friss műút

-ról, -ről

Bujdos Attila

Bujdos Attila

(1959, Sátoraljaújhely), újságíró, a Műút szerkesztője

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Színház

Bujdos Attila: A szív joga
A Miskolci Nemzeti Színház „Liliom”-előadásáról
2016. március 14.

A képre kattintva galéria nyílik — fotó: Gálos Mihály Samu

A szerelem a létezés szavakkal birtokolható tartományán kívüli érzés Szabó Máté Liliom-rendezésében. Molnár Ferenc hősei nem is küszködnek vele, hogy legalább a maguk számára tisztázzák, mi lakik a szívükben, mit és hogyan adott meg számukra a pillanat, mitől lesz teljes a közös sorsuk. A végzetük. Nem a róla való beszéd a fontos, hanem hogy megtörténik. A személyes döntésen túl az egymásnak rendeltetés bizonyossága. Felülírhatnák-e a sorsukat a pontosan megválogatott, egymásnak feszülő szavaik? Ha képesek lennének kimondani a helyzetet és a vele, és egymással kapcsolatos érzéseiket leíró mondataikat.

Ha biztosan tudhatnánk, hogy vannak ilyen mondataik, mit változtatna az a történeten?

Molnár Ferenc Mari és Hugó kettősével árnyalja a tiszta szerelem fogalmi körét, és a kötődés lehetséges távlatait. Mari elkap és használ szavakat a születő élmény leírására, lelkes és átszellemült, hogy aztán az igyekvésben és a gyarapodásban célt talált közös életükről leolvadjon minden korábbi „érzékiség”, és minden egykor volt „szívszerelme”, utat engedve a magázódó élet igazi érzésekre igazi érzésekkel reagálni nem is akaró világának, a józan ész távolságtartó hűvösségének.

Nem a jó és a rossz életutak szembeállítása ez, hanem a lehetséges mellé másik lehetőség rendelése: Juli szerelme nemcsak ehhez képest valós és elvont, de ráadásul az időbe vetve létező. Amíg csak dolgozik az emlékezet. És azon túl: amíg lesz, akinek elmeséljék a történetet. Amíg van, aki meghallgassa. Mint most mi.

Molnár Ferencnél fontos, hogy Mari és Hugó együtt viszi valamire, falakat döntenek le, vagy legalább megtalálják a falon az átjárókat, amelyeken átpréselődhetnek egy másfajta minőséget kínáló életbe. Liliom és Juli közös sodródásában a társadalom pereméről ez soha nem történhetne meg. Az együtt élés akarásában és vállalásában ott az együtt élés lehetetlensége. Olyanformán, hogy a jobb élet keretei között nem lehetne belőlük „valaki”.

16.03.16.Liliom03Szabó Máté a társadalmi határátlépésnek érthetően nem tulajdonít akkora jelentőséget, hogy a realizmusig csupaszítsa miatta az előadást. Nem látjuk tehát a drámai helyzetekben, és az ezeket kifejtő szövegben és párbeszédekben egyébként jelen lévő és meghatározó szegénységet magát. Nincsenek rongyok, nincs dermesztő, hideg odú, a puszta látványával felkavaró és szánalmat ébreszteni képes nélkülözés. Mert nem így és nem ilyennek mutatja: komolyan veszi, hogy legendával dolgozik. Valóst és nem valósat egyaránt mesél, mondhatni részletgazdag, konkrét, szeretettel teli, iróniával fogalmazó költészettel. Cziegler Balázs színpadi síkból kiemelkedő, félkörív uralta terében utat enged a játéknak és a képzeletnek — a híd evilágit és másvilágot köt össze, mindig az átjárhatóság lehetőségével, de hol az átjárás kényszerével, hol pedig nélküle. Nem véletlen, ha valaki átmegy rajta. Nem véletlen, ha nem.

