mondatok, valahogy nem hangzik jól sem a felütés, sem a lezárás, és gondolatilag sem érzem eléggé mélynek vagy összetettnek, kár lenne érte, ha így maradna.
Erre gyógyír lehet, ha írsz még hozzá, lehetne jóval hosszabb is ez a szöveg.
A stílusbéli problémákra pedig egy kis verstani gyakorlást és minél több olvasást javaslok. Kiket szeretsz? Ugye nem csak slammereket olvasol?
Mindennek ellenére elég tehetségesnek tűnsz, remélem sikerül lenyesegetni a vadhajtásokat. Várjuk további kézirataid.
Baráti üdvözlettel,
az XY szerkesztősége

       *

Tisztelt Miklya Csanád!
Folyóiratunknak jelenleg nincs módja közölni azön álltal küldött verset.
x. y. folyóirat szerkesztősége

Tisztelt Miklya Csanád!
Remélem, tegeződhetünk. Megnéztem a versedet, és bár a Veszprém ilyenkor tavasszal címet korrektnek tartom, ezen kívül nem túl sok pozitívumot találtam benne. Ha nem probléma, picit belenyúltam a szövegbe, kihúztam belőle azokat a sorokat, amik nem tetszenek, azokat megtartva, amik vállalhatóak, de így az eredeti 30 sorból csak négy marad. Csatolmányban elküldöm az így kapott csonkodat, hátha tanulsz belőle valamit.
x. y. folyóirat szerkesztősége

Tisztelt Miklya Csanád!
Az előbbi csatolmányt, kérlek, ne nyisd meg, rossz dokumentumot választottam ki, most küldöm a jót.

       *

Szia, Attila!
A jövőben tegeződjünk.
Megkaptuk a Hidegzuhany című versedet, és sajnos nem tudjuk közölni. A bemutatkozásban felsorolt közlések alapján tudsz jobbat is, mindenképp írj, ha lesz valami.
Barátsággal, XY

Kedves Pencs Attila!
Ezt sajnos még gyakorolnia kell. Van egy út, amit végig kell járni, mielőtt egy országos folyóiratnak e-mailt küld. A szerkesztőkkel úgy gondoljuk, hogy Ön ennek az útnak az elején van, ezért Hidegzuhany című versét nem tudjuk közölni. A vers túl személyes, és tele van ízléstelen sorokkal. A jövőben törekedjen a tömörítésre, húzza a semmitmondó részeket! Remélem tudja, hogy bármikor van lehetőség abbahagyni.
Üdv,
XY

       *

Kedves Rékai Anett!
Köszönöm a küldeményt — nagyon biztató szövegek ezek az Ön korában, de közlést egyelőre nem tudok ígérni, ahhoz nem tartom elég kiforrottnak őket. Nem szeretném elvenni a kedvét az írástól, ha tud, később küldjön újabb, erősebb verseket.
Üdvözlettel: Olvashatatlan Aláírás

Kedves Anett!
Köszönjük beküldött verseid, sajnos nem fogadhatom el őket közlésre, mivel nem ütik meg folyóiratunk színvonalát. A két vers közül a Csont és csőr címűt tartom kidolgozottabbnak, bár azt is túl prózainak érzem. A Folyadékháztartás viszont egészen más, nyelvi hiányosságaid a tartalomban próbálod ellensúlyozni, ami nem is lenne baj, ha a lírai én nem csupán erotikus utalások közepette sajnáltatná magát. A formai rész teljes káosz, az olvasóban azt az érzetet kelti, hogy a vers több rövid és félresikerült versből van összetákolva, a mondatok nem kapcsolódnak kellőképpen egymáshoz, főleg ha szerkezetét az előző versével hasonlítjuk össze. Persze érvelhetnél azzal, hogy ennek a két versnek köszönhetően megláthatja az olvasó, hogy milyen sokoldalú is az alkotó, ez azonban részedről nézve csupán egy hamis ábránd, egyszerűen csak változatosan vagy dilettáns. Azonban mindezen hibáid és hiányosságaid ellenére az a véleményem, hogy van benned némi tehetség, és egészen elfogadható verseket is írhatsz majd pár év múlva, ha megfogadod a tanácsaimat, és tanulsz ezekből a hibákból.
Üdvözlettel: Olvashatatlan Aláírás

       *

Kedves Sára!
Megkaptuk a Szünet kávézó című versét az elmúlt másfél év minden hónapjában. Többszöri visszautasítás után kérem, válasszon az alábbi opciók közül: abbahagyja az írást / tényleg abbahagyja az írást / elfelejti folyóiratunk email-címét.
Üdvözlettel,
olvashatatlan aláírás

Kedves Szilágyi Sára!
Megkaptuk a Szünet kávézó című versét, melyet — habár maga igen tehetséges és ígéretes költőnő — nem tudunk leközölni folyóiratunkban, ugyanis a mű erős valótlanságokat mutat be. A korábban publikált versei alapján a kávézójelenet a költői stílusától távolinak hat, a forró tea megjelenését hideg sörre cserélje, melyet nem rálehelés, hanem éles böfögés követ. Kérem, fontolja meg tanácsaimat, a lírai változatosság sokaknak előnyt, míg magának egyértelműen hátrányt jelent.
Üdvözlettel,
olvasható aláírás

       *

Kedves Weeber Luca,
elolvastuk küldeményeid, köszönjük szépen! Sajnos szerkesztőségünk úgy döntött, nem fogadjuk el közlésre, mivel nem érezzük őket lég kiforrottnak. A Viasz című vers képei zavarosak, ellentmondásosak, és a két versszak közötti kapcsolat gyenge és túlmagyarázott. A Csomók című még kevésbé kimunkált, helyenként közhelyes, pátoszos, és a tördelése is kezdetleges. Mindezek mellett vannak bennük jó megoldások, így arra bíztatunk, ne hagyd abba az írást, és egy idő után küldj nekünk újabb verseket.
Üdvözlettel:
XY

Megjelentek a Műút 2017061-es számában

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!