Október 17-én, a Frankfurti Könyvvásár nyitányaként kerül majd sor a Német Könyvdíj átadására. A húsztételes jelöltlista kapcsán olyan „kitűnő évjáratról” beszél a zsűri, amely a kortárs német irodalomban megjelenő témák és írásmódok széles spektrumát mutatja be. Az ismert szerzők — Ernst-Wilhelm Händler, Bodo Kirchhoff, Michael Kumpfmüller, Katja Lange-Müller, Sibylle Lewitscharoff, Thomas Melle, Arnold Stadler, Peter Stamm és Thomas von Steinaecker — mellett új témák és szerzők is megjelennek, köztük a magyar származású Akos Doma. A 2012-ben Chamisso-díjjal is kitüntetett író és fordító — Földényi F. László, Nádas Péter, Hamvas Béla és Márai Sándor egyes írásainak tolmácsolója — a Der Weg der Wünsche, vagyis A vágyak útja című regényével vívta ki a jelölést. Habár Doma egy pár évvel ezelőtti interjúban úgy nyilatkozott, az írás számára menekülés egy másik, párhuzamos világba, most megjelent, negyedik regénye mégis erősen életrajzi jellegű. Arról szól, hogyan disszidál egy magyar család 1972-ben két gyermekével, az akkor 8 éves Misivel és a 16 éves Borival Jugoszlávián és Olaszországon át nyugatra. Terézben, az egyetemi állásából indoklás nélkül — vélhetően mert sokadszorra sem hajlandó belépni a pártba — vidékre helyezett édesanyában fogalmazódik meg a gondolat, hogy hagyjanak maguk mögött mindent, „a hazugságokat és a hazugokat, az opportunistákat és a karrieristákat, a gyávákat, ezt az egész szívességekre és viszontszívességekre épült rendszert. Hogy új életet kezdhessenek.” A vágyak veszélyes útja átmenetileg azonban csöbörből vödörbe vezet, hiszen az olasz menekülttáborban, ahonnan továbbjutásuk kizárólag a kétes hírű táborvezető kegyétől függ, ugyanazokkal a struktúrákkal szembesülnek. A történet persze ezen a ponton még nem ér véget, és hogy a folytatáson túl miért érdemes még elolvasni Doma könyvét? Christoph Schröder — aki egyben a Német Könyvdíj idei zsűrijének is tagja — így fogalmaz a Der Tagesspiegelben: „egyrészt megvilágítja a külső okait annak, miért mond le valaki a gyökereiről, másrészt Doma Ákos azt is bemutatja, hogyan lesznek készek az emberek a kiszolgáltatottság nyomása alatt önnön mértéküket és értékrendjüket revideálni. Mint ahogy azt is, milyen érzés, amikor sorra foszlanak szerte egymás után apró álmaink.”
A jelöltekről és a jelölt művekről egyébként számos információt oszt meg a Könyvdíj a Facebookon is, itt akadtam azokra az elképesztő illusztrációkra, vagy ahogyan a Suhrkamp Kiadó fogalmaz, Dante-műalkotásokra is, amelyeket Sybille Lewitscharoff készített a Das Pfingstwunder (A pünkösdi csoda) írása közben. Maga a regény, úgy tűnik, részben megosztja a kritikusokat. Lorenz Jäger az FAZ hasábjain erősen nehezményezi például, hogy ez a regény tulajdonképpen nem is regény, bármennyire is igyekezett az írónő ebbe a formába szuszakolni Dante Isteni színjátékához fűzött olvasmányélményeit és reflexióit megörökítő feljegyzéseit. Persze ez sem pontos megfogalmazás, hiszen Lewitscharoff nem egyszerű laikusként írt regényes olvasónaplót, hanem a létező összes német fordításból szám szerint negyvenet tanulmányozva mélyedt el a témában. Olyannyira, hogy Ulrich Greiner a Die Zeitban megjelent recenziójában meg is jegyzi, ahhoz, hogy valaki igazán értékelni tudja ezt a regényt, minimum Isteni színjáték-rajongónak kell lennie. Gottfried Elsheimer Dante-kutató története egy római Dante-konferencián játszódik ugyanis, ahol énekről énekre haladva tárgyalják a Színjáték
ot és pünkösd napján a — saját bevallása szerint inkább a tisztítótűzre, mint a mennybe való — kutatón kívül mindenki más kvázi a mennybe megy, vagy legalábbis felemelkedve ellebeg, Elsheimer pedig folytatja elmélkedéseit. Van kritikus, aki ezt a sztori-megoldást is zseniálisnak találja, leginkább azonban nyelvi sokrétűsége miatt dicsérik a regényt, amely egyrészt nyelvi játékokban, másrészt például a sváb, a svájci német, a török vagy éppen a „teológiai” nyelv váltogatásában nyilvánul meg. Mindehhez éles kontúrokkal megrajzolt Dante- és Dante-kutató-figurák társulnak, utóbbiak akár egészen szarkasztikus ábrázolásmódban. Aki nemcsak a regényre, hanem a fent említett műalkotásokra is kíváncsi, annak a Marbacher Magazin 154-es számát kell keresnie. A 74 oldalas kiadvány az alkotásokon kívül Lewitscharoff Dante-esszéjét is tartalmazza, amelyben hat különböző német fordításra tér ki részletesen és követi Dante szövegvilágának nyomait Samuel Beckett és Primo Levi írásaiban.
A díjra a hat tételre szűkített lista jelöltjei esélyesek: Reinhard Kaiser-Mühlecker (Fremder Seele, dunkler Wald — Idegen lélek, sötét erdő); Bodo Kirchhoff (Widerfarnis — Személyes történet); André Kubiczek (Skizze eines Sommers — Egy nyár vázlata); Thomas Melle (Die Welt im Rücken — A világnak háttal); Eva Schmidt (Ein langes Jahr — Egy hosszú év) és Philipp Winkler (Hool).
A Német Könyvdíj előkészületeivel nagyjából párhuzamosan folynak az első Osztrák Könyvdíj munkálatai is, amelyet nem utolsó sorban az osztrák szerzők alulreprezentáltságának érzése hívott életre a 2015-ös Frankfurti Könyvvásár után. Egyelőre a tíztételes hosszú jelöltlista ismert, amelyen valódi „nagyágyúk” művei is szerepelnek, így például Michael Köhlmeier (Das Mädchen mit dem Fingerhut — A gyűszűs lány); Friederike Mayröcker (fleurs), Kathrin Röggla (Nachtsendung — Éjszakai küldetés) és Peter Waterhouse (Die Auswandernden — A kivándorlók). Az elsőkönyves szerzők díjára Sacha Batthyany (Und was hat das mit mir zu tun? — És mi köze ennek hozzám?); Friederike Gösweiner (Traurige Freiheit — Szomorú szabadság) és Katharina Winkler (Blauschmuck — Kék ékszer) műveit jelölték. Az öttételes rövidített jelöltlistát október 11-én hozzák nyilvánosságra, a 45 000 euró összértékű díjakat november 8-án, a Buch Wien nevet viselő bécsi könyvfesztivál előestéjén adják át.