„akkor inkább
el
gat-getek
Rémületemben”
(Tandori Dezső: Horror)
Órák óta ül a használtan, de garanciával vásárolt laptopja előtt. Rendszertelen gyakorisággal felugrik egy kis ablak a képernyőn, mely arról tájékoztatja, lehetséges, hogy szoftverhamisítás áldozata lett, s felajánlja, töltse le drága pénzért a jogtiszta verziót. Egy vámpíros film harmadik részét próbálja nézni, nincs ereje másra, meg egyébként is, ha már volt olyan hülye, hogy letöltötte, gyorsan „le kell néznie” őket, hogy törlésükkel helyet csináljon fontosabb fájloknak. Bejelentkezve maradt a Facebookon, hogy lássa, ha keresik. Ott szedi össze csapatát a hétvégi meccsre. Nagyjából hárompercenként jön egy üzenete. Igazolásokat intéz, telefonál, az elnök úrral beszél, a nagycsapat edzőjével egyeztet a túlkorosok miatt, számolgatja, meglesznek-e hétvégén, egyenként agitálja az embereket. Közben leállítja, majd újra elindítja a filmet, amelyben ugyanazok az elemek variálódnak. Verekedések, gyakorlott karatemozdulatok, küzdelem vágó- és szúróeszközökkel, speciális lőfegyverek, üldözések, menekülések, felizzó testű, majd porrá hamvadó vámpírok. Vér, vér és vér. Olykor rövid, epikus intermezzo. Öt óra alatt sikerül végignéznie a kétórás filmet. Fáj a háta, görcsöl a nyaka, tele van kételyekkel és szorongással. Újra fociedző lett.
Az első edzést kora estére hirdette meg, hogy minél többen legyenek. Tíz ember várja. Lassan öltöznek, azzal is telik az idő. Aztán kiderül, hogy nem működik a pályavilágítás. Próbál futógyakorlatokat végeztetni, mire négyen lelépnek, s a pálya sötét sarkában trécselik és cigizik végig az egész edzést. A maradék hat embert két csapatra osztja, s egy utcai lámpa által halványan megvilágított részen játszanak. Csalódott és elkeseredett. Leginkább magában csalódott, nem érti, honnan ez a csalódottság. Nem szereti ezt a játékot, nem is ért hozzá, mégis mindig egy fociapályán találja magát, holott végtelen plusz egyszer megfogadta már, hogy vége.
Hétvégén 5:0-ra kapnak ki idegenben. Oké, eleinte jól tartják magukat, de a bíró egy műesésért befúj ellenük egy tizit, amikor pedig az ő játékosukat rúgják fel a tizenhatoson belül, a nyilvánvaló büntetőt kihozatja szabadrúgásnak a tizenhatos vonalára. Cseréje nincs. Egyedül áll a kispadnál a kora tavaszi napsütésben. Alig szól. Nem kiabál. Szólnak neki, hogy miért nem. Magában motyog valami válaszfélét, amit maga sem ért.
A nagyok meccse izgalmas. Bravúrpontot rabolnak a listavezetőtől. A meccs után behívják az öltözőbe. Pálinkával kínálják. Az ajtóban ácsorog. Menne már haza. Van, aki pucéran ül, sztorizgat, miközben büdös zoknikkal dobálják. Mások gyorsan lezuhanyoznak, átöltöznek, belövik a sérót, az egyik játékos szőrtelenítő hengerrel tisztogatja a felsőjét. Ezen harsányan mulatnak. Elmegy vécére. A budiajtó a zuhanyzóra nyílik. Kifelé jövet beleütközik egy beszappanozott testbe. Kimegy a klubház elé, ahol a hazai és vendég játékosok kis csoportokba vegyülve tárgyalják a meccs részleteit és tippmix-esélyeiket. Láncban szívja a staubokat. Arra gondol, minek nevezhetik a két porállapot közötti intervallumot. Minden csoporthoz van egy irreleváns mondata.
Végre indulnak. Egész úton alig beszél, hallgatása is semmitmondó. Sötét este van, mikor kiteszik egy áruház háta mögött. Annyit kéne várnia villamosra, hogy inkább gyalog igyekszik haza. Az utolsó két megálló közti szakaszon nappal is félne. Még akkor is lassan csitul benne a rettegés, mikor minden zárat bezárt már a bejárati ajtaján.
Leül az olcsón vásárolt, de garanciálisan hamis Windowssal működő laptop elé. Bekészít maga mellé egy zacsi filléres csipszet. Találomra elindít egy filmet. Végtagok szakadnak, szögek szúrnak át koponyákat, belek bomlanak ki a szeme előtt. Vérzivatar közepette, vértől iszamós sárban véreztetik ki végleg egymást a szereplők.
Kimegy az erkélyre. Rágyújt. A szemben magasodó tízemeletesben már megint csak a tizediken ég a lámpa. Először -gatni kezd, aztán -getni. Azóta már egyszerre is megy neki.