friss műút

-ról, -ről

Magyari Andrea

Magyari Andrea

(1973) Állomások: Nyékládháza, Miskolc, Debrecen, Berlin, Budapest. Tanulmányok: Kossuth Lajos Tudományegyetem, Freie Universität, ELTE. Munkák: tanítás (angol, magyar), műfordítás, írás. Könyvek: Sztori (versek, 2010); Átjáró Másvárosba (meseregény, 2013).

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Nőtérfél

Magyari Andrea: Napló vendégeimről

2017. május 11.

A háromnapos ünnep azzal telik, hogy végigtakarítjuk a házat, hétfőn éjfélig sikálunk. Kedden reggel fél 8-ra érkezik a gyermekvédelmis ügyintézőnk, hogy újra megnézze, hol lakunk, ezt időnként megteszik, amióta örökbefogadásra várakozunk. Hátha szétvertük időközben a lakást, vagy megbolondultunk, esetleg mindkettő, nem lehet elég óvatos az ember. A harmincas éveiben járó, elkínzott arcú (gondolom, szociológia szakon végzett) férfi zavarát szigorú álcával leplezi. A gyermekvédelemben mindenkinek ilyen arca lesz rövid idő után. A zavar onnan látszik, hogy bekukkantva apró fürdőszobánkba kijelenti: —Tágas! A kutyánkra, nézve pedig megkérdezi: — Ő is itt lakik? Nem, csak felugrott munka előtt, mondanám, de persze csak mosolygok.

Szinte kizárólag negatív megjegyzései viszont bosszantanak. A társasházra „ráférne a felújítás”, az udvar szép ugyan, de „egy gyereknek kicsi”. Felvilágosítom, nem gondoltuk, hogy itt, bezárva nevelgetnénk a gyerekünket élete végéig, a gesztenyefa tövében, mint egy kis Mauglit. Babaágyat is vettünk, de az nem érdekli, mint ahogy semmi, amit azért szereztünk be, hogy lássák, milyen gondos szülők leszünk. Bálint megmutatja neki az ablakból, hogy autónk is van, ha hirtelen kell valahová menni, erre kifejezetten mérges arcot vág. A lakásról szóló jelentésbe, ki tudja, mi okból, beleírja, hogy „konyhájukban szövőszék is áll, melyet a férj használ szabadidejében”. Talán pluszpontnak szánta, töpreng Bálint, miután a férfi távozott, hogy látszódjon, akárhogy elszegényedünk, egy-két gúnyát csak meg tudok majd szőni a gyerekünknek. Szigorúan a szabadidődben, teszem hozzá.

Fáradtan loholok a főiskolára. Szerencsére véget ért a félév, és az utolsó órán mindig filmet vetítek, valami olyasmit, amit egyénként nemigen látnának a nagyrészt pénzügyes hallgatóim, nekem kult, nekik klasszikus. Mára az Arizonai álmodozókat választottam, a filmtől sajnos rettenetes szabadságvágy kap el, s úgy érzem, igazán fel kéne rúgni az egész életet, és elrohanni valami nagyon tágas amerikai ég alá. Egyébiránt érzékenységemnek az is oka, hogy Ancsi épp ma lenne 43 éves. 13 éve vele voltam a 30. születésnapján, ez volt az utolsó.

Óra után, amikor felmegyek az irodámba, már vár a levél a hallgatótól, akivel megegyeztem, hogy miután a szemeszter felén jött be először órára, kaphat jegyet, amennyiben minden további órán részt vesz és bead két házi dolgozatot.

Tisztelt Tanár nő!
Most volt állatorvoshoz időpontunk, mert az egyik vadászgörényünknek kellett szopornyica elleni oltás. Ha minden úgy ment volna ahogy annak mennie kellett volna, illetve ha az állatorvos tudatosan nem vállal szó nélkül biztos kockázatot az oltással kapcsolatban akkor időben beértem volna órára.

De alig, hogy megkapta az állatom az oltást, és ahogy az utcán hazafelé sétáltunk olyan hangot hallatott, ami nem tetszett és azt láttam, hogy ernyedten fekszik a szállítóban, levegőt alig és nagyon gyengén vesz. Megpiszkáltam és nem is mozdult meg. Annyit tudni kell, hogy ez az állatunk az örök mozgó, aki nem szereti ha piszkálják, így egyértelmű volt, hogy nagy baj van. Visszarohantam az orvoshoz, hogy ez van és azonnal csináljon valamit. Majd ő lazán szinte jókedvűen közölte, hogy allergiás reakció, és egyébként általában mindig másodjára ha ugyanazt kapják allergiás reakció lép fel… Adott neki valamit, majd infúziót is nyomott belé. Nem rég értem vele haza teljesen maga alatt van és alszik az ölemben, soha nem aludt 1,5 év alatt senki ölében… Azt mondta az orvos a következő 3 órában nem lehet magára hagyni.
Barátnőmmel élünk ketten albérletben, ő már reggel elment iskolába, nem tudok elmenni itthonról. Sajnálom! Hiába ígértem meg, hogy többet nem hiányzok az állatorvos elintézte a mai napom…

