friss műút

-ról, -ről

Istók Anna

Istók Anna

1977, Budapest. A Gödöllői Városi Könyvtárban dolgozik. A helyi irodalmi kör, az Irka szervezője. Olvas, ír, szerkeszt, kölcsönöz. Írásait közölte már a Műút portál és folyóirat, az Irodalmi Jelen, a KULTer és az Aranymosás Irodalmi Magazin.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Nőtérfél

Istók Anna: Möbiusz éjszakái

2017. február 23.

mindig csak az ígéretek mint most ez itt persze megírod őt is megígérted nem szabad kihagyni még akkor sem ha nem volt igazából jelentősége annak az éjszakának amikor tizenhat évesen lehánytad a metró falát a blahán pedig akkoriban a nagy jelentőségű éjszakák szinte egymást érték sőt voltak olyanok melyek maguk után vonzottak más éjszakákat melyek szintén nagy jelentőséggel bírtak kezdetben még azt hitted hogy minden éjszakának vége szakad a fáradt hajnallal amikor az első buszra várva apró fecnikre tépkeded zsebedben a csendet és az utolsó cigi füstjével együtt leheled ki a másnapos ígéreteket

mondhattad akkor még hogy ez is megvolt holnaptól nem iszol nem dohányzol többet és nem mész le sertésbe mert akkor még azt gondoltad hogy a felnőttséggel ez el fog múlni hiszen te nem fogsz hazugságban élni menekülni valami elől ez most itt csak átmeneti amíg megtalálod önmagad az elhajolt éjszakák száma véges egyszer lezárul majd ez a korszak az időbeli kiterjedés érvényes erre is az átivott szomorú éjszakákat magad mögött hagyod és nincsenek következményei a magánynak minden reggel lehet tisztán indulni új ébredés új kezdet új végpont

lehettél volna olyan okos hogy észrevedd azt az éjszakát amikor valaki csavart egyet a dolgokon és onnantól kezdve megváltozott az éjszakák dimenziója végtelenné váltak az események minden nagy jelentőségű éjszaka csak annak az egynek volt következménye sőt minden jelentéktelen is annak sőt minden ami azóta történik veled minden éjszaka és minden ébredés és minden nappal szépen visszakövethető addig az elsőig amikortól kezdve tényleg érvényét vesztette és nevetségessé vált minden ígéreted

és hiába töröd magad hogy megváltoztasd a dolgok folyását hiába lépkedsz visszafelé a múltban hogy megtaláld a csavar helyét és megpróbáld helyretenni a múltban elkövetett hibáidat megváltoztatni a jövőt nem tudod mert ahogy eléred a kezdetet máris ott állsz a végénél mert időközben minden véges végtelenné vált megszűnt a múlt és jövő kint és bent a fent és lent eltűntek az ellentétek mintha visszafelé mentél volna a teremtésbe és összeolvasztá isten az eget és a földet a világosságot és sötétséget

ma is vannak még nagy jelentőségű éjszakák persze és azok is mind annak a következményei és azok is mind szomorú éjszakák mert mindig másnapos ígéretekkel végződnek mondhatnád ha lenne vége de éppen ez a lényeg hogy nincs csak egyszerűen folytatódik valami aminek nem kellene amiről azt hitted ha majd felnősz neked ebben nem lesz részed mert nem ismerted még akkor a fizika törvényeit hogy ha két véges minőség kapcsolatba kerül egymással akkor megalkotják a végtelent és ha megduplázod a végtelenek számát akkor is csak egy palackot kapsz amibe nem lehet semmit sem tölteni

 

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!