Hajnaltól reggelig

E szép és otthonos világban derűsen csillognak a kések, s a hajnal csodaszép — ezért is nem mulasztják el a szegények.

E szép és otthonos világban
derűsen csillognak a kések,
s a hajnal csodaszép — ezért is
nem mulasztják el a szegények.

A holddal áradt vizeket
kihűlt szellőcske gyűri ráncba,
az ág közt óvakodva leng
a jóllakott szemek parázsa.

A fák csupasz magányukat
emelgetik: párjuk szerelmét,
s egymásnak vetett vállukat
összetartja a meztelenség.

Most én is így állok veled,
e szép világ magába békít,
aludj csak! majd felkeltelek,
mire a csillogás megérik.

Baka István: Hajnaltól reggelig
B. I.: Versek, Tiszatáj, 2003, 376.