friss műút

-ról, -ről

Kutasy Mercédesz

Kutasy Mercédesz

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett spanyol és művészettörténet szakon, 2010-ben ugyanitt, az Irodalomtudományi Doktori Iskolában szerzett PhD fokozatot. Jelenleg az ELTE Spanyol Tanszékének oktatója.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Kikötői hírek

Kutasy Mercédesz: KH — spanyol (2017. január 30.)

2017. január 30.

2016 végén jelent meg magyarul Roberto Bolaño vastag könyve, a 2666, és amíg mi örültünk, hogy számos irodalmi hiányosságunk pótlódik, Spanyolországban megjelent egy új Bolaño-kötet, a sokat vitatott, de legalább ugyanennyire várt, eddig kiadatlan El espíritu de la ciencia ficción (A sci-fi szelleme). A kötetet ezúttal az Alfaguara Kiadó jegyzi, miután az örökös, Carolina López összekülönbözött az Anagrama Kiadó vezérével, Jorge Herraldéval, akinek egyébiránt Bolaño — sok minden más mellett — első nemzetközi sikereit is köszönhette. A sci-fi szelleme kézirata méltán tarthat számot a Bolaño-hívek ámulatára, hisz valódi kéz-irat, vagyis nem az író számítógépéből, hanem három kis füzetből, egy sárga, egy piros és egy narancsszín példányból származik, melyekről Bolaño sokszor beszélt, de annál ritkábban mutogatta, és amelyben az akkurátusan letisztázott szövegrészleteket olykor a szerkezetre vonatkozó jegyzetek vagy épp a szerző saját kezű rajzai szakítják meg. A spanyol kiadás egyébként — nagy örömömre — közöl ezekből egy kis mutatványt is, ami persze pont arra jó, hogy alaposan összezavarja az olvasót, hisz azt sugallja, hogy Bolaño így jegyezte le a gondolatait: sehol egy áthúzás; egy lapon flegmán felskiccelve, nagyvonalúan ott virít a regény egész szerkezete, a kis karikatúrák hibátlanok (hú, még rajzolni is tudott?), mellettük-alattuk-fölöttük ugyancsak jegyzetek. És bár az elején azt mondtam, hogy kiadatlan új regényről van szó, ez azért nem teljesen igaz: az utolsó rész, a Mexikói kiáltvány kis változtatásokkal korábban már megjelent a Turia nevű lap 2005-ös monografikus számában, valamint 2013. áprilisában a New Yorkerben is Mexican manifesto címmel. A könyv pedig kiadatlan ugyan, mégsem befejezetlen: az utolsó oldalon ott látjuk az 1984-es évszámot és a helyszínt, Blanes városát, ahol a szerző élete végén élt. A barátokkal, A. G. Portával és a költő Bruno Montanéval való levelezéséből azonban kitűnik, hogy Bolaño többször visszatért a regényhez, még 1986-ban is ezzel foglalkozott, ami persze azonnal kioltja a regény végén olvasható dátumot, és szükségképpen megkérdőjelezi valamelyest a kézirat egyéb részeinek hitelességét (mit akart velünk megint elhitetni Bolaño, amikor egy hibátlan, antedatált kéziratot hagyott a fiókban?). Akárhogy is, a kis kötet saját kezű (még ha a barátok nem emlékeznek is szövegrészletekre, csak a tényre, hogy a 80-as évek végén Bolaño emlegette ezt a könyvet), egyszersmind a szerző egyik első regénye. Ennél pontosabbat nem állíthatunk, hisz ismeretes, hogy az író párhuzamosan dolgozott több szövegen, de már ebben is benne van a csírája számos olyan motívumnak, amelyek a későbbi művekben visszaköszönnek majd.

Roberto Bolaño

Roberto Bolaño

Ami a történetet illeti, két fiatal író a regény főhőse a 70-es évek Mexikóvárosában. Egyikük Remo Morán, Bolaño egyik első alteregója, aki szerelmes Laurába (ez a szerelem aztán a Vad nyomozókban kerül elő megint). Másikuk Jan Schrella, akivel ugyancsak azonosul a szerző, és aki naphosszat kedvenc scifi-íróinak küldözget leveleket: ezeket az egyébiránt pompás fogalmazványokat is tartalmazza a regény. És persze párhuzamos szálként ott a Krumpliakadémia, ahonnan egy szomorú rádióamatőr küldözget magányos üzeneteket az éjszakába.
A spanyol sajtóban a kiadással párhuzamosan fogalmazódott meg a kérdés: vajon jó-e, hogy ennyi posztumusz Bolaño-művet adnak ki (Spanyolországban még kettőt ígérnek: egy elbeszéléskötetet és egy naplót), vajon ki szabad-e adni egyáltalán olyan szövegeket, amelyeket a szerző nem tartott arra érdemesnek? A válasz legalábbis vicces: Valerie Miles, a Bolaño-archívum kutatója így érvel: „Ha Bolañót igazán érdekelte volna, hogy ne jelenjenek meg a kiadatlan munkái, erre vonatkozóan határozott utasításokat adott volna az özvegyének. Mert bőven volt ideje, hogy megtegye. Kafka kérte, hogy a műveit semmisítsék meg, és hatalmas szerencsénkre a barátja, Max Brod egyáltalán nem törődött vele.” Hát nagyjából ennyi. Mindent az olvasóért.

Ricardo Piglia

Ricardo Piglia

Az idei év viszont elég rosszul kezdődött a latin-amerikai irodalom kedvelői számára: január 6-án meghalt Ricardo Piglia argentin író, akit a boom utáni nemzedék egyik legnagyszerűbb hangjaként tartottunk számon. Piglia öt regény, novelláskötetek, esszék és egy kisregény szerzője, tanár és kritikus, mindenekelőtt saját életművének kritikusa. 16 éves korától írta legendás naplóit, amelyekbe sokáig senkinek nem engedett betekintést. „Kétségtelen, hogy a napló komikus műfaj. Az ember automatikusan bohóccá változik. […] Az emlékezet, mint köztudott, a felejtést szolgálja, a napló pedig nyomhagyó-gépezet. Nagyon szeretem az első években írott naplóimat, mert a tökéletes ürességgel küzdök bennük: nem történik semmi, valójában soha nem történik semmi, de abban az időben […] folyvást különleges kalandokat kerestem. Elkezdtem az ismerőseim tapasztalatait lopni, azokat a történeteket, amelyeket, úgy képzeltem, olyankor éltek meg, amikor velem voltak. Akkoriban nagyon jól írtam, mondjuk ki nyíltan, sokkal jobban, mint most, teljesen eltökélten, ami mindig a legjobb garancia, ha az ember stílust szeretne építeni” — írja az idős író, aki életének utolsó éveit azzal töltötte, hogy ezeket a naplóbejegyzéseket kötetekbe rendezze. Az első kettő — Los años de formación (1957–1967) (Anagrama, 2015) és Los años felices (1968–1975) (Anagrama, 2016) — már megjelent, a harmadik kötetet — Un día en la vida — 2017-re tervezi a kiadó.

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!