Le forsizie del Bruderholz

Egy svájci irodalmi összeállításból
egyelőre csak a címeket olvasom,
megpróbálom azok alapján elképzelni a verseket.
„Ha”, „Emlékül”, „A kis Eloisának” —
hát, nem kecsegtetnek túl sok sikerrel.

Egy svájci irodalmi összeállításból
egyelőre csak a címeket olvasom,
megpróbálom azok alapján elképzelni a verseket.
„Ha”, „Emlékül”, „A kis Eloisának” —
hát, nem kecsegtetnek túl sok sikerrel.

De Giorgio Orelli utolsó versének címe ez:
A bruderholzi forzíciák.
A Bruderholzhoz jegyzet is tartozik,
bár az rögtön nyilvánvaló, hogy földrajzi név,
feltehetően valamelyik német kantonból.

De aki nem járatos a botanikában,[1]
tudja, hogy mi lehet az a forzícia?

Mert a Gottfried Benntől származó mottóból —
„Nimm die Forsythien tief in dich hinein” —
csak annyi derül ki,
hogy a — németes-szlávos neve ellenére
Dél-Afrikában honos — Strelitziához hasonlóan
személynév rejlik benne,
tehát itt is valami növényről lehet szó.

A jegyzet különben lényegében nem is
a Bruderholz dombsorával foglalkozik,
hanem a vers hátterét magyarázza el,
de a forzícia konkrét jelentésével
éppúgy adós marad, mint maga a mű.

A neten kell utánanézni.
Kiderül, hogy az eredeti, „Forsyth”-os forma
a magyarban jóval elterjedtebb, mint a „forzícia” —
de a növényt akkor is szinte mindenki
ezen a néven ismeri: aranyeső.

Történetesen egy nem túl jó
Patricia Highsmith-krimiből tudom,
hogy az aranyeső mérgező.
Szerintem Giorgio Orelli is tudja,
mert a versben aztán szóba kerül, hogy egy —
a jegyzet szerint osztrák —
kórházban néhány nővér
hat éven át magatehetetlen betegeket gyilkolt.

Persze nem aranyesővel,
hanem halálos adag inzulinnal, fertőzött vérrel,
vagy a vénába fecskendezett levegővel.

Amit persze már nem a jegyzet mond, hanem a vers —
úgyhogy talán nem is így történt.
Már csak azért sem, mert a lírai én
a svájci Bruderholz kórházának kertjében üldögél,
az ausztriai Lainzban történtek
csak úgy eszébe jutnak valahogy.
Ami mindenképp megnyugtató, mert emberölésre
a festői Bruderholzban semmi sem utal,
sem „a példás sárgarigók”,
sem a szökőkút,
sem a csodás lábszárát a vízsugár alá tartó fiatal apáca,
legfeljebb csak a forzíciák sárga saslikot virágzó nyársai.

 


[1] Vagy történetesen Szabó Lőrinc lírájában — lásd A forzicia énekét a Valami szép című kötetben —, és Várady Szabolcs sem tájékoztatja e téren, az honnan… (Folyt. fent.)