friss műút

-ról, -ről

Váró Kata Anna

Váró Kata Anna

A Debreceni Egyetem adjunktusa. Film- és színházkritikus.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Színház

Váró Kata Anna: Múltunk és jelenünk
(XI. DESZKA Fesztivál a Kortárs Magyar Drámáért. Debreceni Csokonai Nemzeti Színház, 2017. március 27. – április 2.)
2017. június 28.

Tavaly, a DESZKA fennállásának tizedik évfordulóján a szervezők részéről elhangzott, hogy az elmúlt évtized útkereséseiből leszűrt tapasztalatok alapján mérlegelik a fesztivál megújításának lehetőségeit, hogy az a továbbiakban egy letisztultabb irányvonalat mutató, kiegyensúlyozottan magas színvonalú előadásokat felvonultató és szakmai programokban is bővelkedő mustra legyen. Az idei, a színházi világnapon megnyitott DESZKA újítása leginkább abban mutatkozott meg, hogy az itt bemutatott 26 produkció döntő többsége magyarországi ősbemutatónak számított. A fesztivál programválogatói, a debreceni teátrum művészeti műhelyének a tagjai idén is bőséges kínálatból, több mint 120 előadásból válogathattak, ami azt mutatja, hogy évről évre egyre több hazai és határon túli színház vesz fel a repertoárjába kortárs magyar szerzőket.

Szintén újdonságszámba ment, hogy a XI. DESZKA Fesztiválon magyar szerzők külföldi társulatok által idegen nyelven színre vitt darabjai is bekerültek a válogatásba. Ennek köszönhetően láthatta például a debreceni közönség Esterházy Péter posztumusz kiadott, filozofikus színpadi esszéjét, a Mercedes Benzt. Több szempontból is különleges a színmű és a belőle készült előadás is. Esterházy Péter elvétve írt csak felkérésre, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház számára mégis megtette, így, noha a szerző különös nyelvezetét sokan idegen nyelven visszaadhatatlannak tartják, műve ezúttal szlovákul szólalt meg, de keveredtek bele magyar, angol, német, sőt latin kifejezések is. Az előadhatatlannak bélyegzett Mercedes Benzből itthon szintén készült már felolvasószínház két alkalommal is, de színpadra vitelére ez idáig egyetlen társulat sem vállalkozott. Talán ezért is övezte akkora érdeklődés a közelmúltban elhunyt író műve alapján készült előadást, amelynek már a tere is komoly kihívást jelentett a fesztivál számára, hiszen szavai és a feliratkivetítő leginkább egy stúdiószínpad intim közelségét kívánják, díszletelemei és szcenírozása viszont nagyobb, inkább kamaraszínházi tér után kiált, amit, ahogy sok más esetben is láthattuk már, a nagyszínpadra épített nézőtérrel sikerült áthidalni. Az ember tragédiájának mintájára írt, elsősorban az Úr (Martin Huba, akit Jiří Menzel Őfelsége pincére voltam című filmjéből ismerhet a hazai közönség) és Lucifer (Robert Roth) fogadásából kiinduló darab társadalomelméleti és filozófiai bölcselettel ötvözi a Grófnak (Ondrej Kovaľ és Ľuboš Kostelný) és családjának az egész huszadik századon átívelő történetét. A sziporkázó eszmefuttatásokat különösen a második felvonásban nagyon erős drámai eszközök egészítik ki, ami a már említett díszletnek, térhasználatnak és nem utolsósorban a makulátlan színészi játéknak köszönhetően felejthetetlen élményt varázsolt a színre.

A másik idegennyelvű, ezúttal románul megszólaló előadást a debreceni DESZKA rendszeresen visszatérő vendége, Sebestyén Aba rendezte. Az Idegenek — Négy politikai gyerekdarab (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Liviu Rebreanu Társulata, író: Székely Csaba) négy, különböző térben és időben játszódó jelenetből építkezett ugyanazon témákat járva körbe. Az előítéletesség, az, hogy miként képezünk magunk számára ellenségképet, hogyan szítható a gyűlölet, és milyen az, amikor mindez egy vezető hatalomvágyával találkozik, egyszerre rendkívül aktuális és örök érvényű. Székely Csaba, aki köztudottan előszeretettel idézi más szerzők stílusát, ezúttal a kelet-európai groteszk világába kalandozik, amely jól illik a hétköznapjaink politikai valóságát a maga abszurditásában megragadó szkeccsekhez. A debreceni előadáson azonban a hatásból némileg elvett, hogy a főként nyelvi poénokból építkező humort a feliratok miatt nem mindig lehetett követni, és a jelenetek némelyike kissé hosszabbra nyúlt a kelleténél. A késő esti kezdés okozta fáradtság még jobban exponálta az ismétlődéseket, az önmagukhoz visszatérő dialógusokat, így a rendkívül erős nyitány után, amelyet a játszótéri gyerekek jelenete nyújtott, az egész némileg leült. Bár meg kell adni, hogy az utolsó epizód abszurd humora és nyelvezete végül mégis ugyanazon a szinten zárta az előadást, amelyen az elindult.