Levele meghat, főleg, hogy mintegy 12 db fényképet is mellékelt, melyeken valóban egy szőrös, alvó kisállat látható, sajnos, azt nem tudom megállapítani, hogy előtte kapott-e infúziót. Viszont a hallgató tavaly ennél is tragikusabb hangú levelet írt egy nagypapával kapcsolatban (szerencsére a fényképek ekkor elmaradtak), majd arról, hogy a lakásuk gyakorlatilag beomlott az esőzés hatására, s várnia kell a kárbecslőt (illusztráció csatolva). Persze, ami nem történik meg, bár elvileg megtörténhetne, nem föltétlenül úgy jelentkezik, mint valamely lehetséges történés hiánya, hiszen következményeiben épp olyan végletes, végzetes vagy erős lehet, mint mindaz, ami megtörténik. S különben is, mérges lettem a tudatosan, szó nélkül biztos kockázatot vállaló orvosra, akár létezik, akár nem, ilyet nem lehet csinálni, ráadásul lazán, szinte jókedvűen. A hallgató meg fogja kapni a jegyet.

Este főzök, mert nálunk ünneplünk a barátnőimmel. Húsz éve minden évben együtt üljük meg a születésnapunkat, hirtelen nem is jut eszembe más hagyomány az életemből. Gabi jön először, Melinda később csatlakozik. Gabi kisfia ADHD-gyanús, erről mindig az AC/DC jut eszembe, pedig ez komoly dolog, és Gabi meg a férje szinte belebetegedtek, mert kedves, pacifista személyiségek, a fiuk pedig, mint a héten kiderült, hétévesen egy bántalmazó banda vezére lett, ezt több elsős is egybehangzóan állította.  Melinda szerint, aki gyógypedagógus, nem eszik olyan forrón a kását, neki mindig van pár vigasztaló története arról, mennyire jó fejek az iskolában súlyos gondokkal küzdő gyerekek. Huszonévesen az volt a szabály, hogy nem megyünk haza, míg mindenki legalább egyszer nem sírt, de ennyi évesen már körültekintőbben radikális az ember, így végül két sírásnál megállunk, és előveszem a jégkrémet meg a tojáslikőrt.

Melinda nálunk alszik. Van még egy üveg bor a hűtőben, amin megosztoztunk. Melinda ugyan úgy vélte, ma már nem iszik többet, én viszont annak illusztrálására, hogy igenis mindenkinek nehéz, mesélni kezdek neki egy közös ismerősünkről, Nóriról, és ezt nem bírja bor nélkül hallgatni. Nóri titokban zaklat egy elég jelentős pozícióban lévő orvost, akit úgy ismert meg, hogy a legkisebb lánya súlyos beteg lett, és az orvos megműtötte. Nóri nem nyugszik bele, hogy az orvos nem akarja a szeretőjévé fogadni, másfél éve küzd, nincs nyugta, pedig szereti a férjét, megvan mindenük. Lelkileg, fizikailag is tönkremegy ebben a szerelemben. Egyszer időpontot kért az orvostól, és elutazott a vidéki városba, hogy rányissa a férfi szemét arra, milyen különleges kapcsolat van kettejük közt. Kendőbe burkolt arccal ült a villamoson, mert ez a kórház épp a szülővárosában volt, ahonnan messzire költözött, de a szülei még ott élnek. Beburkolta magát a villamoson, mint egy muzulmán, sőt, az orrát is igyekezett takarni, mert arról is felismerhette akárki. Az orvos nem emlékezett Nórira, vallomására zavartan hehehézett, és azt tanácsolta neki, menjen haza, és örüljön a három gyerekének. Nóri csaknem belehalt ebbe hazafelé a vonaton, február volt, a lába majdnem felgyulladt a bőrcsizmában, ült ott lehunyt szemmel, és képtelen volt megmozdítani a lábát, amelyre az ülés alól dőlt a forró levegő. Senkit nem lehet saját magától megmenteni, értünk egyet Melindával, már félálomban, én a felfújható matracon, ő pedig mellettem, a vendégágyon. Persze, ha minden úgy ment volna, ahogy annak mennie kellett volna, motyogom még, de szerintem ezt már nem hallotta.

 

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!