Higanymérgezés

Nem túl sok mindenre emlékszem a gyermekkori éveimből, még azokra a tipikus epizódokra is alig, amikről az emberek általában beszámolni szoktak. Leggyakrabban nem a legmélyebb nyomot hagyó események derengenek, hanem a szinte semlegesek és lényegtelenek — például miért rajongtam azért, hogy a home made „joghurtból jégkrém” találmánynak fagyott fémíze van a beledöfött kanáltól, meg hogy mindenáron szerettem volna, ha egyszer eltörik a régi lázmérőnk a hónom alatt. Egyszerűen majdnem megölt a kíváncsiság, hogy a higanygolyók vajon milyen alakzatban gurulnának szét a padlón; láttam magam, ahogy megrészegülve az adrenalintól ugrálok fel-le a nyikorgó kanapénkon, miközben a szüleim pánikba esve igyekeznek alaposan összesöpörni, hogy ne kapjunk mérgezést a párolgó anyagtól, hiába vannak tisztában azzal, hogy nincs sok esély erre ilyen csekély mennyiség esetében.

Nem túl sok mindenre emlékszem a gyermekkori éveimből, még azokra a tipikus epizódokra is alig, amikről az emberek általában beszámolni szoktak. Leggyakrabban nem a legmélyebb nyomot hagyó események derengenek, hanem a szinte semlegesek és lényegtelenek — például miért rajongtam azért, hogy a home made „joghurtból jégkrém” találmánynak fagyott fémíze van a beledöfött kanáltól, meg hogy mindenáron szerettem volna, ha egyszer eltörik a régi lázmérőnk a hónom alatt. Egyszerűen majdnem megölt a kíváncsiság, hogy a higanygolyók vajon milyen alakzatban gurulnának szét a padlón; láttam magam, ahogy megrészegülve az adrenalintól ugrálok fel-le a nyikorgó kanapénkon, miközben a szüleim pánikba esve igyekeznek alaposan összesöpörni, hogy ne kapjunk mérgezést a párolgó anyagtól, hiába vannak tisztában azzal, hogy nincs sok esély erre ilyen csekély mennyiség esetében.

Miután néhányan meséltek arról, milyen párosnak látszottunk kívülről, és hogy milyen volt az az oldalad, amelyiket én nem ismertem, mert valószínűleg nem is akartad te sem és én sem, megint eszembe jutott ez a kis szösszenet a memóriám legvédettebb részéből. A hallottak után legszívesebben tényleg kipróbáltam volna, hány darabra hullik szét a hőmérő, de átvillant az agyamon, hogy húszévesen az emberek nem csinálnak ilyet, sőt az emberek többsége nem csinál ilyet soha, hogy földhöz vágja, amit éppen kedve van, én viszont folyamatosan valami meghökkentőt akartam cselekedni abban az időszakban, meg úgy egész életem során. Ezt a jelenetet követően pár órával is éppen kidobálni terveztem az apró ereklyéinket, mindent, amit összegyűjtöttem az együtt töltött idő alatt. Legjobban attól a nyamvadt ceruzavázlatodtól akartam megszabadulni, amely fenyőket ábrázolt, biztos nem gondolsz már erre, én néha agyalok rajta. December elején nekiálltál megtanítani karácsonyfát rajzolni, gyártottál egy tucatot papírfecnikre. Fogalmam sincs, sikerült-e végül elsajátítanom a formát, vagy nem — azt hiszem, rendszerint inkább pontosan hogy az eredményre kellene, hogy emlékezzen az ember, nem a mikéntekre. De ez is mindegy, hiszen mire hozzáférhettem volna a kínai cipősdobozhoz, amelyben tároltam a közös szarságainkat, lecsengett ez az impulzus, meg hát befurakodott a fejembe, hogy a legtöbben körülöttem csak hisztinek hívnátok ezt. Tényleg el akartam tüntetni a dolgokat, amelyeknek köze volt hozzád, szándékosan hergeltem is magam, amikor a füzeteinket nézegettem — bizony titokban dohányoztál a pincében, és képes voltál panaszkodni is rólam a saját anyámnak, ahogy a nagymamám is tette a férjéről. Mindig mondogatta, persze nem akárkinek, hogy a tata milyen kibírhatatlan, és hogy a fia is ilyenné válik, ahogy idősödik. Nem tudom, erre mit lehet válaszolni egyébként, talán azt, hogy hát nem egy rohadt dolog az ilyen személyiségszerkezet? A családnak nyilvánvalóan az a leggyötrőbb benne, hogy nagy mértékben örökletes, de az sem számít, ha mégis nurture hatás, mert akkor is szívás, és ez teljesen jól érzékelhető, előbb-utóbb mindenki észreveszi, aki egy kicsit is betekintést kap a rokonságba. Az én részemről történetesen te voltál ez a személy először, aki megnyerte magának az indokolatlan dührohamokat a vasárnapi ebédnél, és a maró soha-ne-hagyj-el mellett a szimplán stabil instabilitást.

Igen, mostanában oké a helyzet, köszönöm, hogy kérdezed, főleg mióta nem tartjuk a kapcsolatot, azóta rendkívül. Hogy micsoda? Nem, nem játszottam el a gondolattal, hogy vele is nyaralhatnék itt a tengernél, és az ő ajka lenne sós az enyémen. De a legkülönösebb, hogy a higanymérgezés iránti érdeklődés után sem töprengek már ezen, csak úgy teszek. És valahányszor ez történik, mindig azzal varrom el a szálakat, hogy talán mégis jó volt ez így, hogy tényleg nem költözött New Jerseybe azon a nyáron.