Már megint itt vagyunk.
Azt mondod,
ideje az őszinteségnek, de
rég nem tudom,
hogyan mondjak igazat.
Mint valami többfunkciós, univerzális
háztartási robotgép, cserélgetem a
szerepeimet, ahogy
egyre többféle űrt kell betöltenem.
Vannak dolgok, amiket csak
a vakok értenek, én is így
tapogatózom az élet után.
A szabadság annyi, hogy nem tartozom
senkinek,
de főleg senkihez.
Én viszont függeni akarok,
ahogy csak
akasztófán lehet,
a meghátrálás lehetősége nélkül.
Szelídíteni és szelídülni akarok,
de nincs bennem annyi
szégyentelenség, hogy a tükörbe nézve
magamra ismerjek.