Nos, a tényleges helyzet az, hogy egymástól függetlenül működnek az idők kezdetétől fogva azonosság-, illetve különbségkutató iskolák. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tudósok elsősorban lelki alkatuknak megfelelően döntenek, melyik tudományágat válasszák. A tudósok általában fegyelmezett emberek — ezt megköveteli a foglalkozásuk —, ugyanakkor nem példa nélkül való, hogy egyes iskolák vagy konkrét tudósok eltérő nézeteiből nézeteltérések adódtak. Vegyünk egy példát.
Két tolvaj között van-e különbség? Az azonosságkutatók azonnal rávágják, hogy semmi, a tolvaj az tolvaj, pász. A különbségkutatók pedig azt mondják, hogy na ne vicceljünk, hát nincs két egyforma tolvaj! Kicsi, nagy, ügyes, ügyetlen, nappali és éjjeli, és hát persze az sem mindegy, hogy mennyit lop ez a tolvaj, arról már nem is beszélve, hogy tőlünk lop, esetleg éppen mi magunk lopunk. Persze ez utóbbi eset részleges kivétel, hiszen attól, hogy lopunk, még nem lettünk tolvajjá, ugye. És ha mélyebben belemegyünk ebbe, az is nyilvánvalóvá lesz, hogy igazából nem is loptunk. De ez már egy másik tudományterület, és úgynevezett interdiszciplínára van szükség ahhoz, hogy továbbléphessünk.
Az azonosság- ÉS különbségkutató iskola azonban nagyon friss, és teljesen érthető módon sem az azonosság-, sem a különbségkutatók nem ismerik el létjogosultságát. Nyilvánvalóan más-más érvrendszer alapján jutva egyazon következtetésre, miszerint az azonosság- ÉS különbségkutatásnak nincs se tudományos megalapozottsága, se létjogosultsága. És amikor az új tudományág képviselői finoman rámutatnak, hogy ez az egyetértés az azonosság- illetve különbségkutatók között, amire korábban nem volt példa — miszerint ÉS nincsen, csak VAGY —, szóval épp ez az egyetértés jelzi, hogy mégiscsak. És akkor persze visszakoznak.
Valójában pedig Al Catres nevéhez fűződik — tudtán kívül — az ÉS iskola megalapítása, aki híres fiatalkori tételéből — „minden egy” — indulva jutott el (jelentős különbségek megfogalmazásán keresztül) híres kései tételéig — „mindegy” —, noha ő a kérdés- és választudományokkal foglalkozott behatóbban (és még ezer más dologgal, melyeket legjobb barátja, Arkhimédész csak ostoba időpocsékolásnak nevezett).
Az elhúzódó vita értelemszerűen felkeltette a jelentéktelenségelmélettel foglalkozó kutatók érdeklődését is, de arról, hogy ők mire jutottak vizsgálódásaik során, fájdalmasan keveset tudunk.
Egy közkeletű vélekedés szerint tolvaj az, aki lopott, egy másik iskola szerint az a tolvaj, akire ezt rábizonyították és le is csukták érte. A két iskola közös pontja, hogy a beszélő maga egyik esetben sem nevezhető tolvajnak, és ez — ha jól látom — az a bizonyos arkhimédészi pont, amelyet görög kollégáink olyannyira áhítottak, és nekünk végre sikerült megtalálnunk.