Évvég

Nyüszítenél, mint egy kutya. De a kísértetcsend kígyói nyakad körül. Nem félsz a fulladásos haláltól, se a viperák méregfogától. A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Ismételgeted magadban:
Nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül.
Miután az ötödik sörödet is megittad kocsmaújévezéskor,
kapcsolatod a valósággal végre ambivalens lesz,
az érzékeid tompák.
Kívülről figyeled ezt a furcsa idegent.
Mosolyog, eljátssza a vágányt, a társasági lényt,
olyan szerepeket ölt magára, amelyek legtávolabb állnak tőle,
jól elrejti szarkasztikus énjét.
Ahelyett hallgatna,
mélyen az emberek szemébe nézne,
belevilágítana a veséjükbe.
Hajnal fele látásod homályos,
belső érzékelésed egyre torzabb.
Elhiteted magaddal,
a társasági magány ma sokkal jobb,
mintha otthon, a szoba melegében
teát kortyolgatva a Közönyt olvasnád.
Pontosan tizenegy éve a Patkányfogót
olvastad ilyen rezignáltan.
A férfid éjfél előtt bemondta az unalmast.
Előtte megfogant benned egy élet.
Azóta a szilveszteréjek ragacsosak és születésszagúak.