tegnap a metróban egy srác fölszáll a kálvinon rám néz
kezébe veszi az okostelefonját a deáknál odanyomja az orrom alá
egy nyitva hagyott facebook-oldalnál születésem óta
nem néztem ilyen ostobán ő is elég idióta
fejet vág míg meglazítja világosszürke szövetkabátját
a nyakánál „be bright, beautiful and happy” ráng a monitoron
baromira nem értem mindezt miért kapom
meg először az angol szöveget se nagyon azt mondja
mert olyan szomorú volt a tekintetem és eszébe jutott
meg hogy ok-e mondom biztos ok háromnegyed
tizenegykor este a gyros-árus
kilép a húsok mögül és amivel az eget is
összekente csillogni kezd a zsíros tenyere
belecsapja a sötétségbe hogy jó reggelt kíván nézem a templomtornyot
meg mellette a ragyogásba díszített fát nem is megyek futok
még maradt 10 perc hogy elérjem az utolsó előtti buszt
a villamoson egy részeg srác meg azt énekli hogy olé olé
mire egy hátulról jövő tiszta hang lecsöndesíti
ma nem is volt meccs ez volt az évtized beszólása
még öten tettek különböző megjegyzést a kabátomra
és a részeg is abbahagyta éreztem hogy lassú gurulásba
kezd a szatyromban három gigantikus méretű alma meg egy körte
de azt nem számolom bele fölöttem egy karcsú éjszaka göncölszekere
és nem tudom ilyen fényességre célzott-e a srác egyetlen szó jut eszembe
milyen szép az hogy teljes holdfogyatkozás.
Megjelent a Műút 2016058-as számában