Játékférfi

Ismerem a pincért, minden nap innen viszek ebédet. Gyorsan kapsz egyszerű ételt, mellé kedvességet, mosolyt, bókokat. Főleg a bókok miatt járok ide. Belépek az ajtón, a fiú rám néz, köszön, elhaladok mellette. Lehet rendelni, kérdezem. Ma bármit lehet, válaszolja mosolyogva. Váratlanul ér a felajánlás, hirtelen nem jut eszembe semmi, ami a bármi lehet, rántott húst kérek salátával. Nemrég olvastam, a férfi csak azt veszi el egy nőtől, amit kockázat nélkül megszerezhet. Több nem kell. Elég a mosolyom, hogy felvidítsam, a szemem, hogy összenézzünk vagy a kezem, hogy hozzáérjen, amikor átadja a szatyrot az ebédemmel. Mást, többet nem akar, részeket csak.

Ismerem a pincért, minden nap innen viszek ebédet. Gyorsan kapsz egyszerű ételt, mellé kedvességet, mosolyt, bókokat. Főleg a bókok miatt járok ide. Belépek az ajtón, a fiú rám néz, köszön, elhaladok mellette. Lehet rendelni, kérdezem. Ma bármit lehet, válaszolja mosolyogva. Váratlanul ér a felajánlás, hirtelen nem jut eszembe semmi, ami a bármi lehet, rántott húst kérek salátával. Nemrég olvastam, a férfi csak azt veszi el egy nőtől, amit kockázat nélkül megszerezhet. Több nem kell. Elég a mosolyom, hogy felvidítsam, a szemem, hogy összenézzünk vagy a kezem, hogy hozzáérjen, amikor átadja a szatyrot az ebédemmel. Mást, többet nem akar, részeket csak.

Felkészültebbnek kell lennem, tudnom kell, mit szeretnék, ha egyszer bármit kérhetek. Kell a mosolya, a szeme, a keze, a válla, a háta, minden porcikája, kell az egész férfi, de nekem is csak részekben. Legyen ez egy játék. Keresek egy képet a neten, amin szépen látszik minden. Az emberi test részeit nyilakkal jelölik. Fej, arc, nyak, váll, mell, felkar, könyök, alkar, csukló, kéz, has, szeméremdomb, comb, térd, lábszár, boka, láb. Ez a fekete-fehér kép lesz a játék alapja, úgy használom, mint egy társasjáték tábláját.

A játékot én kezdem úgy, hogy nem lépek, hanem várok. A nő nem lép, hanem bevonzza a férfit. Olyan pillanatra várok, amikor adhatok magamból valamit, ami ott és akkor fontos mindkettőnknek. Nagyon rövid pillanat ez, ahogy megkapta tőlem, amire éppen vágyott, már nem is emlékszik rá. Megtörtént, teljesen természetes, nincs benne semmi rendkívüli. Ezeket a pillanatokat mindig megjegyzem. Fontos, hogy melyik testrészhez köthető a jelenet, ezt a testrészt este kiszínezem a képen.

A cég partnere küldött tiszteletjegyeket, az előkészített marketingmunka eredménye lett a teltházas koncert. Páran jelentkeztünk, régen vagyunk kollégák, jó néha elmenni együtt. A zene magával ragad, nem szólunk egymáshoz, csak ülünk sorban. Vége a koncertnek, tömörülnek az emberek a kijárat felé, nagyon sokan vagyunk, elsodornak minket egymás mellől. Nézek feléd kétségbeesetten, és még mielőtt elveszítenénk egymást, átnyúlsz a többiek között, és megfogod a kezem. Erősen tartod, amíg ki nem jutunk a teremből.

A szomszédban laktál sokáig, néha megcsináltál nekem ezt-azt, biciklit szereltél, kicserélted a kapuzárat, elzártad a kerti csapot. Megőriztem azt a papírt, amit a házam előtt az autódban ülve írtál meg, aztán egy rózsával együtt bedobtad a postaládába. Azt írtad, nem tudod pontosan, mit akarsz, nem vagy a szavak embere, csak azt tudod, hogy most legszívesebben megsimogatnád az arcomat. Egy hónappal később elköltöztél, vettél a városban egy lakást, hogy ne kelljen annyit utaznod munka után.

Szeretek házibulit rendezni, eljönnek a barátaink, néha azok barátai is, akiket még nem ismerünk. Te sem voltál még nálunk, dicséred a lakást, a konyha tetszik a legjobban, ennek örülök, én terveztem. Mosogatok, folyik a víz, mellettem állsz, vágod a hagymát, pörköltet csinálunk, közkívánatra, közben elkezdesz egy történetet. Elzárom a vizet, nagyon figyelek. Csíp a hagyma, vagy inkább meghatódtam, nem tudom, de folyik a szememből a könny.

Ezer éve nem láttalak, ezért jöttünk ide, az A table a kedvenc pékséged. Ülünk az asztalnál egymással szemben, figyelem, milyen jóízűen eszel, nagyon szeretsz enni, néha még az ujjadat is megnyalod. Engem is megfertőztél ezzel a hellyel, a Le Mille-feuilles lett számomra a krémes, minden más krémest ehhez hasonlítok. Észreveszed, hogy porcukros lett az állam, átnyúlsz az asztal fölött és letörlöd a szalvétáddal. Tudod, hogy ügyetlenül eszem, ezen mindig mosolyogsz.

A konferencia után vacsorázni megyünk, több száz kolléga, több országból. Az étterem egy hatalmas cirkuszi sátorra hasonlít, ültetési rend van, te az étterem túloldalán ülsz, alig kellett keresni, rögtön észrevettelek. A desszertet nem szolgálják fel, büféasztalra teszik, mindenki vehet magának, amit kíván. Figyellek, hezitálsz a pultnál, választasz, aztán nem a helyedre ülsz vissza, hanem az asztalunk felé tartasz. Leülsz mellém, mesélsz valami vicceset, közel hajolsz, hozzád ér a combom. Nem húzod el, inkább szorosan ott tartod, és egy pillanatra összehúzod a válladat, mintha fáznál.

Ülünk a kocsmában a társasággal, beszélgetünk, sör iszunk, és úgy mesélem el ezeket a történeteket, mintha mindegyik egyetlen férfival történt volna meg. Jánosnak hívom, így neveztem el. Ilyenkor nem játék, hanem valóság, igazi férfi, akinek végül odaadtam mindent.

A bátyám gyerekei legóznak, autóznak, síneket építenek, társasoznak. Az öcsém és a barátai összekötik a számítógépeket és autóversenyeznek vagy harcolnak. A szüleim minden szerda délután a szomszédokkal kártyáznak. Gyerekkoromban volt egy kedvenc babám, amit aztán eltettem emlékbe. Nemrég varrtam rá új testet, a régi tömés már nem tartotta meg a nehéz fejet. Amikor kész lett, odaadtam a szomszéd kislánynak. Nekem ez a tábla, a testrészekkel a játékom, nincs más. Kitettem a hálószobám ajtajára belülről, az ajtó befelé nyílik, és mindig nyitva tartom, így senki nem veszi észre. A játék még izgalmasabb akkor, ha előre eldöntöm, hogy melyik részt szeretném legközelebb kiszínezni, vagy meghatározom a sorrendet, mondjuk felülről lefelé haladva. Végre bármit kérhetek, vesztes nincs, csak nyertes. Gyűlnek a történetek, színesednek a testrészek, körvonalazódik a férfi. A szív a táblán fehér folt marad.