Többször is felriadtam, de mindig ugyanabba az álomba kerültem vissza, de nem pont ugyanoda, ahol félbeszakadt, hanem mint amikor összevissza lapozgat egy könyvben az ember, mert keres valamit, vagy, mert nem tudja, mit keres.
Az Avarban ültem egy nyári délutánon, talán emlékszel az Avarra, a Hegyalja úton volt, nem tudom, ott van-e még, de tudod, miről beszélek. Téged vártalak, vagy apámat, már nem emlékszem, de amikor a fröccsöt hozta a pincér, mosolygott, és úgy tette elém, – ma apa-nap van –, mondta, és nem tudtam, ez azt jelenti-e, hogy nem kell fizetnem érte.
Egy barátommal ültem, nem veled, szóval tudod, kivel, és az egyik hátsó asztalnál ott ült apád, biccentettünk egymásnak, és én éppen valami fontosat akartam mondani a barátomnak, amikor bejött apám, és az ő apja, és felemelkedtünk a helyünkről, mert nagyon megörültünk nekik, de ők csak biccentettek felénk, és elmentek mellettünk, hogy leüljenek apád asztalához, semmi bántó nem volt abban, ahogyan elmentek mellettünk, csak úgy, véletlenül ők is ide jöttek, de nem velünk van dolguk, és mire napirendre tértünk volna a dolog fölött, és elmondtam volna, azt a fontosat, megjelentél a kertkapuban, és odajöttél hozzánk, leültél, és csevegni kezdtél valami jelmezbálról, ahonnan jössz, és lesz megint, és akkor mi biccentettünk hátra, mire odanéztél és bólintottál, szóval már itt vannak, és akkor tértünk napirendre a dolog fölött, és akkor elkezdted részletezni a jelmezbál dolgot, de nem tudtam figyelni, mert akkor már kicsit jobban körülnéztem, és láttam, hogy a többi asztaloknál is mi ülünk, illetve az apáink, de olyan összevisszaságban az időben, ahogyan csak egy álomban lehetséges, az egyik asztalnál ott ültünk mind a hárman, és mindhármunk apái, mind a hatan gyerekek, négy-ötéves formák, tarka ruhákban, vidám színekben, fagylaltot ettünk, valami nő volt még a asztalnál, nem tudom; tőlünk balra én voltam húsz évvel fiatalabb, meg apám egészen kicsike, azzal a kicsi kockás sapkával a fején, és aztán csak kapkodtam a szemem, mert apák és fiúk hol apák ,hol fiúk voltunk, részben egymásnak apái és fiai, részben saját, illetve egymás apjának apái és fiai, és tele volt velünk a kert, nyári kert volt, nagy fákkal hűvös délután, fröccsöztünk, fröccsöztek az apák, fagylaltoztunk, fagylaltoztak, a gyerekek, aztán kimentem vécére, kikérezkedtem pisilni, és elindultam, és néztem a fehér kavicsokat a lábam alatt, és amikor megint felnéztem, akkor láttam, hogy a régi havas úton baktatok fölfelé, és tél van, és a lábam alatt nem kavicsok, hanem hó ropog, és nincs velem senki se gyerek, se barát, se apa, csak én egyedül megyek a havas úton fölfelé.