Palakék

Odakint ömlik az eső, csak hallgatom, úgyse láthatom a szmogtól. Kövekről álmodom. Becsukom a szemem és köveket cipelek, örökké, egyik sarokból a másikba. Aztán mindet vissza egyesével. Másra gondolok.

Egy év alatt hányszor vetkőztük le
újra meg újra a bőrünk.

Roncsolódnak a terek.
Építkezés zaja, az épülés zaja.
A légkalapács napi tizenkét órán át
egy ütemet ver.
Átveszi az erekben lüktető vér a ritmusát.
A faluban járva
kilométereken át
mozog talpam alatt
a szilárduló aszfalt.
Hegesztenek, állványokat másznak,
fúrnak, ütnek, mozgatják
a fémeket, fákat.
Széthordanak négy hónapot.
Nem várják ki,
míg eltelik.

Odakint ömlik az eső,
csak hallgatom,
úgyse láthatom a szmogtól.
Kövekről álmodom.
Becsukom a szemem és köveket cipelek,
örökké, egyik sarokból a másikba.
Aztán mindet vissza egyesével.
Másra gondolok.

Megjelent a Műút 2016058-as számában