Székely Csaba jelenleg az egyik legtöbbet játszott kortárs magyar drámaíró, az elmúlt években mégsem szerepelt egyetlen általa írt előadás sem a programban. Idén viszont az imént említett Idegenek — Négy politikai gyerekdarab mellett a Szikszai Rémusz által színre vitt Kutyaharapás (Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Nézőművészeti Kft., Szkéné, Jászai Mari Színház, Tatabánya) is bekerült a válogatásba. A Kutyaharapás nem más, mint Quentin Tarantino 1992-es Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című filmjének átirata, melynek alaphelyzete és főbb fordulatai megegyeznek az eredetiben látottakkal, de a végeredmény mégis nagyon magyar, jellemzően székelycsabás, a szakértőként közreműködő, a „Viszkis rablóként” elhíresült Ambrus Attilának köszönhetően hiteles, és nem utolsósorban egytől egyig gondosan az előadás szereplőire írt darab. Itt nem a miről szól a „Like a Virgin” a téma, hanem a miről szól a Saul fia, de nem hiányozhatnak a békemenetre Lengyelországból hozott bértüntetők, a trükkös utcai csalók, a homofóbia sem a képből, ahogy az a perceken át építkező, a briliáns Mucsi Zoltánnak, Mucsi Zoltánról írt geg sem, amelynek csattanóját hallva szem nem maradt szárazon a nevetéstől. Tarantinóhoz hasonlóan itt is egy félresikerült bankrablás áll a középpontban, illetve az azt végrehajtó banda. A bandatagok — akik közül az egyik egy beépített zsaru — visszaemlékezéseiből villannak fel az események cifra káromkodások közepette, a trágárság azonban sem Tarantino, sem Székely esetében nem válik öncélúvá, sokkal inkább a karakterek megteremtésére szolgál.

A zömében középiskolásokból álló közönséget a legelső pillanatban levette a lábáról a Tasnádi István által írt és Vidovszky György által színre vitt Majdnem 20 című előadás, a majdnem húsz évet megélt Bárka Színház bezárásáról. Ebben az utópisztikus történetben a színház fiatal színészei, akiket a Bárka gyerekszínészeiből időközben huszonéves fiatalokká cseperedett színészgárda alakít, elbarikádozza magát a színházban, melynek épülete egy politikai döntés nyomán a Közszolgálati Egyetem tulajdonába vándorolt. A rebellis színészpalántákat fokozatosan bedarálja a hol szép szóval kecsegtető, hol keményebb eszközökkel diktáló hatalom. A Bárka tehetséges fiatal gárdája mindig aktuális, de elgondolkodtató, elsősorban a tinédzsereket érintő kérdésekkel foglalkozó előadásokat hozott, ahogy azt például a szintén Tasnádi István és Vidovszky György által jegyzett East Balkán esetében is láthattuk. A Majdnem 20 úgy volt képes magával ragadni a debreceni fiatalokat, hogy azok többsége életében nem járt a Bárka Színházban, sőt meglehet eddig a létezéséről sem tudott.

A fesztivál sikerdarabjai közé tartozott az Anger Zsolt által rendezett Addikt (Pécsi Nemzeti Színház), mely a függőségről és annak különböző formáiról beszél kíméletlenül őszintén egy volt kábítószerfüggő, Szücs Zoltán írásai alapján. Az elvonóközpontban megjelenő sorsok mind mélyen gyökerező traumákról szólnak, és felvillantják a függőség különböző formáit és az azzal összefüggésbe hozható problémákat, amelyeket van, aki megtanul kontroll alatt tartani, többek számára viszont nincs belőlük kiút. A modern, lecsupaszított és steril, fehér–sárga díszlet kiválóan alkalmas a fényekkel, vetítéssel való játékra, ami hasonlóan erős hatást kiváltó, ismert zeneszámokkal volt aláfestve, ahogy azt Danny Boyle Trainspotting című, a témában mérföldkőnek számító kultfilmjében is láthattuk. Bár az Addikt epizodikus szerkesztésében és hangulatában is megidézi Boyle 1996-ban bemutatott fekete komédiáját, mégsem él direkt idézetekkel, ami mindenképp az előadás javára írható.