A kép, olykor forgóra állítva a színmű figuráit, idézi a történetet világra segítő vurstli öröktől valóságát, állandóságát és mulandóságát. Volt és van, íme, akár meg is mutatható, mégis megfoghatatlan, tünékeny. Különös televény, minden alakja többet érdemel egyetlen villanásnál, minden leágazás önállóan is mesélhető, akár középpontba állítható történetekkel, mások történeteit saját törvényű és logikájú nézőpontokkal értelmező mondatokkal. Kész regény, de legalább önálló jogú bekezdés egy nagyobb elbeszélésből. Szabó Máté megmutatja például az esztergályost — Farkas Sándor tangóharmonikával lép elő, miközben Juli a vértől lucskos Liliom hűlő testét öleli. A halál és a veszteségre rádöbbenés pillanatába férkőzik be, amelyben a nagy ábrándban önmagát a középpontba állítva negéddel, szirupos hangon kínálja az új élet lehetőségét, és benne főleg saját magát érdemes társként a lánynak, aki hogyan is mondhatna erre igent, ha egyszer már másnak adta a szívét, ha egyszer valóban alászállt a szerelem mélységeibe. Csak sírni és nevetni lehet — Czakó Julianna könnyekbe fúló kacagása az őszinte válasz. Normalitás kerül szembe a nem normálissal. Egy perce sincs, hogy a körbeállók azt bizonygatták, figyelve, elröpül-e a lélek, mennyire szerencsés a veszteségben Juli. Hiszen Liliom rossz ember volt. Ez: viszonylagos — példázza a rendezés.

Kádár István — Molnár Sándor Tamás —, és Reich figuráját is így illeszti hozzá az előadás a történethez, belül maradva a legenda logikáján. Reich, Fandl Ferenc túlvilágról visszakívánkozó ügyvédje például maga a belátás, a megbánás. A bizonyítéka, hogy az odaát nem kitaláció, nem pusztán a Liliom kedvéért alkalmazott írói önkény, csak hogy legyen még egy esély a bizonyításra: képes-e megváltozni az ember, vagy a természete minden körülmények között meghaladhatatlan. Hogy a halál utáni folytatás tehát ebben a gondolati rendszerben szokványos, és hogy nemcsak képtelenség, de az értelme szempontjából is csekély jelentőségű — az életnek kellett volna talán körültekintőbbnek, a döntésben megmutatkozó következményekre figyelőnek lennie. Másnak.

A belátás felkínált lehetősége ez, kis, rendezői szabadság és a dráma szigorúságát emberséggel oldó derű.

Mint a miskolci előadás más finom részletei: hogy a bolyongó lelkeket kísérő égi alkalmazottak nők — Kerekes Valéria és Péva Ibolya. Hogy másként is asszonyi kezekbe helyeződik a sors. A túlvilági döntéshozó: nő — Máhr Ági így két szerepben is ítélkezik Liliom felett. Hollunderné a földön szigorú, mogorva ítéletek mögötti segítőkészsége égi fogalmazói minőségében próbál formát találni, indokot az utolsó utáni esélyhez, emelkedett, a jóságból táplálkozó mérlegeléssel. Hogy az égi hivatal, részleteiben megfelel a Ficsúrtól kapott leírásnak: „Úrnak mennyország. Ilyen rongyosoknak rendőrség. Pénzes embereknek finom muzsika”. Hogy az angyalokat az elfogultságtól mentes szeretetre képes sérült, vagy hátrányos helyzetű fiatalok játsszák: a Baltazár Színház, és az Utca szak tagjai.

Mari és Hugó nem befolyásolja Juli és Liliom sorsát — övék a párhuzamos szál, az élet, amilyen általában lehet. Simonfi Adrienn nagy utat jár be Mari szerepében: hatalmas levegővel, ragyogó szemekkel készül az életre. Tudni akar. Előre mámoros attól, ami történhet. Az érzésért rajongó lány a cselédsorsból eljut a kispolgári létig, a férfi birtokba vételétől a kapcsolatuk birtoklásáig. Kokics Péter Hugójának főnyeremény az ilyen társ — van, akit érzésekkel és tettekkel szolgálhat, van, akiért igyekezhet, van, aki húzza magával. Van, aki irányíthatja, és akitől elfogadhatja ezt.

Ficsúr részes Liliom és Juli végzetében. Harsányi Attila hangsúlyokból, arcjátékból, mozdulatokból épít bonyolult karaktert: a rossz szellemét. Kopottas vagány. Kisstíl és nagyvonal. Álmodozás és tévutak. Jó társaság a sodródáshoz, rossz társaság az élethez. Nélküle is elromolna minden, ha valakin amúgy is nehéz segíteni. De vele biztosan el is romlik.

