Lakásgyakorlatok 4.

Az odaköltözések esetlegesek. Vagyis mindig véletlenszerű, hogy mikor, és azt hiszem, legtöbbször az is, hogy hova. Ha ezt akarod hallani, akkor ebben az esetben megtartottam azt, hogy mielőtt el kéne menni, már biztosra tudom, hogy van hova. Nincs átmenet. Nem kell egy pár napig sehova bekéredzkednem. Ami pedig minden más esetet illet: csak átmenet van. Ettől például elég fáradt vagyok mostanában, de igazad van, nem erről van most szó. Az utóbbi két alkalom például a legkülönbözőbb, csak spontaneitásában és idejét illetően mondhatnám szinte azonosnak. Az Alkotás úton egy nagypolgári albérletben laktam, amit annyira szerettem, hogy szinte vettem egy franciaágyat magamnak, mert mi tagadás, elég kényelmetlen volt kihúzhatós kanapén aludni. Egy széles, üveges harmonikaajtó választotta le a szobámat a konyhától, de nem ez az újféle, hanem olyan, ami csak egyszer hajlik. Tudod, ami csak egyszer hajlik. Sarokkád volt a fürdőszobában, a konyha modern egy szétesőben levő, múlt századi, kemény cseresznyefa ebédlőasztallal. A bejárattól balra egy hideg, eredetileg valószínűleg: cselédszoba. Ott egy kedves művészettörténesz lány, akit azelőtt nem is ismertem. Most valahol Olaszországban van. Azt hittem, meg tudom oldani, hogy a nagy váltás előtt mégse kelljen megszoknom több lakást. Decemberben tudtam, hogy mennem kell, januárban tudtam, hogy Óbudára mehetek majd. Szerencsére nem vettem meg a franciaágyat. Egy délután alatt tudok összepakolni mindent, egy bejáratott és megszokott elosztásban. A fazekakat mindig a zöld szennyeskosárba; az ágyneműt egy nagy, fehér, játékboltos füles zsákba; a könyveket ott ki sem raktam a polcra, csak amit használtam, és amik időközben lettek, hányódtak a padlón itt-ott, de azokat ráerőszakoltam a két éve egy dohányboltból szerzett cigarettás dobozok tetejére; a tányérok illetve az akkorra hiányos pohárkészletek a fekete műanyag gyümölcskosárba; a ruhák fekete szemeteszsákokban: házi- és alvócuccok, farmerek és felsők, vállfás ruhák és zakók — amiket le sem szedek a válfákról, csak úgy rakom a következő szekrénybe —, ezek mind külön egy-egy zsákba, és a ki nem bontottak, amikben olyan ruhák voltak, amiket már egy ideje nem is hordok. El is felejtettem, hogy mi van bennük. Közben lett kávézó-, íróasztal és -szék. Ezek, a dobozok, a zsákok, a kosarak és a két bőrönd egy nagyobb kombi autóban egy körrel szállíthatóak. Óbudán már a fele a garázsban maradt. Még a lépcsőn se vittem fel. Egy hónap múlva onnan is elmentem. A garázsból a dolgok már csak abba a csomagtartóba kerültek, ami hétszáz kilométerre vitte. Kávézó-, íróasztal és ‑szék, a zsákok és a kosarak el, csak a két bőrönd jött a Kiss József utcába. Egy hónap múlva onnan is elmentem. Most egy max. hetven literes, lehetőleg fehér bőröndöt keresek. Azt hittem, meg tudom oldani, hogy a nagy váltás előtt mégse kelljen megszoknom több lakást. Az óbudai ablakom fenyőfákra nyílott és megértettem a mosogatógépet, a Kiss József utcai ház második emeleti harmadik lakásajtó nyikorgása, mint egy bébidinoszaurusz sikolya, és egy délelőtt alatt kivágták a hatalmas fát az udvarról. Ami pedig minden mást illet: csak átmenet van.