Az említett előadások, bár a XI. DESZKA legzajosabb sikereit aratták, inkább kilógtak a válogatásból, amelynek a tematikáját elsősorban 1956 és utóhatása, az ügynökkérdés és az elnyomó hatalom működésének feltárása adta, de fontos részét képezték a zivataros történelmi időket megszenvedő női sorsok is. Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre (Örkény István Színház, Budapest, rendező: Polgár Csaba) című börtönmonológja az először öt, majd másodfokon nyolc évre bebörtönzött író visszaemlékezéseiből született. Eörsi írását Bagossy László és Ari-Nagy Barbara szerkesztette színpadi szöveggé, az írót pedig Znamenák István keltette életre. Eörsi a kádári konszolidáció alatti börtönéletről mesélt, Maléter Pál özvegye, a most 84 éves Gyenes Judith pedig arról vallott egy közel 15 órányi interjúban, mely a Pali (PanoDráma, Budapest) című monodráma alapját képezte, hogy milyen is volt az élete a forradalomtól egészen férje 1989-es újratemetéséig. A terjedelmes beszámolóból három dramaturg: Garai Judit, Hárs Anna és Merényi Anna, valamint a rendező, Lengyel Anna készített 70 perces előadást. Maléter özvegyének gondolatait Szamosi Zsófia előadásában hallhattuk, akit korábban például Pintér Béla Szutyok című színművében láthatott a debreceni közönség, a moziba járók pedig A martfűi rémből (rendező: Sopsits Árpád), valamint az Oscar-díjas Mindenki (rendező: Deák Kristóf) énektanárnőjeként ismerhetnek. A Palihoz hasonló témájú, a történelem viharát egy nő sorsán keresztül ábrázoló monodrámából még kettőt nézhettünk meg idén a fesztivál díszvendégének, Visky Andrásnak köszönhetően. A Júlia — Párbeszéd a szerelemről (Pesti Magyar Színház, rendező: Szabó K. István) Visky anyjának, a hétgyermekes, férje bebörtönzése után 1958-ban a Duna-deltai gulágba kitelepített asszonynak a története Ráckevei Anna megrendítő tolmácsolásában. Visky másik írása a Pornó — Feleségem története (a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, rendező: Visky András, játsszák: Albert Csilla és Antal Attila) című dokumentumjáték szintén egy nagyon személyes történet az író feleségével közös gyermekének az elvesztéséről az 1989-es romániai események tükrében. A Pornóban is előkerülnek a román titkosszolgálati anyagok az íróról és feleségéről, ahogyan a Visky András rendezte Kalucsniban (Kolozsvári Állami Magyar Színház, író: Dragomán György) is. A fesztivál utolsó előadásaként bemutatott Kalucsni egy üvegfallal körülvett lakásbelsőben elevenedik meg. A játéktér előtt, két oldalt paravánon a Dragomán György szüleiről készített titkosszolgálati feljegyzések másolatai láthatók. A szereplők a bezárt térben mozognak, mutatva a Ceauçescu-rezsim bezártságát, hangjukat pedig mikroportok erősítették fel a zárt térben, beszédük hol jobban, hol kevésbé volt érthető. Az előadás alatt nem lehetett tudni, hogy ez vajon szándékos rendezői húzás-e annak érdekében, hogy jobban érzékeljük a megfigyelt és lehallgatott emberek életét, végső soron a titkosrendőrség emberei is valahogy így hallhatták őket. Csak az előadás utáni beszélgetésből derült ki, hogy az egyenetlen hang valójában csak egy technikai malőr volt, amely miatt a rendező először le is akarta állítani az előadást.

A határon túl a román titkosszolgálati adatok, Magyarországon az ügynökkérdés az, amely az utóbbi időben leginkább foglalkoztatja a kortárs szerzőket, nem véletlen, hogy az idén bemutatott 26 előadásból 8-ban kapott központi szerepet a téma. Bartis Attila Rendezésében (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, rendező: Bartis Attila) egy rendezőnek a színészeihez való viszonyát és egy születendő előadást hat át a besúgás és az azzal járó meghasonlás és morális dilemma, míg Ménes Attila Bihari (Katona József Színház, Budapest, rendező: Máté Gábor) című színműve a fikciót és a valóságot elegyítve dolgozza fel Tar Sándor beszervezésének történetét. Ez utóbbi esetében a szűk, zárt fadobozból kialakított térben négy, egyik szerepből a másikba átlépő színész eleveníti meg a fojtogató, az emberi szabadságtól és méltóságtól megfosztó közeget, ahol így vagy úgy, de mindenki a hatalom által meghatározott élet rabja.

Bár sok súlyos téma, kimondott vagy kimondatlan feszültség, egyéni tragédia és társadalmi trauma került színpadra, a XI. DESZKÁ-n jutott hely bőven a szórakozásnak is. A gyerekeket és fiatalokat a jól összeállított Gördeszka szekcióval csalogató válogatás mellett idén a Dramaturg Céh, Nyílt Fórum elnevezésű szakmai programjával bővült a fesztivál kínálata. Ami viszont továbbra is megoldatlan problémája a DESZKÁ-nak, hogy a jegyek az első pár napban elfogynak, és a stúdiószínházi térben elhelyezett vagy épített nézőteres előadások, melyek minden évben a válogatás túlnyomó többségét képezik, sajnos csak egy szűk, elsősorban szakmai közönséghez jutnak el.

Megjelent a Műút 2017060-as számában

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!