friss műút

-ról, -ről

Visky András

Visky András

(Marosvásárhely, 1957) író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, színházi teoretikus.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Vers

Visky András: Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,
amikor hirtelen rászakadt a romló teste miatti kétségbeesés, valamint az a biztos felismerés, hogy trónra lépő fia mind az ő, mind pedig ingatag apja vétkét megsokszorozza vakon, aminek majd későn ébred tudatára maga is, tehetetlensége életfogytiglani ketrecében
2013. május 08.

Ad notam Példabeszédek könyve, 31. rész

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még
sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat,
akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.

Nem illik a királyokhoz a borivás, nem illik az a királyokhoz, sem a fejedelmekhez a szeszes ital kívánása,
legfőképpen asszony kezéből utasítsd vissza a poharat: bizony édes méreg az, amelynek nincs
ellenszere, apád sem térhetett ki előle, amikor vakmerőn feléje nyújtottam én is Lót leányainak
sötétvörös borát, magamat sem tartva vissza.

Fordulj el a bortól, fiam, mert ha iszik a király, elfeledkezik a rendeletekről, és helytelenül ítélkezik a
nyomorultak ügyében, nem látva, hogy ő maga a nyomorultak között a legnyomorultabb, még magabízón
áll, azt hiszi, pedig már boldog szédületben le is zuhant saját léte legmélyére, ahonnan nincs visszatérés.

Adjatok szeszes italt a veszendőnek, és jobbnál jobb borokat az elkeseredett embernek, igyék, hogy
megfeledkezzék szegénységéről, és ne gondoljon tovább nyomorúságára, hogy majd kijózanodva lesütött
szemmel járjon ő is, és ne tudja fölemelni többet a tekintetét, és egyedül szegénységére meg
nevetséges nyomorára gondolhasson, amíg le nem gyűri a halál rettenete.

Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért emelj szót, ítélkezz igazságosan, ítéld meg a
nyomorultnak és szegénynek a jogát, fordulj el, ha a másnaposság szégyenletes sírásra késztet,
magadat sajnálva egyre.

Derék asszonyt kicsoda találhat, értéke sokkal drágább az igazgyöngynél, aminek mindig is bővében leszel,
amiképpen számolatlanul szebbnél szebb asszonyoknak is, akik legtitkosabb kívánságaidat teljesítve
törnek vesztedre, de ezt bizalomnak fogjátok nevezni mind és megbocsátó hűségnek, te meg feltétlen
odaadásról és kikerülhetetlen találkozásról suttogsz majd válogatott szavakat, pontosan úgy, ahogyan a
vad szólítja a feléje süvítő nyílvesszőt.

Bizony gyapjút és lent szerez asszonyod, és jókedvűen dolgozik kezével, hasonló a kereskedők hajóihoz, az
ismeretlenből is hoz eledelt gyötrődő testednek, fölkel még éjjel is, megkeményíti szédületes derekát, a
legjobbkor feszíti meg karjait, érzi tested erejét, minden mozdulatodat többel viszonozza, nem kenyere a
semmittevés, nem alszik el mécsese sohasem, szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít,
ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót, ha erre kéred, mialatt így dícséred őt és minden
asszonyt, akivel dolgod akad: „sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket”; és bizony
igazad van, mert egyikőjük lesz az, aki majd habozás nélkül lenyomja szemhéjadat, hogy üres
tekintetedtől megváltsa a kihunyt tested látványától viszolygó nézelődőket.

Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek, nem félti háza népét a hóeséskor sem,
mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.

Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete, finom inget és övet vesz fel, erő és
méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé, amíg maga is bele nem zuhan a végső kétségbeesés
vermébe, és hangtalanul nyűszít, mert az értelmes szavak úgy koptak ki zavart lelkéből, mint ahogy
bőréről a fények és tenyeréről valamennyi forró érintés emléke.

Nézz rám, gyermekem, mondd boldognak te is anyádat és hirdesd apád dicsőséges tetteit, aki lebukott a
jéghideg Seholba, ahonnan nincs többé felkelés, és nincs találkozás meg egymásra ismerés, nézz rám,
fiam, hagyd, hogy induljak útnak magam is, aztán meg fordulj el mihamarabb, magadra vigyázz, ne
segíts.

 

Megjelent a Műút 2013038-as számában.

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!