Szolid fél óra késéssel indul Fenyvesi Orsolya bemutatkozása május 7-én a Kalicka Bistróban, a hallgatóság el sem fér a székeken, sokan állunk, és néhányan ki is szorulnak — ha pedig van előzetes várakozásunk, akkor az ennyi: vajon megtudjuk-e, mi az még, ami ma már nem divat.
A szerző jelen estje a Roham gyalázatos bezárása miatt voltaképp véletlenül került épp arra a helyre, ahol életében először felolvasott (egy Műút-bemutatón ráadásul) — bár az ok minimum bosszantó, mégis lehet ezt az együttállást szeretni valamennyire. Bajtai András, az est moderátora kissé esetlenül kezdi, mint aki elfelejtette a koreográfiát, de gyanítom, szándékosan csinálja — és jól is áll neki! Később már végig ura a helyzetnek, kézben tartja a beszélgetést, kérdései pontosak, még ha olykor kissé csiszárjenősbe is fordul a hangszíne. Így tudjuk meg, hogy ismeretsége Fenyvesivel jó tízéves, amikor „kielégületlen későkamaszként” a Trefort chaten garázdálkodott — kiemeli, hogy az est mottója a „Mesék, amelyek rosszul kezdődnek”, de meggyőződése, hogy az ilyenek jól végződnek mindig, így köti össze az akkori önmagukat a maival; dehogy is gondolták akkor, hogy most majd így ülnek együtt.
„Először jobbról balra írtam, mert ez tűnt logikusnak” — mondja a szerző, miután beszámol könyvekkel körbeölelt kisgyermekkora meséiről, hogy a táguló univerzumot felfoghatatlannak és félelmetesnek érezte: „van jogom félni a haláltól” —, és szülei nagy rémületére épp egy Kafkát emelt le a polcról elsőként, amikor már valamennyire magabiztosan tudott olvasni. A magabiztosság ekkor oly erős volt, hogy egy idő után kizárólag a Nobel-díj átvételére készült — ez a fajta őszinteség kifejezetten ritka az álszerénységben pácolódó közéletünkben, magam pedig innentől bármit készséggel elhiszek Fenyvesi Orsolyának, mint olyan valakinek, aki tudja, hogy itt egy kéz van. Aki a kezdetektől nagyon komolyan vette az írást, de a valódi megerősítést a sárvári diákköltő-találkozón elért eredmény és a gimnáziumi osztályfőnöke adta — „hiába bíztattak a szüleim, nekik nem hittem…”
És mivel az est a Kötet előttiek című sorozat része, természetesen szó esik az Ünnepi Könyvhétre a JAK-füzetek sorozatában megjelenő Tükrök állatai című kötetről is, melynek verseiből a beszélgetést meg-megszakítva többször felolvas egy-egy három-négy versből álló kis blokkot (e-readerről — imádom ezt a kort!), majd a szerkesztőkkel, Orcsik Rolanddal és Sopotnik Zoltánnal való együttműködésről mesél, melyet végeredményében mindenképp termékenynek és abszolút hasznosnak érez (főleg mivel a megírás után jellemzően nem szokott a verseivel tovább szöszölni), de az oda vezető út meglehetőst rögös volt: „a rákbeteg-depresszió öt lépcsőjét jártam végig fordított sorrendben a szerkesztők javaslatait és módosításait látva: tíz perc hisztéria, egy óra depresszió, aztán mélységes szégyen, majd a racionalizációs fázis — és a végén megszerettem az új, jobb változatokat.”
Végül Bajtai kérésére teaserként elhangzik egy vers a már készülő második kötetből, majd egy versvideó, melyet Fenyvesi Damien Bonneau-val együtt készített — az alkotó- és élettárs Sirokai Mátyással közös atmoszférateremtő zenei blokkjai tagolták tovább az estét.
Hát persze hogy találkozunk a Könyvhéten a JAK standjánál.