Ne várj nagy dolgot, írta emlékkönyvembe, az életedbe, apai nagyanyám.
Apró kis hópelyhek, pontatlanul, emlékezetből írhatta, az örömök.
Szitáló, halk sziromcsodák.
Mint a zsizsikes liszt, három pár cipő tizenkét gyereklábra, vagy a bombák a pesti égen?
Ha rá gondolok, az a reggele jut eszembe, amikor egy vadonatúj fényképezőgépet talál
nagyapám holmijai közt, gondosan elcsomagolva.
*
Szüretkor, falusi bálokon egy parázsszemű, aprócska nő áll a tolmácsi színpadon és énekel.
Anyai nagyanyám, Flórián Mária.
Tizennyolc évesen felveszik Pestre tanulni az Operába.
Kurváknak való hely az!
Eltelik pár év, vályogházban dalolgat, házimunka közben.
Hagyd abba, Anyu, rondán énekelsz! — szól ki a nyersszájú sors fürtös kis háromévesén keresztül.