A pécsi Civil Közösségek Háza önmagában is impozáns hely, az őszi napfény ezt a látványt azonban még fenségesebbé varázsolja. Ez a magával ragadó épület és kert adott otthont 2016. szeptember 28–29-én egy könnyednek korántsem mondható, ám annál aktuálisabb témákat megvitató konferenciának. Eltérülő nemiség: a túlkompenzálás, visszaélés, megalázás, fölény, leigázás és zsarolhatóság művészeti reprezentáció (főként kortárs) irodalomban és más művészetekben, a történelemben, a társadalomban.
A kétnapos konferencián szép számmal képviseltette magát előadó és közönség egyaránt. A terem szerdán és csütörtökön is szinte zsúfolásig megtelt, ami az ínycsiklandozó szendvicsek rohamos fogyásával és a büféasztal folyamatos újratöltésével is bizonyítható. Nehezen találnánk olyan témát, ami nem jött szóba vagy a beszélgetőtársak diskurzusa, vagy a publikum kérdései által. A háborús erőszak, a vásznon megjelenő szexualitás, az irodalmi és nemi erő(szak)viszonyok, az abúzus és kitakarás mind témáját képezte a rendezvény első, hosszú napjának. Aki kitartó volt — akárcsak a legkisebb fiú a népmesékben —, este elnyerte végső jutalmát egy inspiratív, levezetőkoncert formájában, ahol a közönség a nehéz, súlyos témák után a II. világháború frontjainak hangulatát és az orosz irodalom morzsáit megelevenítő népzenei kavalkáddal múlathatta idejét és tölthette fel lelkét.
Talán bele sem gondolunk a háború azon borzalmaiba, melyekről kevesebb tudásunk van, mint az emberveszteségről vagy a gazdasági, társadalmi változásokról, átalakult államberendezkedési körülményekről. A nők ezrein, családokon elkövetett nemi erőszak olyan lelki terheket ró még ma is élő közösségekre, amelyek feldolgozása, ki- és elbeszélhetősége szinte lehetetlen, elfojtással és kiszakadással egyaránt járhat. Ezeknek a nehezen feltárható narratíváknak felszínre hozására talán csak a művészet képes: a film, az irodalom mindhárom műneme, illetve ezek alternatív, elegyített formái. A rendezvény első napját definiálhatjuk úgy is, mint egy lehetséges megjelenési eszköztárat, amely az eltérülő nemiség, az eltorzult szexualitás valamely szeletét, valamely aspektusát dolgozza fel, teszi láthatóvá, a végletekig érzékelhetővé azoknak számára, akik nem elszenvedői ezeknek a lelki folyamatoknak.
A másnap más témákat és legfőbbképp a másság témáját hozta magával. Olyan hiteles és lenyűgöző személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel és beszélgetéseikkel a konferenciát, mint Kiss Tibor Noé és Nádasdy Ádám. A méltán híres nyelvész, műfordító A vastagbőrű mimóza című könyvében őszintén, rendkívül könnyed, szórakoztató, közérthető stílusban ír nemi hovatartozásáról és ennek megmosolyogtató, bájos szituációiról is. Nádasdy Ádám megérkezésétől kezdve valami nehezen leírható aura és hangulat járta át a teret. Szavai, humoros, sokszor önironikus megjegyzései osztatlan sikert, jóízű nevetést és tapsvihart váltottak ki a jelenlévőkből. Lebilincselően izgalmas eszmecseréjében, melyet pécsi nyelvésztársakkal folytatott, a politikailag korrekt beszédmód használata, nehézségei és a szitkozódás nemi lexikája állt a középpontban.
Azonban a csütörtöki nap sem maradhatott el irodalmi, történelmi és társadalmi kontextus nélkül. A nap indításaként folytatódott a szerda délután megkezdett irodalmi szekció beszélgetése, ahol ismét az elfojtás, az elhallgatás és az eltolódott erőviszonyok szövegbeli megjelenése képezte a diszkusszió tárgyát. Ezt követően némi ki- és visszatekintéssel találkozhattunk a programban. A régmúlt idők történelme, a női történetek érdekesebbeknek és szórakoztatóbbaknak bizonyultak, mint gondolnánk. Városi levéltárakban ülni és nőelődeink levelezéseit olvasgatni, úgy tűnhet, nem a legérdekesebb tevékenység. A program ígérete ellenére azt, hogy hogyan menjünk férjhez, az előadás után sem tudtuk meg (lányok, milyen kár!). Azt viszont igen, hogy a reformkor és a Horthy-korszak női (szerelmi) életére vonatkozó társadalmi normái üdítőbbek, mint a legjobb női magazinok hasábjai. Jóllehet ezek ma már abszurdnak tűnnek, a korban nagyon komolyan vették őket.
Egy konferencia a PTE BTK centrumú Kortárs Világirodalmi KutatóKör és a Pécs-decentrum Kulturális Egyesület szervezésében, határokkal és határok nélkül, nemi határátlépésekkel az irodalmon innen és művészeteken túl, ahol néha sírtunk, néha nevettünk. Úgy gondolom, a rendezvény elérte célját, megragadott minden olyan kérdést, amelyek mellett — bár nyomasztóak és lélekmarcangolóak — elmenni nem kell és nem is lehet. Beszélgessünk többet, együtt, nemeken innen és normákon túl!
Fotó: Simor Kamilla