És kell a végzethez Muskátné — Szirbik Bernadett tapasztalt üzletasszony. Erős személyiség, aki átlátja a terepet, a viszonyokat, ura az üzletmenetnek, és általában az érzéseknek, de téved az emberismeretben. Reménytelen uralkodnia Liliomon, mert a rendszer, amelyet Muskátné képvisel, soha nem talál fogást az öntörvényűség szabadságán. Hiába magasodik Juli fölé, hiába képviseli máshogy, láthatóbban és nyilvánvalóbban, fenyegetőbben a nőiséget, nem kerekedhet a másik fölébe. Hiába alkudna meg a megbocsátásért — ez is különbség, hogy van, aki nem bocsát meg, mert van, amit nem lehet megbocsátani.

A véletlen romantikus rendelése is, ahogy Juli és Liliom egymás útjába kerül. Szép, fiatal emberpár. Tiszta vonások. Bármi lehetne velük, akár jó is — ha nem éppen egymással találkoznak. Ha a körülmények mellett nem lenne a sorsuk saját maguk által is meghatározott.

Még több képért kattintson a galéria megnyitásához!

Simon Zoltán Liliomját nem a megfontolások hajtják. Nem vadember — ábrándos, saját helyzetét átlátni akaró egyszerű személyiség, saját, egyszerű szabályokkal. Ismeri magát valamilyennek, és próbál hű maradni ehhez a valamilyenségéhez, miközben Juli választásával magára kellene vennie a változást. Engedni kellene, és ott is van a fejében a gondolat. De nem tud engedni. Beszorult a helyzetbe, amelyből se előre, se vissza nem léphet — innen fogalmazza a dühöt, ami lendíti a kezét. Önpusztító gesztus, ahogy megüti Julit, és a túlvilágról — valami jóvátétel vágyával — visszatérve a saját lányát is (Dávid Kamilla Lujzájának nem fáj az ütés, ami mégis csak elcsattant — ez szinte mellékesen a fájdalom természetére is rákérdez: mikor, miért és hogyan érez valaki valamit). Végig benne volt a reménytelenség, amelynek Liliom legalább annyira oka, mint elszenvedője.

Czakó Julianna Julija mérlegelés nélkül szeret. Olyannak is kell lenni, feleli, amikor azt mondják, Liliom csirkefogó. Maga az elfogadás — és persze a szív joga, hogy ne vegye figyelembe, amit nem akar, vagy amit nem tart lényegesnek. A vonzalom számít, a kötelék. Valahol abban a mélységben éli meg a szerelem érzését, ahová nem is hatolnának el a szavak. Pörölhetne a sorssal, amiért Liliommal hozta össze, kérdezhetné, miért kellett ezt elszenvednie. Kaphatna az alkalmon, hogy a világ rossz emberként azonosítja Liliomot, léphetne akár tovább, lerakhatná a terhet, de nem teszi, nem teheti. Ez ő: aki volt, és aki lett. Része a választásnak, része a megbocsátásnak. Elzavarja a túlvilágról visszatérő Liliomot, akit nem ismer fel, de utána mozdul. Az összetartozás azonosíthatatlan, de létező. A szerelem ilyen. Ilyen is.

 

Liliom: Simon Zoltán
Juli: Czakó Julianna
Mari: Simonfi Adrienn
Hugó: Kokics Péter
Muskátné: Szirbik Bernadett
Hollunderné, Fogalmazó: Máhr Ági Jászai-díjas
Ficsúr: Harsányi Attila
Kapitány, Linzzman, Dr. Reich: Fandl Ferenc
Berkovics, Kádár István: Molnár Sándor Tamás
Budai Rendőr, I. Rendőr, Esztergályos: Farkas Sándor
II. Rendőr, Orvos: Molnár Róbert
Lujza: Dávid Kamilla
Hollunder fiú, Égi rendőr: Osváth Tibor
Égi Alkalmazott I.: Péva Ibolya
Égi Alkalmazott II.: Kerekes Valéria
Angyalok A Baltazár Színház tagjai / az Utca-Szak fiataljai

Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Látványvetítés Hajdufi Péter
Dramaturg: Garai Judit
Ügyelő: Gazdóf Dániel
Súgó: Bíró Klára
Rendezőasszisztens: Együd Tünde

Rendező: Szabó Máté

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!